A többiek az irodában várták az érkezésemet. Mindenki a reggeli sokadik kávéját iszogatta és az ügyről beszélgettek.

- Nos, merre voltál? - érdeklődött Alexandra.

- Niobé hivatott magához. Volt pár egyéb megbeszélni valónk. Közben pedig odaadta ezeket. - feleltem és átnyújtottam neki a dokumentumokat és a pendrive-ot, amin a tettes DNS-e található.

- Azt állapította meg, hogy a fog valóban egy Bestia foga. Ezen kívül pedig kölcsön vett némi mintát a hullaházból és összehasonlította a holtesteken talált DNS-el. Az eredmények azt mutatják, hogy a fog tulajdonosa ugyan az, aki megcsócsálta a halott párt.

- Na végre valami jó hír. - lelkesedett fel a csapat és Alexandra is. - És mi van a pendrive-on?

- Egy minta, amit Benjaminnak küldött. Futtasd le a rendszerben hát hat meglesz a bestiánk. - feleltem Benjaminra nézve. - Jó lenne, ha benne lenne a rendszerben, mert az a könnyebb és gyorsabb utat jelentené.

- Hát a remény hal meg utoljára. - biccentett a kapitány, majd tovább adta az adathordozót az ifjú zseninek.

- Azért ne várjatok csodát. - csitította az izgatott tagokat Benji - a teljes adatbázisra kiterjesztem a keresést, szóval eltart egy darabig mire talál valamit a program, már ha talál valamit.

- Oké. Mi a második lehetőség, ha nincs a rendszerben? - kérdezte Andreas.

- Azt hiszem akkor vagy várunk a következő holttestre, vagy Roze és néhány farkas szagmintát véve végig rohan a városon. - felelte Sarah.

- Én remélem az első lesz a befutó. – vélekedtem félhangosan.

- Miért? Van valami baj? – nézet rám kérdőn Kate.

- Hát nem hiszem, hogy az emberek lelkesednének azért, hogy vagy 20-25 bestia rohangálna az utcákon és mindenkit szagolgatna. – feleltem és rákacsintottam. Nem tűnt úgy, mint akit meggyőztem, de nem feszegette a témát.

A nap hátralevő részében átnéztünk minden hasznosnak tűnő anyagot és közben vártuk a csodát, Benjamin berendezésétől. De a csoda váratott magára. Az egyetlen, ami kiderült, hogy több hasonló eset is volt a városban az elmúlt hónapokban. Tehát nem most kezdte, valószínűleg a szörnyeteggé válás is a vége felé járhat nála. Ez esetben pedig tényleg csekély az esélye, hogy a rendszer bármit is talál.

- Nincs egyezés. – nézett meredten a monitorára Benjamin. De bármilyen erősen is nézte, az eredmény csak nem változott.

- Hát akkor kénytelenek vagyunk várni, míg lesz egy friss mintánk. – tájékoztatott bennünket a kapitány. – Roze, ha meglesz a friss minta szeretném, ha egy csapattal átkutatnád a várost. – kérte – Már persze, ha ez lehetséges.

- Természetesen lehetséges. Addig szólok pár embernek. – feleltem, közben pedig reménykedtem, hogy addigra helyre jövök ebből a… miből is? Az idejét sem tudom már mikor voltam utoljára beteg. És nem ez a megfelelő idő arra, hogy bepótoljam a hiányosságaimat ezen a téren. Bár a Bestiák szervezete jobban elenáll a vírusoknak, betegségeknek, bizonyos esetben mégis elkaphatnak ezt vagy azt. Általában ilyenkor ezt az alany mihamarabb elmondja a falka gyógyítójának, aki csakhamar kikúrálja a betegségből. A gyógyítók a hosszú évek alatt megtanulták, hogy hogyan kell az ilyen helyzeteket kezelni, hiszen egyetlen falka sem engedheti meg magának, hogy betegek legyenek az emberek. A beteg farkas nem hasznos, se vadászatra, sem pedig a falka őrzésére nem lehet alkalmazni. De mivel nekem nincs gyógyítóm, aki adna rá egy levelet, hogy rágcsáljam meg büdös löttyöket itatna velem, így most kénytelen vagyok beérni azzal, hogy a Niobétől kapott bogyókat kapkodom és reménykedem, hogy pár napon belül elmúlnak a tünetek.

