-Hali idegen. -lépett be mosolyogva Petra a műhely ajtaján és boldogan jött oda hozzám, hogy megöleljen.

-Szia, hugi. Biztos jó ötlet ez? -kérdeztem miközben felemeltem mindkét kezem, hogy mutassam nyakig olajos vagyok, majd végig mutattam a nem kevésbé olajos ruhámon is.

-Meg akarlak ölelni. -méltatlankodott Petra szomorúan.

-Én is téged, de szerintem várd meg míg végzek és kimosakszom, meg átöltözöm.

-Rendben. -mondta végül beletörődve. -És mond csak, hogy hogy ma itt vagy? Már átkutattam érted a fél várost mire szóltak, hogy itt keresselek.

-Akik itt lettek volna azok vagy lebetegedtek, vagy halaszthatatlan dolguk akadt, úgyhogy vállaltam, hogy én helyettesítem őket. Meg amúgy is szeretek itt lenni. Ez volt az első hely, ami a Falka tulajdona lett.

-Ne higgy neki. Csak azért vállalta a munkát, hogy ne kelljen az asztalán roskadó papírokkal foglalkoznia. -szolt ki Anna egy másik autó alól.

-Szia, ne haragudj nem vettelek észre. -mosolygott rá Petra.

-Szia, semmi baj. Olyan lelkesen jöttél be, hogy biztos voltam benne, hogy Roze-on kívül senki mást nem látsz. -kuncogott fel Anna, majd egy szerszámot fel véve vissza gurult az autó alá.

-Hát ez mondjuk lehet. De igaz, amit mond? Megszöktél a kötelezettségeid alól?

-Talán, részben. Ki kellett már mozdulnom abból az irodából. És nem árt a változatosság.

-Tehát ezzel azt akarja mondani, hogy mióta Nika szabira ment azóta nincs, aki rábírja, hogy megcsinálja a papírmunkát.

-Még az is lehet, hogy ő küldte el szabira. -gondolkodott hangosan Petra.

-Igen, erre már mi is gondoltunk.

-Befejeztétek? -érdeklődtem miközben az utolsó alkatrészt is helyére raktam az autóban, majd lecsuktam a motorháztetőt.

-Oh, milyen kis morcos lett valaki. -jegyezte meg Anna.

-Végeztél? -nézett rám Petra.

-Igen, végeztem.

-Király, menny zuhanyozz le mert bűzlesz és koszos vagy. Utána beszélünk.

-Baj van? -néztem rá aggódva.

-Nincs. Csak valamit el kéne intézni.

-Sietek, addig megvárhatsz az irodában, vagy nyaggathatod Anna-t.

-Inkább nyaggatom Anna-t. -mondta egy kis gondolkodás után.

-Remek döntés. -mosolyodtam el, majd elindultam, hogy kihámozzam magam az olajos farmeromból és a fehérnek már igencsak nem mondható pólómból.

¤¤¤

-Szóval, miben segíthetek? -kérdeztem, mikor már egy kis kávézóban ültünk és a kávéinkra vártunk.

-Pier úgy döntött, hogy kiküld egy csapatatot, hogy levadásszák az erdőben lakó elfajzottakat.

-Melyik területen?

-A város és a Alua területe közt meghúzódó erdőt nézte ki első körben. Sok fiatal ember halt meg, akik erre túráztak. Úgyhogy itt az idő, hogy tegyünk valamit ellenük.

-Értem, és azért jöttél hozzám, mert?

-Mert te jól ismered az erdő ezen szakaszát. Sokat kóboroltál arra. Arra szeretnélek kérni, hogy csatlakozz hozzánk. Csak pár napról, max egy hétről lenne szó. A csapat vezetője én vagyok, és van még mellettem négy béta. Szeretném, ha velünk tartanál. Na, mit mondasz?

-Nagy ez a rész. Sok helyen el tudnak bújni az elfajzottak. Rendben, segítek. De előbb beszélnem kell Kate-el.

-Természetesen. Én is elkísérlek, úgy is rég láttam. Hogy van?

-Jól, bár tudtommal te is beszélsz vele rendszeresen.

-Igen, ez igaz. Sajnálom, ami a barátoddal történt.

-Igen én is. Kate tudott veled erről beszélni?

-Igen, igen sokat beszéltünk a dologról. Kicsit sokkolta a dolog. Nem gondolta volna, hogy ennyire… ennyire függesz tőle.

-Igen, nos sejtettem, hogy nem lesz könnyű neki ezt megemészteni.

-Ezért nem mondtad eddig el ezt neki?

-Igen, azt hiszem. Vagy csak magamnak nem akartam beismerni, hogy ennyire könnyen elveszthetem. Na és te? Mármint, látom, hogy milyen jól elvagytok együtt Pier-el, de nem aggódsz, hogy… Nem is tudom, hát, hogy ő vagy te…

-Valaki máshoz fogunk kapcsolódni?

-Igen.

-Már rég volt, hogy te elmentél. Azóta sok minden történt. De a kérdésedre vissza térve nem, nem félek. Pier szeret engem, annyira amennyire csak képes, én pedig a világon mindennél jobban szeretem.

-Értem, ööö… Ne feszegessem a témát? -néztem rá kérdőn.

-Inkább ne. -mondta, kicsit szomorkásan.

-Tudom, hogy nem voltam mellettetek évekig. Tudom, hogy sok mindenről lemaradtam, de te a húgom vagy Pier pedig az öcsém. Szeretlek benneteket és szeretném, ha tudnád, hogy mindig itt leszek nektek, ha szükségetek van valakire. Akár csak kibeszélni magadból a dolgokat, vagy megölni valaki. -kacsintottam rá.

-Tudom. És én is nagyon szeretlek, de még kell egy kis idő. Ahogy neked is, hogy megnyílj, most nekem is kell egy kis idő míg újra azt érzem, hogy feltétel nélkül és teljesen megbízom benned. Néha még most is attól félek, hogy eltűnsz és megint nem látlak évekig.

-Sajnálom.

-És tudod, hogy mi a legrosszabb? Tudom, hogy csak azért álltál meg mert rátaláltál Kate-re. De ha vele történik valami, tudom, hogy újra elveszítelek, talán örökre. Kérhetnélek, hogy esküdj, hogy soha, de nem akarlak megtarthatatlan ígérethez kötni. Mert pontosan tudom, hogy én a helyedben mit tennék.

-Sajnálom. Sajnálom, hogy így érzel és sajnálom, hogy igazad van. -mondtam fejcsóválva.

-Kate is tudja.

-Tudom. Aznap este beszélgettünk. És egyébként is Kate okos nő, hamar át lát a helyzeten. Mióta elmondtam neki, hogy számomra csak ő létezik, és hogy mennyire kibírhatatlan nélküle az élet, nagyon oda figyel mindenre. Ami cuki, de ebbe bele fog roppanni. Mármint senki sem képes a nap huszonnégy órájában száz százalékon pörögni. Még ő sem.

-Majd beszélek vele. De előbb beszélj vele te, hogy egy hétre elhagyod és visszatérsz a gyökereidhez.

¤¤¤

-Szia kicsim. -léptem be a lakásba nyomomba Petrával. Kate az ablaknál állt és épp egy levelet olvasott.

-Szia szívem. – nézett rám szeretetteljesen, majd mikor meglátta Petrát a tekintete kutakodóvá vált. -Szia Petra. -mondta majd a kezében tartott levelet visszarakta a borítékba és a kis asztalon álló faládába rakta majd bekulcsolta, a kulcsot most is mint már egy jó ideje a zárban hagyta. -Miért érzem úgy, hogy valami történni fog? -nézett ránk kérdőn.

-Nem tudom, talán azért, mert zsaru vagy és ha valaki látogatóba jön hozzánk, aki nem a te nővéred, akkor valami történni fog. -mosolyogtam rá és hozzá lépve megcsókoltam.

-Szóval, miről van szó? -kérdezte a csók után, miközben a derekamnál fogva közelebb húzott magához.