A következő három napban megpróbáltunk hasznosak lenni. A kapitány kérésére visszamentünk a tetthelyre hátha visszatért és megérzem a szagát. De nagy csodára ő sem számított. Én sem, mivel a szaglásom mostanra teljesen tropára ment. Bár a Niobétől kapott gyógyszerek valamelyest hatottak, például nem volt lázam és a köhögésem is elmúlni látszott a szaglásomat még mindig nem szereztem vissza. Ami valljuk be egy ragadozónál elég nagy hátrány. Tehát hosszas kutakodás után és futkosás után csalódottan tértem vissza az engem kísérő Kate-hez és Sarah-hoz, majd tájékoztattam őket, hogy azóta nem járt itt a farkasunk, a régi nyomait meg már az én szagom fedi, így nem jutottunk előrébb. A fiúk a korábbi ehhez hasonló anyagokat nézték át és ellenőrizték a helyszíneket, hátha ott lesz valami. Benjamin pedig újra és újra lefuttatta a mintát a rendszerben, azt remélve hátha ezúttal sikere lesz. Nem volt.

A nyomozás kezdetét követő ötödik nap reggelén Kate telefonjának a csörgésére ébredtünk. Szombat volt és azt terveztük, aznap kicsit pihenünk. Kate kábán ránézett a telefonjára, majd kipattant az ágyból és nappaliig meg sem állt. Én elnyúltam az ágyban és a fejemre húztam a takarót. Néhány pillanat múlva Kate visszasietett a szobába és lerángatta rólam a takarót.

- Bocs, szerelmem, de mennünk kell. Most hívott a kapitány, hajnalban ismét lecsapott a farkas. – mondta, míg a ruhásszekrényben matatott és az ágyra dobált holmikat. Nem kellett kétszer szólnia, kipattantam az ágyból és felhúztam a nekem dobott ruhákat. Alig tíz perc alatt menetkészen már a kocsiban ültünk. Ezúttal egy park közelében csapott le. A park egy szakasza hozzá kapcsolódott a városban szerteágazó erdőhöz, így könnyen ki eltűnhetett a támadást követően.

Alig húsz perc alatt a park előtt álltunk, az út mellett két mentő és három rendőrautó állt.

- Egy erre kocogó látta meg, hogy egy hatalmas farkas éppen egy szerencsétlen férfit marcangol. Azonnal hívta a segélyhívót. Ez nagyjából egy órája lehetett. A farkas a mentők és a rendőrök kiérkezéséig itt marad, a szemtanú megbújva figyelte. Tehát nagyjából fél órája lépett meg. Ez elég friss szagminta ahhoz, hogy tudd követni? – kérdezte a kapitány miután a lehető legrövidebben ismertette velünk a helyzetet.