-Nos, ha már így kérdezed, akkor lenne itt valami. -mondta mosolyogva Petra. -A vezetésemmel pár farkassal kimegyünk az erdőbe levadászni az elfajzottakat. Első körben Alua területe és e város közt húzódó erdőt vesszük célba, és mivel Roze sokat járt ezeken a területeken, így jól ismeri. Arra gondoltam, hogy segíthetne nekünk felkutatni a bestiákat. Csak pár napról, max egy hétről lenne szó, nem többről.

-Mit fogsz csinálni? -nézett rám kifürkészhetetlen tekintettel.

-Petrának igaza van, sokszor jártam ezen a részen, a legtöbb búvóhelyet ismerem. Valamint az elfajzottak veszélyt jelentenek az emberekre nézve, túl sok túrázó hallt már meg különös állat támadásban, vagy tűnt el ahhoz, hogy csak úgy hagyjuk őket szabadon garázdálkodni.

-Tehát segítesz nekik?

-Igen.

-Rendben, de ígérj meg valamit. Épségben haza érsz. Nem kérlek arra, hogy kerüld a veszélyt, vagy hogy ne sérülj meg, csak ne halj bele. -mondta komoly arccal.

-Úgy lesz, ígérem.

-És vigyázz a húgodra. -mosolyodott el.

-Mindenképp. -mosolyodtam el én is miközben Petra mögöttünk méltatlankodott, hogy rá nem is kell vigyázni, hisz ő már nagylány.

-Meg sem próbálsz vissza tartani? -kérdeztem az nap este.

-Nem. Tudom, hogy ez fontos neked. Emellett jót tesz neked, ha kicsit kimozdulsz, meg én is el leszek havazva a hét hátra levő részében. Csak arra kérlek, hogy néha jelentkezz, hogy tudjam, hogy jól vagy. -mondta miközben az ölemben fekve a hajamat simogatta.

-Rendben. -egyeztem bele.

¤¤¤

-Jól van srácok, aki nem ismerné, ő itt Roze a nővérem. Az első terület megtisztításában segíteni fog nekünk, ugyanis egyrészt a városhoz közeli erdő az ő területe, valamint rengeteg időt töltött ezek között a fák között. Parancsokat én osztok, Roze lesz a helyettesem, szóval rá is hallgassatok. Ha találunk egy elfajzottat akkor csapatosan támadunk rá, nincsenek egyéni akciók. Megértettétek? -kérdezte Petra, mire a csapat egyként felmorajlott. -Megértetted? -nézett rám kérdőn.

-Igen, megértettem. -mosolyogtam rá.

-Akkor rendben. Mindenki változzon át, és már indulhatunk is. -adta ki az utasítást.

Öten voltunk a csapatban. Petra vezette a csapatot vezető pozíciója miatt, meg mert sokkal jobb szaglása volt, mint bármely más farkasnak. Én futottam kissé lemaradva mögötte mellettem pedig egy fiatal farkas lány, akit Augusztának hívtak. Mögöttünk pedig két másik farkas srác, akiknek a nevét nem sikerült megjegyeznem. Az első nap végére fáradtak voltak a farkasok, egész nap futottunk és nem találtunk semmit. Vagyis dehogy nem, találtunk mára már elhagyott odúkat, széttépett tetemeket, melyek már vagy egy hónapja heverhettek az erőben, de elfajzottat nem találtunk. Petra végül az est közeledtével lefújta mára a keresést és egy patak mellett leheveredtünk.

-Petra.

-Mond. -nézett rám a farkas Petra.

-Elmegyek, hozok valami ételt. -néztem rá. -Biztos vagyok benne, hogy nem fognak rá nemet mondani. -néztem a kidőlt farkasok felé.

-Rendben, de vidd magaddal az egyikőjüket.

-Auguszta. -vakkantottam, az említett farkas felállt majd, odakocogott hozzám.

-Igen?

-Gyere, elmegyünk vadászni.

-Rendben, de Petra?

-Petra engedélyezte, na gyere.

-Rendben. -egyezett bele mosolyogva.

-Szóval te egy Alfa vagy? -kérdezte mikor elindultunk.

-Igen, de jelenleg inkább egy Omega, mint sem egy Alfa.

-Nincs falkád? -nézett rám álmélkodva.

-Nincs.

-De hát, de hát miért? Hiszen biztos vannak, akik szívesen csatlakoznának hozzád.

-Vannak, de egyrészt nem akarok falkát magamnak, másrészt túl bonyolult lenne úgy az emberek élete.

-Miért?

-Mindig ilyen sokat kérdezősködsz?

-I…Igen azt hiszem. Sajnálom. -nézett rám bocsánatkérőn.

-Egy úgymond bűnszövetkezetet vezetek. Sokan farkas van a másik bandákban. Mivel a bandák egymást támogatva működnek, így nehezen áthidalható akadály lenne úgy létrehozni egy falkát, hogy ne legyenek a falka tagjai más-más banda tagjai. Ez pedig elég komoly ellenszenvet szülne a többi banda vezető között rám nézve. Érted?

-Igen, azt hiszem. De mi van a többi bandában lévő alakváltókkal? Velük mi van így, hogy nem támaszkodhatnak egy alfára?

-Természetesen a bandavezetők mind tisztelik és segítik az alakváltókat, de hozzám is nyugodtan fordulhatnak, ha problémájuk van.

-Ez mitől más mintha a falkád tagjai volnának?

-Abban, hogy nem adhatok nekik parancsokat. -morogtam miközben tovább futottam arra amerről a szarvasok illatát éreztem.

-Értem. -mondta Auguszta, majd némán követett.

A beszélgetés után nem kérdezett többet, hanem ő is a vadászatra koncentrált. Végül mindegyikünk megvacsorázott az erdőben és még két szarvast visszavittünk a táborba a többiekhez.

¤¤¤

-Nem beszéltél tegnap Kate-vel. -hallottam meg másnap Petra hangját a fejemben. Ritka, ha alakváltók tudnak kommunikálni egymással telepatikus úton, általában csak hangosan vagyunk képesek beszélni, amit mi alakváltók megértünk, de mások nem. Ám Petra és én is azok közé a kevesek közé tartoztunk, akik képesek voltak megszólalni más fejében, akár emberében is.

-Valóban nem. -válaszoltam neki, miközben tovább pásztáztam a területet, amin ép átrohantunk. -Majd ma este felhívom.

-Nem hiányzik?

-De, nagyon is. De tudom, hogy neki is van munkája. Azzal, hogy minden nap felhívom talán jót teszek a szívünknek, de az ő munkáját nem segítem, sem az enyémet. Nem ez az első alkalom, hogy néhány napot külön vagyunk. Túl fogjuk élni. De ezt te tudod a legjobban. Te sem rohansz haza Pier-hez hanem végzed a dolgod.

-Ez igaz. De mi egy kicsit mások vagyunk. -mondta alig hallhatóan.

-Már másodjára említed. Valami baj van? Valami történt mostanában, ami miatt valami megváltozott köztetek?

-Nem. Nem történt semmi mostanában. Mindössze egyre több időt töltünk veled és egy csomó dolog jön elő számodra új információként. Tudom, hogy utálod, hogy titkolózunk előled, de vannak dolgok, amik csak ránk tartoznak Pier-rel.

-Ám mégis szeretnél róla beszélni velem, csak nem tudod, hogy hogyan.

-Fiúk ott hátul! Koncentráljatok! -vakkantotta Petra, mire a hátul bohóckodók ismét fegyelmezetten futottak tovább.

-Igen. -válaszolta végül nekem.

-Megértelek. Annyi mindent elmondanék nektek, Kate-nek, de mégsem tudom, hogy hogyan mondjam el. Nem tudom, hogy hogyan nyíljak meg. Rettegek a gondolattól, hogy a dolgok, amiket magamban hordok, ha kitudódnak akkor elveszítelek benneteket.

-Soha. Soha nem tudnál olyat mondani, ami miatt nem akarnánk téged többet látni. És biztosan tudom állítani, hogy Kate sem hagyna el téged soha. Ahhoz túl fontos vagy neki.