- Elvileg igen. – feleltem, bár nem voltam biztos magamban. A helyzetem nem sokat javult és reggel a sietségben elfelejtettem bevenni a tablettákból, így a szaglásomban nem nagyon bízhattam. De egy próbát megér. A dzsekimet Kate-nek adtam, majd futó lépésben a helyszín felé közeledtem. Az éjszaka folyamán esett az eső, így sártengerré változtatta a földet. Ez hasznosnak bizonyult, ugyanis szagot nem fogtam, de a sárban kivehetőek voltak a farkas nyomai. Egyenesen a park és az erdő találkozása felé haladta. Gondolkodás nélkül követtem a nyomokat az erdő széléig, ahol nem nagyon törődve a levetkőzéssel farkas alakra váltottam és követtem a nyomokat beljebb. Hiú ábránd volt azt hinni, hogy a nyomok sokáig követhetőek. Az erdő belsejében a csapadék nem annyira áztatta meg a talajt és egy idő után a nyomok eltűntek, hol a sár hiányában, hogy az avar sűrűsége miatt. Visszasiettem oda, ahol még láthatóak a nyomok. Minden erőmet az orromba koncentráltam, de nem éreztem semmit, se a fák illatát, se egy farkas szagát. Kénytelen voltam hát az utolsó lehetőségre hagyatkozni. Behunytam a szemem és hegyeztem a füleimet. Nem sok esély volt rá, hogy még a közelben lesz, de egy próbát megért. Hallottam a szél susogását a fák között. Hallottam az apróbb élőlények mozgását az avarban. Néhány kilométerre egy szarvas csorda sétálgatott. Már kezdtem feladni, hogy egy bestiát is meghallok, amikor a szarvascsorda megriadva rohant felém. Reménykedve, hogy a bestia lesz az szembe rohantam velük, majd egy éles kört leírva megkerültem őket és rohantam arra, amerről ők jöttek. Hamarosan kiértem egy tisztásra, ám nem volt ott semmi. Csalódottan lehajtottam a fejemet és a talajt kezdtem szemlélni, hátha látok mancs nyomokat a pata nyomok mellett. Zörgést hallottam a tisztás végében fürkésző szemekkel lassan közeledtem a zaj forrás fel. De még mielőtt megtudhattam volna, hogy mi okozza a zörgést egy test csapódott nekem balról és mart bele a nyakamba. A becsapódástól elvesztettem az egyensúlyomat és elvágódtam a földön. A nyakamat maró fogak egy pillanatra sem enyhültek. Mikor a földön feküdtem az ellenfelem rángatni kezdte a fejét ezzel pokoli fájdalmat okozva nekem. Fájdalmamban felnyüszítettem és megpróbáltam lerázni magamról a támadómat. Egy pillanatra enyhült a szorítás, megpróbáltam felállni, de mire sikerült volna ismét a nyakamba mart, ezúttal mélyebbre mélyesztette a fogát. A fájdalom még nagyobb erővel csapott meg és ismét felvonyítottam. Hiába dobáltam magam csak nem tudtam lerázni magamról a szörnyeteget. Érezem ahogy a vér folyik a nyakamból és átáztatja a földet. Nagy lendületet vettem, megtámasztottam a hátsó lábamat, de mielőtt bármi mást tehettem volna, kirúgta alólam a hátsó lábam, majd elhajított, mint egy rongybabát. Lihegve kábán feküdtem a fűben, vér ízét éreztem a számban, a saját véremét. Megpróbáltam lábra állni, de a lábaim felmondták a szolgálatot. Csak feküdtem és lihegve kémleltem a tisztást. Eltűnt a farkas. Legalábbis nem halottam mocorogni és az általam belátott területen sem volt. Egy pillanatra lehunytam a szemem, mikor ismét kinyitottam már ott állt előttem pár méterrel. Egy hatalmas fekete farkas. A pofája véres volt. A szemeiben nem volt semmi emberi, csak a vágy, hogy befejezhesse a munkáját. Kinyitotta a pofáját és láttam, hogy hiányzik az egyik foga, amelyiket megtaláltuk. Egy pillanatra büszke voltam magamra, hogy megtaláltam a farkast. Aztán legszívesebben felpofoztam volna magam. Hogy lehetek ilyen hülye, hogy egyedül szállok szembe vele, miközben nem vagyok száz-százalékos.

A farkas egy ideig várt, majd megindult felém. Nem bírtam megmozdulni és az agyam is kikapcsolt. Csak feküdtem, kapkodtam a levegőt amennyire sebzett nyakam engedte és vártam, hogy megtudja mi fog történni. Odaért elém, az egyik mancsát a fejemre tette és ránehezedett, hogy a helyén tartson. „Ki akarja tépni a torkom.” eszméltem rá, de képtelen voltam bármit is tenni ez ellen. Egyedül indultam vadászatra, így senki sincs, aki fedezne. Már éreztem a farkas forró leheletét a nyakamon, amikor árnyat láttam elsuhanni a közelben. A farkas nem vette észre. Felvonyított meglepetésében ahogy a folt neki csapódott és ezúttal öt kapták el a nyakánál. Nem sok esélye volt. A támadója nem szórakozott, nem élvezettből csinálta. Ahogy sikerült fogást találnia a nyakán azonnal ráharapott és elharapta a csigolyáit. A támadóm egy hang nélkül a földre esett és nem mozdult többet. A megmentőm felém sietett és halkan nyüszítve végig szaglászott. Egy pillanatra azt hittem felismerem a farkast, de aztán rájöttem, hogy a vérveszteségtől hallucinálok, ugyanis a farkas Petrára emlékeztetett, ami nevetséges, hiszen ő messze van, a saját falkájával és párjával.