-Kate mesélte neked, hogy hatással van rá az illatom, meg az ízem?

-Ööö… Nem ezt még nem említette. Ugye tudod, hogy szeretlek, de a szexuális életed… Nos az egy kicsit sok lenne nekem. -mondta kicsit feszengve.

-Nem arra gondoltam te lökött. Kate szerint erdő illatom van. És ez vonzza őt hozzám. Emellett meg tudja mondani, hogy nagyjából mikor változtam át utoljára mert ennek függvényében változik az illatom erőssége.

-Oké, ez mondjuk fura. Még nem hallottam egy embertől sem, hogy erdő illatunk lenne.

-Én sem. Pedig számtalan emberrel dolgom akadt már. Mikor Kate ezt elmondta megkérdeztem a többieket, de ők közölték velem, hogy csak a kölnimet érzik, aminek nem erdő illata van.

-Lehet, hogy rá így vagy hatással. Tehát eleve el van rendelve, hogy együtt legyetek. -mondta végül elgondolkodva. -De mindenesetre ennek majd utána nézek. Nem mintha sok írott anyagunk lenne arról, amikor egy alakváltó összejön egy emberrel, de hátha. De ha már itt tartunk nem kérdezted erről őt?

-Nika-t? Nem. Nem akartam felzaklatni, aztán meg…Aztán meg már nem volt időm rá.

-Sajnálom.- gondolta komoran.

-Állítsd meg a menetet, erre van egy odú, ahova lehet be kellene kukkantanunk.

Petra egy halk morgással megállított mindenkit, majd felállította őket egy félkörbe, hogy ha esetleg valaki lakja az odút az ne tudjon megszökni. Petra lassan végig szaglászta a területet, majd jelzett, hogy laknak itt. Úgyhogy ketten közelítettük meg a bejáratott. Nem kellet túl közel mennünk, hogy kicsalogassuk az elfajzottakat. Amint meghallották a lépteinket ki kecmeregtek és a fogaikkal kaffogtatva morogtak felénk. Hárman voltak. Három girhes, undorító teremtmény. Az egyik hamar elvesztette a fejét és üvöltve vetette Petrára magát, aki ügyesen félre ugrott, majd vissza támadott. A másik két elfajzott is Petrára vetette volna magát, de az egyiket ugrás közben elkaptam és eltörtem a nyakát, a másikra pedig Auguszta vettette rá magát, így a fiúk kénytelenek voltak hátvédet játszani. Petra a csapat vezetője volt, Auguszta pedig tele volt bizonyítási vággyal, valamint ügyesen harcolt így nem szálltam be egyikőjük küzdelmébe sem. Inkább az előttem fekvő szörnyeteget biztosítottam. Egy erős harapással kitéptem a gerincét és arrébb dobva elintéztem, hogy ez a lény már soha többet ne éledjen újra. Ugyanis volt egy olyan szörnyű tulajdonsága ezeknek, hogy ha nem ölöd meg őket rendesen akkor biza felélednek és ismét megtámadják az embereket.

A lányok még harcoltak amikor hirtelen hátulról rám vetette magát egy másik elfajzott és a nyakamat kezdte harapdálni. A fogai belém martak és próbáltak egy darabot kitépni belőlem. Vettem egy nagy lendületet és a földhöz vágtam magam alattam a szörnyeteggel. Az meglepetésében engedett a szorításon, így volt időm kiszabadulni. Hamar észhez tért és felmérve, hogy így már nincs esélye ellenem, inkább megfordult és az odú bejáratát átugorva rohanni kezdett. Én pedig nem törődve a többiekkel utána vetettem mag. Gyors volt, gyorsabb, mint egy elfajzott, de így sem volt elég gyors. Egy mérföldnyire járhattunk a többiektől, mikor elég közel kerültem hozzá ahhoz, hogy rá vessem magam. A lendületem leterítette a lábáról és együtt bukfenceztünk míg neki nem csapódtunk egy fának. A bestia előbb állt lábra, mint én és azonnal rám vetette magát. A hátsó lábaimmal igyekeztem lerúgni magamról. Elég erővel sikerült eltaszítani magamtól ahhoz, hogy neki csapódjon egy fának, de ez sem hatotta meg különösebben. Felállt és ismét rám vettette magát, csak ezúttal már én is talpon voltam és számítottam a támadására. Haraptuk és téptük egymást, ahol csak értük. Végül kicsit megtépázva, de én kerültem ki győztesen. Csak akkor vettem észre, hogy a többiek ott állnak mögöttem amikor már kitéptem a gerincét a helyéről. Petra és Auguszta is megúszta az ütközetet, csak néhol szivárgott belőlük egy kis vér. A fiúk pedig morcosan álltak mellettük. Végül az egyik srác, akit Davis-nek hívnak hirtelen előre lépett és mérgesen rám morgott.