¤¤¤

Mikor ismét magamhoz tértem még mindig a tisztáson feküdtem. Az idő hűvösebb volt és az ég is sötétebb, a hold felfelé mozgott, nem pedig lefele. Egész nap itt feküdtem ezen a szép tisztáson. Kate nem fog megdicsérgetni, hogy egész nap szunyáltam és még csak egy árva üzenetet sem hagytam neki. Még egy kicsit alszom aztán haza kullogok, gondoltam és kinyújtóztattam a végtagjaimat. Ahogy megmozdítottam a fejem éles fájdalom hasított a nyakamba és fájdalmamban felnyüszítettem. Aztán eszembe jutott minden. Nem csak szunyáltam itt egész nap, hanem majdnem megölt egy elfajzott, akit egészen eddig követtem. Pánikba esve a nyakamat nem mozgatva körülnéztem, de nem láttam senkit. Ismét megpróbáltam megmozdítani a fejemet. Ezúttal is fájdalom volt a kísérője, de nagy nehezen körbe tudtam nézni rendesen. Ebben a szögben még mindig nem láttam senkit és semmit. Lassan magam alá tornásztam a lábaimat és felálltam. Ez elég nagy megterhelésnek tűnt mert azonnal szédülni kezdtem így a hátsó felemet visszaraktam a földre, és megpróbáltam legalább az ülő pozíciót megtartani. Fél siker. Egy lány sétált ki az erdőből és felém sietett. Nehezen tudtam fókuszálni rá, de végül csak sikerült. Azt hittem, hogy képzelődőm ugyanis az a lány Petra volt. Végül rá kellett jönnöm, hogy nem képzelem, tényleg Petra az. Ilyen dühösnek nem tudnám elképzelni.

 - Mégis mi a fészkes fenét képzeltél? Ha? – szinte szikrákat szórt a szeme ahogy előttem állva üvöltött velem. – Van fogalmad róla, hogy mekkora mákod van? Majdnem meghaltál, te isten barma. Hogy gondoltad ezt? Egyedül nekimenni egy elfajzottnak. Ha nem járok erre te már halott lennél. – üvöltötte továbbra is. Szomorúan lehajtottam a fejem és a földet kezdtem bámulni. Igaza van. Nem sokon múlott, hogy itt ne hagyjam a fogam.

Bús merengésemből az érintése rángatott ki. Felkaptam a fejem és kérdőn néztem rá.

- Ne mozgasd a nyakad! – adta ki utasításba, de már lágyabb volt a hangja. Egy fakérget tartott a kezében, benne sáros fura színű anyaggal. Belemártotta a kezét és óvatosan a nyakamra kente a tartalmát. Hűsítő volt. Feltételezem valamiféle gyógynövényes anyag. – Gyulladás csökkentő. A sebek szép lassan gyógyulnak. Még meg kell várnunk, hogy ez a krém megkössön, aztán lassan elindulhatunk vissza. Kérlek ne próbálj meg átváltozni. Azzal most csak rontanál a helyzeten.

Kicsit hátrébb állt és megszemlélte a művét. – Kicsit sápadt vagy. – jegyezte meg. – A haverodat elintéztem, már nem fog bántani többet. Ha visszaértünk el kell mondanod, hogy mi volt ez az egész. Addig is pihenj még egy kicsit. – adta ki az utasítást.