-Parancsot kaptunk, hogy senki sem magán akciózik. Mi van? Te nem tudsz parancsot elfogadni? Ezért dobtak ki a falkából? -kérdezte fennhangon.

-Vigyázz a szádra kölyök! -förmedtem én is rá miközben egy kicsit közelebb léptem hozzá és felhúzott ajkakkal rávicsorogtam. Nem volt kedvem ahhoz, hogy egy tejfeles szájú kioktasson engem.

-Különben mit csinálsz? Ha? Nekem is kitéped a gerincemet, mint ennek a szerencsétlennek? -kérdezte ő is felhúzott ajkakkal.

-Talán. Ha te is elfajzott vagy.

-Elég legyen! -üvöltötte Petra, amitől a többi farkas összerezzent. -Keressetek egy biztonságos helyet estére, ahol megszállhatunk az éjszaka folyamán.

Mikor mindenki elment aggódva jött oda hozzám, majd járt körül, közben én a hátsó lábamon ültem és igyekeztem a harc hevében megemelkedett pulzusomat csillapítani. Végül befejezte a körbejárásomat és megállt előttem, a tekintete semmit nem árult el arról, hogy most mire gondol vagy mit akar tenni.

-Van itt a közelben egy patak. Sétáljunk el oda. -morogta csendesen, majd a válaszomat meg sem várva elindult arra amerre a patakot sejtette. Az út során végig mögötte ballagtam és figyeltem ahogy az izmok dolgoznak a testében miközben előttem halad. Gyönyörű farkas volt, fehér akár csak én, de most a fehér szőrét bíbor vércseppek szennyezték be. Mindig szerettem gyerek koromban is nézni őt farkasként. Olyan természetesen járt, olyan volt, mint aki a testének minden négyzetcentiméterét ismerné és tudná, hogy hogyan kell kihasználni. Nagyon hasonlított rám. Régen sokat ugrattak azzal minket, hogy akár vérszerinti testvérek is lehetnénk, hisz nincs még egy olyan alakváltók aki hasonlóan nagy lenne farkas alakban és hasonló színe lenne hozzánk. Azóta nekem kicsit sötétebb lett a szőröm árnyalata. De még mindig láttam a hasonlóságot köztünk és nem csak külsőre. Emberként talán mások vagyunk, ő csendes és visszafogott, de farkasként egy igazi vezető volt. Ha a falka tagja lennék én sem mernék ellent mondani neki. Sütött a testtartásából, a tekintetéből és a mozgásából, hogy ő egy falka vezetésére hivatott.

-Mire gondolsz? -kérdezte végül a fejemben.

-Arra, hogy még mindig csodásan nézel ki. -mondta és kicsit megszaporáztam a lépteimet, hogy mellé érjek. Petra megállt és lágyan hozzám bújt.

-Te vagy az egyetlen ember, aki ezt úgy képes mondani nekem, hogy semmi féle szexuális tartalma nincs és én mégis belepirulok. -morogta, miközben szorosabban hozzám bújt.

-Szeretlek. -mondtam gondolkodás nélkül.

-Ugye tudod, hogyha valaki hallaná a beszélgetéseinket hamar azzal vádolna minket, hogy én veled csalom Piert.

-Miért? Csalod? -kérdeztem felkacagva.

-Dehogy csalom. De az, amiket mondasz, én tudom és Pier is tudja, hogy nálad nem azt jelentik, mint másnál, ám mégis.

-Nem mondok olyat, ami nem lenne igaz. Te egy csodálatos lány vagy, mindig is az voltál. És szép lassan látom ahogy a kis vakarcsból vezető lesz. -mosolyogtam rá, miközben elléptem tőle és a folyó partjára sétáltam.

-Kis vakarcs mi? -morogta és rám vetette magát. Elvesztettem az egyensúlyom és így végül mindketten a folyóban kötöttünk ki.

-Még jó, hogy az egyetlen használható telefon abban a csomagban van, amit Auguszta cipel magával. -morogtam.

-Még jó. -értett velem egyet, majd vissza változott emberré, én is követtem a példáját.

Majd oda úsztam mellé és a kezeim közé vettem az arcát, rá mosolyogtam, majd elengedtem és kimásztam a vízből.

-Tudod, Pier évekig azt hitte, hogy én vagyok az, akibe te beleszerettél. -mondta miközben kimászott utánam. -Hiába mondtam neki bármit, nem volt hajlandó elhinni. Végül talán az győzte meg, hogy te összejöttél Kate-el, különben még most is aggódna, hogy te és én egy nap összejövünk.

-Sose beszélt nekem erről. -mondtam meglepetten miközben leheveredtem az avarba. -Zavarja őt a viselkedésem?

-Régen igen. Most már szerintem nem, vagy csak úgy gondolja, hogy nem teszel semmi kompromittálót.

-Kompromittálót? Szerinted ez kompromittáló Auguszta? -néztem hátra a farkasra, aki éppen nagyon igyekezett nem ránk figyelni. Amikor meghallotta, hogy neki beszélek szomorúan lehajtotta a fejét és lassan oda ballagott, hozzánk majd átváltozott.

-Igen, az. -mondta végül lehajtott fejjel. -Bocsánat, csak szólni akartam, hogy tábort vertünk. -motyogta a lány zavartan.

-Köszönöm, hogy szóltál. De nem kellett volna fáradnod. Így a két fiú egyedül maradtak a táborban.

-Visszamenjek? -kérdezte aggódva.

-Ne. Túl veszélyes egyedül kószálni az erdőben. Ha akarsz fürödj meg, vagy igyál. Hamarosan visszaindulunk a többiekhez.

-Igen asszonyom. -mondta a lány majd meghajolva a patakhoz sétált. Miközben elsétált előttünk alaposan szemügyre vettem. Magas, félbarna húszon éves lány, gyönyörű izmos testtel.

-Hé, ne nézelődj. -morogta Petra miközben beállt elém.

-Nézni szabad és nem is áll szándékomban ennél tovább menni. Ha hiszed, ha nem általában végig szoktam nézni a lányokat, akikkel összehoz az élet. Egészen addig míg nem jöttem össze Kate-el ez nem okozott problémát senkinek, de mivel azóta is csinálom Kate jelenlétében is és ő még nem reklamált, hogy ne nézelődjek így nincs okom változtatni ezen. És egyébként, ő is szereti megnézni magának a csinos lányokat.

-Ja, azt haza mész és elmeséled, hogy mit láttál. Mi?

-Az is előfordult már. Könnyen fel lehet ingerelni vele Kate-t. -kacsintottam rá. -De vissza térve az előbbire. Ha kompromittálónak tartod akkor szeretnéd, hogy befejezzem. Még te sem reklamáltál ezért. -mutattam rá.

-Engem nem zavar, tudom, hogy te így fejezed ki a szeretetedet irántam és hogy nálad nincs ebben semmi rossz. Pier pedig majd megbékél. -mondta egykedvűen és leült velem szemben. -De most beszéljünk arról, ami történt. Te ész nélkül rohantál az elfajzott után. Arra nem is gondoltál, hogy esetleg ez egy csapda és hogy többen fognak rád támadni?

-Nem. Semmire nem gondoltam csak arra, hogy megállítsam.

-Te nem csak meg akartad állítani, egyenesen el akartad pusztítani, amit végül is megtettél.