¤¤¤

Boldogan feküdtem vissza a földre és annak tudatában, hogy Petra vigyáz rám nyugodtan engedtem az alvásnak. Pár óra múlva Petra felébresztett, ezúttal farkas alakban. Elém rakott egy nyulat és türelmesen megvárta, míg megeszem. Ezúttal nem szédültem. A nyakam sem fájt már annyira, bár gyanítottam azért még pár napig magamon fogom viselni a nyomát. Miután befejeztem a nyulat és Petra megbizonyosodott afelől, hogy menet kész vagyok nekivágtunk az erdőnek. Néhány kilométer után Petra megállt és kérdőn nézett rám.

-„Mégis hova mész?” – kérdezte a fejemben.

-„Hát haza.” – feleltem.

-„De nem erre kell menni.” – nézett rám szúrós szemekkel.

-„Nos, akkor megtennéd, hogy haza kísérsz?” – kérdeztem – „Ugyanis pár napja nem érzek szagokat és a sérülés miatt a beépített GPS-em is elromlott.” – vallottam be neki. Halkan káromkodott egyet és rám mordult, aztán elindult az erdőben, ezúttal a jó irányba.

A szokásosnál lassabban tudtam közlekedni, így két óra alatt értünk csak a házhoz. Ott minden sötét volt és csendes. Beengedtük magunkat a hátsó ajtón. Amint emberi alakba változtam néhány seb felszakad a nyakamon. Petra elzavart zuhanyozni, ugyanis az egész testemet sár borította és így nem akarta bekötözni a sebeim. Míg zuhanyoztam vállalta, hogy felhívja Kate-et és szól neki, hogy már itthon vagyunk.

A zuhanyzás nem ment olyan könnyen. Ismét visszatért a szédülés, így le kellett ülnöm a kádban. Néhány percig ültem a víz sugarai alatt, mikor kinyílt a fürdő ajtaja és Petra jött be rajta az elsősegély dobozunkkal. Meglátta, hogy a kádban ülök és készségesen segített zuhanyozni. Mikor végzett megtörölte a nyakamat, majd lefertőtlenítette és bekötötte. Én csendben tűrtem, hogy ellásson. Miután a sebeimmel végzett kiemelt a kádból és szárazra törölt és segített felöltözni. A hálóba kísért és berakott az ágyba.

- A szaglásod elvesztésén kívül vannak más tüneteid? – kérdezte, mikor betakart.

- Köhögés, orrfolyás, láz. – feleltem és félve ránéztem. Az arcáról nem olvastam le semmit. Csak biccentett egyet, aztán távozott. Engem meg elnyomott a fáradság.

¤¤¤

A hálószoba ablakán besütött a fény. Egy pillanatra minden békés és nyugodt volt. Aztán nyújtózkodtam egyet és a fájdalom visszatért a nyakamba, valamint átkúszott a hátamba. Egyből eszembe jutott, hogy tegnap reggel majdnem megölt egy korcs. Csak is a szerencsémen múlott, hogy túléltem. Meg annak, hogy Petra pont ott volt és kihúzott a szarból. Aztán már az is rémlett, hogy elég szar állapotban voltam, hogy minden lépés egy kínszenvedés volt, míg hazaértünk. „Kate!” Tegnap reggel óta nem láttam. Biztos nagyon dühös rám.

Vettem egy mély levegőt és felültem az ágyba. A szoba a helyén maradt, ez jó jel. A kezeimmel végig tapogattam a nyakam. A kötés még mindig rajta volt. Kicsúsztam az ágyból és két lábra álltam. Eddig minden működik, nem is olyan rossz. Majd csoszogó léptekkel bementem a fürdőbe. Kézmosás közben a tükörképemet vizslattam. A nyakam körbe volt tekerve gézzel. Néhány helyen enyhén átütött a vér. A bőröm sápadt volt és verejtékes. Fáztam. Visszacsoszogtam a szobába és az ágy mellett találtam egy pulcsit, lehajoltam érte, hogy felvegyem. A hátamba költözött fájdalom ezt nem nézte jó szemmel. Alig bírtam lehajolni, meg vissza. Öregszem, volt az eső gondolat, ami eszembe jutott, aztán meg, hogy csúnyán helyben hagytak tegnap. Valószínű, hogy a második lehetőség az oka a fájdalomnak. Miután sikerült magamra küzdeni a pulóvert elindultam a földszintre, a konyha irányába. Halk hangokat hallottam onnan.

- Úgy közlekedsz, mint egy öregasszony. – jegyezte meg Kate fel sem nézve az előtte heverő papírhalomból.

- Mert úgy is érzem magamat, mint egy öregasszony. – feleltem, a konyhaajtónak dőlve.

Kate erre már felnézett. Tekintete kifürkészhetetlen volt. Bajban vagyok. Láttam akar még valamit mondani, végül nem tette. Felállt és felém indult. Pár centire tőlem megállt, majd óvatosan magához ölelt. Olyan jó volt ilyen közelről érezni az illatát. Egy kérdőjel szinte azonnal felgyúlt a fejemben. Érzem az illatát? Igen, valóban éreztem az illatát, ott volt előttem, befurakodott az orromba. Király, megint érzek szagokat. Nem csak az ő illatát éreztem, valami mást is. Növény szag áradt. Már amikor felkeltem akkor is éreztem. Annyira amennyire a hátam engedte hátra hajtottam a fejem. Igen, határozottan a hátamból áradt a növény illat.

- Gyógynövények. – felelte Petra éppen csak felpillantva egy előtte fekvő füzetből. Szorgosan jegyzetelt bele.

- Hogy vagy? – nézett rám aggódva Kate, miközben kicsit hátrébb lépett, hogy rendesen meg tudjon nézni.

- Voltam már jobban. De azt hiszem, így jár az, aki nem gondolkodik rendesen. – feleltem a szemébe nézve.

- Mi történt? Petra azt mondta összeverekedtél a farkassal és megsérültél. Miért nem szóltál, hogy megtaláltad? Nem kellett volna egyedül szembe szállnod vele. – nem volt harag a hangjában, inkább szomorúság. Hát Petra nem mondta el neki.

Míg gondolkodtam Kate az egyik székbe húzott és leült mellém egy másikba.

- Valójában nem én találtam meg őt, hanem ő engem. -feleltem végül. – Az utóbbi napokban nem működött a szaglásom. A nyomait követtem az erdőben. Valamint a vadász ösztönömre hagyatkoztam. Nem figyeltem rendesen és sikerült az oldalamra kerülnie és nem is vesztegette a lehetőségét. Azonnal nyakon ragadott. Petra húzott ki a bajból. – néztem szomorúan Kate szemébe.

- Azt nem csodálom. – felelte, de nem volt mérges, csak talán szomorú. – Ezt találtam a kocsidban. – állt fel és a gyógyszeres dobozokat tette az asztalra. – Petra szerint, bár csökkentik a tüneteket, viszont olyan hatóanyag is van bene, amitől csökken a koncentrációd. Roze ne érts félre, mérges vagyok rád. De nem azért, mert beteg voltál, vagy mert így is utána eredtél a rohadéknak. Azért vagyok mérges mert nem voltál hajlandó elmondani, hogy beteg vagy. Attól, hogy gyenge vagy, vagy valamid nem működik még nem tartalak kevesebbnek. És még csak nem is aggódom magamat halálra miattad. Te is lehetsz beteg, hiába a farkas természeted. És valljuk be láttalak már rosszabb állapotban is, egy nátha ahhoz képest kutyafüle. De szeretném tudni, ha ilyesmi történik veled. Azért vagyok veled, hogy elmondhass nekem olyanokat is, amiket másnak nem. Ha ezt nem tehetnéd meg, ha nem szeretnélek annyira, hidd el nem költöztem volna ide veled. De szeretlek. És szeretnék tudni rólad mindent. Még az apró dolgokat is, hogy szálka ment a mancsodba futás közbe. Még ki is szedem neked, ha nem harapod le a kezem. – mosolygott rám most először a reggel folyamán.

- Sajnálom. – feleltem.