-Nem fogok bocsánatot kérni azért, amit tettem az elfajzottal.

-Kértelek én ilyenre? Csak azt mond meg, hogy miért? Miért vagy ilyen dühös rájuk?

-Mert túl sok ártatlan hallt már meg miattuk. És mert meg akarták ölni Kate-et. Láttam a szemükben, ha én nem avatkozom közben széttépték volna. Túl veszélyesek.

-De azt mondtad dolgozik egy ismerősöd az ellenszeren.

-Azóta sem jutott előrébb. -mondtam egykedvűen.

-Idő mire megoldást talál.

-Igen és ez idő alatt a számuk meg ötszöröződik. Túl sokat dolgoztak azon a bestiák, hogy az emberek elfogadják őket ahhoz, hogy hagyjam, hogy az elfajzottak ezt tönkre tegyék. Mert az emberek számára mi mind csak farkasok vagyunk, mind ugyan úgy nézünk ki.

-Ez oké. De miért téped ki a gerincüket?

-Mert különben még képesek lennének regenerálni magukat és tovább bóklászni az erdőben.

-Értem, tehát célszerű lenne, ha mi is így tennénk.

-Ja, nem ártana, vagy ezt vagy ehhez hasonló dolgot, ami kizárttá teszi, hogy feléledjenek.

-Rendben. Mi is így fogunk tenni. Roze, még valami. Tudom, hogy nem szereted a parancsokat, nem is áll szándékomban parancsot adni, de kérlek próbálj meg nem egyedül akciózni. Nem azért, mert nem bízom benned, hanem mert nem akarom, hogy bajod essen. Meg ígértem Kate-nek, hogy épségben haza juttatlak, nem akarok hazudni neki. Rendben?

-Rendben.

-Oké. Auguszta, nálad van a telefon?

-Igen asszonyom. -válaszolta majd oda sietett hozzánk és a nála hordott kis táskából előkereste a mobilt, majd át adta Petrának.

-Köszönöm. Tessék. -adta át nekem. -Hívd fel.

-Köszönöm. -elvettem és kicsit arrébb sétálva tárcsáztam a számát. A franc sem tudja, hogy hogyan, de a telefon kicsöngött. A szívem alig akart nyugton maradni, miközben vártam, hogy végre felvegye. De nem történt meg. Miután abba maradt a csengés ellenőriztem a számot és ismét próbáltam hívni, de ezúttal sem értem el sikert. Végül kicsit szomorúan visszamentem a többiekhez és visszaadtam a telefont a lánynak. -Nem vette fel. Valószínűleg még mindig dolgozik.

-Akkor majd a táborból még megpróbálod. Most induljunk.

A táborban ismét megpróbáltam hívni Kate-et, de akkor sem vette fel. Végül másnap reggel is megpróbáltam, de akkor is sikertelenül.

-Minden rendben? -kérdezte Petra indulás előtt.

-Igen, valószínűleg belefeledkezett a munkába.

-Rendben. -mondta- Indulhatunk?

-Persze.

A nap folyamán sikerült tíz elfajzottat elkapni és likvidálni. Ezek két egymáshoz közeli odúban bújtak meg. A nap végén megint megpróbáltam felhívni Kate-et, de ezúttal sem vette fel és hiába tagadtam a pánik egyre jobban kezdett eluralkodni rajtam. Lehet, hogy dolgozik és nincs nála a telefonja, de ez akkor sem tetszett nekem. Így mikor a többiek elheveredtek aludni oda mentem Petrához és kicsit arrébb hívtam őt.

-Hazamegyek. -közöltem minden teketórai nélkül.

-Nem vette fel igaz? -kérdezte aggódva.

-Nem. -mondtam szomorúan.

-Rendben. Vigyázz magadra haza felé. -mondta majd szorosan magához ölelt. -Nem lesz semmi baj, súgta a fülembe. De mind ketten tudtuk, hogy ennek az esélye elég kevés.

Fél napi járásra voltunk így minden erőmet összeszedtem és úgy rohantam végig az erdőn, hogy minél előbb haza érjek és kiderítsem, hogy mi történt.