- Tudom. Petra elmondta, hogy nem jó, ha egy alfa beteg lesz és azt mások is megtudják, mert akár hatalmi harcok is kialakulhatnak. De még az alfa is elmondja a gyógyítónak a baját, hadd legyek hát a gyógyítód, mondj el nekem mindent. – simított végig az arcomon és békülése jeléül adott egy csókot az ajkaimra.

- Ha már az alfaságnál járunk. Mond akkor most te alfa vagy, vagy sem? – kérdezte hűvösen Petra. Kate nem haragszik rám, annyira, de Petra annál inkább.

- Nem tudom. – feleltem a tekintetét fürkészve.

- Nem tudod?! – nézett kérdőn a szemembe, de nem hangzott kérdésnek, amit mondott. – Pedig jó lenne, ha tudnád. Úgy viselkedsz, mint egy alfa. Elvileg van is egy félig farkasokból álló falkád, mégis egyedül vagy. Letelepedtél, kialakítottál magadnak egy területet, amit uralhatsz. De mond, hogy felügyeled azt a területet, ha bármelyik jöttment korcs gyilkolhat rajta? – kérdezte éles hangon.

- Hát nem jól. – feleltem és már tudtam, hogy mire gondol.

A korcs csak az én területemen vadászott sehol máshol. És ha ez még nem volna elég, mikor Bejamin átnézte az anyagokat kiderült, hogy több farkas támadás is volt. És egytől egyig, mint az én területemen, sehol máshol. Mintha szándékosan ellenőriznék a terület védelmi rendszerét. De nincs védelmi rendszer. Sok farkas van a bandámban, de sose hívtam őket meg egy rendes falkába. Főleg azért nem, mert féltem, ha egy farkas falkát alapítanék akkor az hatalmi ellenállásba ütközne a többi banda részéről. Ugyanis náluk is vannak farkasok és ha lehet inkább minden farkas falkában él, ami megvédi. Ha viszont megcsinálom a falkát vagy minden farkas csatlakozik, aki a városban lakik, vagy sose lép a területünkre. Ez megint kb. lehetetlen, hiszen sokan a város másik felén laknak, vagy sokan itt dolgoznak az én területemen. Akkor már az egész várost a falkának meg kéne szerezni. Aztán meg ott van, hogy nem akarok magamnak annyi felelősséget, hogy egy rakat ember sorsa rajtam múljon. Hiszen, ha alfa szerettem volna lenni, akkor maradok a falkában és átveszem a vezetést Aulától.

- Tudom, hogy miről beszélsz. De ez az egész nagyon bonyolult. – feleltem a fejemet ingatva, ami nem tűnt túl jó ötletnek, mert azonnal megfájdult a nyakam.

- Szerintem nem olyan bonyolult, csak végre el kéne határoznod magad. Játszod itt a fejed, hogy ez milyen nehéz döntés. De gondoltál-e már az itt élő farkasokra. Hogy mióta előbújtál arra várnak, hogy végre egyesítsd őket és vigyázz rájuk, ehelyett te le se szarod, hogy mi van velük.

- Ez nem igaz! – vágtam rá egyből, de valamelyest igaza volt. Az, hogy a támadások itt történtek, ez is azt bizonyítja. Előbb utóbb pedig valaki úgyis összeszedi őket és falkát alapít, akkor meg én leszek elüldözve. – Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. – feleltem végül.

- Bíz az ösztöneidben. – felelte, majd átadta a füzetet, amiben korábban jegyzetelt. Kinyitottam és tele volt rajzolva növényekkel, mellettük jellemzés, hogy mi mire jó. Valamint hátrébb betegségek, sérülések, mérgezések és a gyógyír. Mindegyik szépen ki volt dolgozva. – Hirtelen ennyi jutott eszembe, de majd még otthon dolgozom rajta és eljuttatom neked. Így legalább, ha legközelebb megsérülsz, vagy beteg leszel Kate tudja, hogyan hozzon rendbe. – mosolygott ránk.

- Remélem amikor legközelebb erre járok már egy falka állja az utamat. – kacsintott rám, azzal felugrott a székből, odaszökkent hozzánk, megölet mindkettőnket, majd még mielőtt bármit mondhattunk volna már kint is volt és szaladt az erdő irányába.