Péntek hajnalban morogva kelek az ébresztőm hangjára. A szoba sötét és csendes. Mellettem Kate mormog valamit, majd az oldalára fordulva alszik tovább. Kikászálódom az ágyból olyan halkan ahogy csak tudok, majd a fürdő irányába veszem az irányt. Gyorsan letusolok és már osonok is tovább a dolgozószobámba. Tegnap este kikészítettem magamnak a lehetőségeket, ha mégsem jön össze az üzlet. Így azokat felkapom és egy aktatáskába rakom, majd a garázs felé veszem az irányt. Bepattanok a járműbe és már száguldok is a városba, hamar van a reggel nyolc és még sok dolgot el kell intéznem.

Mint ahogy sejtettem Nika nem tért még vissza, így alternatív megoldásokat kellett találnom. A napokban felforgattam az egész várost, - persze csak csendesen - hogy egy megfelelő IT-st találjak. Nem volt egyszerű, de a jelöltek számát leszűkítettem három főre. Bár igazából ezek közül most csak egy érdekelt. Egy Benjamin nevű fiatal srác. Még csak éppen betöltötte a tizennyolc évet, de már most ügyesen bánik a számítógépekkel és egyéb ketyerékkel. A héten már meglátogattam a házukat. Az édesanyját biztosítottam róla, hogy az iskolában hallottam Benji kitűnő eredményeiről és az egyik cégemnél szeretnék neki állást biztosítani. De, amikor az anya már nem volt hallótávolságon belül akkor előállhattam az igazsággal, hogy az alvilági körökben is kezdik megismerni a nevét, és ha nem akarja, hogy neki vagy a családjának bántódása essen okosabban kéne játszania. Valamint felajánlottam neki egy megfelelő állást, természetesen a részleteket nem árultam el neki. Csak annyit mondtam, hogy itt biztonságosan csinálhatja, amit csinál és még hasznos is lesz. Ma reggelig adtam neki haladékot, hogy válaszoljon az ajánlatomra. Ez idő alatt természetesen kereshettem volna más opciókat is, de én nagyon bíztam ebben a srácban, így az elmúlt két napban már nem törődtem ezzel. Inkább a saját munkámat végeztem. András már így is részben a helyettesem, ha nem vagyok itt. Úgyhogy szerdán leültem vele beszélgetni a lehetőségekről. Elmondtam neki, hogy mibe fogok bele, ő pedig teljes mértékben támogatott. Elfogadta a döntésemet miszerint őt és Anna-t teszem meg helyetteseimnek, mivel ennyi minden egy embernek sok lenne. Anna felel a gyakorlati dolgokért, András pedig az irányításért. Sokat segít nekik, hogy már korábban minden csoport és egység élére kiválasztottak a tagok egy vezetőt, aki felel mindenért és aki kapcsolatot tart velünk. Így András és Anna elsősorban a vezetőkkel tartják a kontaktot. Ha bármi van jelentenek nekem. Igyekszem megfelelő mennyiségű időt tölteni bent az irodában, hogy mindig naprakész legyek, valamint ne veszítsem el az irányítást, de így is szükségem van a barátaim támogatására. Pete azt kérte ne osszak neki semmilyen plusz feladatot. Szeretne mindenes lenni, aki tud segíteni Andrásnak és Anna-nak, valamint nekem, ha úgy adódik. Úgyhogy ő lett a mi plusz fülünk, szemünk, kezünk és lábunk; közben pedig a szervizt vezeti.

Fél nyolckor Benjaminék háza előtt álltam meg az autóval. Az anyja meglepetten nézett ki az ablakon, majd mosolyogva nyitott ajtót.

- Üdvözlöm. Miben lehetek a segítségére? – kérdezte továbbra is mosolyogva.

- Jó reggel! A fia itthon van? – kérdeztem én is barátságosan mosolyogva.

- Nos, ami azt illeti már elment. De megkért, hogy adjam át önnek ezt. – válaszolta az asszony és egy borítékot adott át. – Aggódnom kéne? – hervadt le az arcáról a barátságos mosoly.

- Semmiképpen sem. Nyugodjon meg, minden rendben van. – válaszoltam, bár fogalmam sem volt hova ment Benjamin.

Visszaülve az autóba azonnal kinyitottam a borítékot. Az üzenet megmosolyogtatott. „Elmentem beszerezni pár dolgot. Küld el a címet és odamegyek. B.” Elküldtem neki üzenetben a címet és az „alaksor” szót, bár azt nem írtam meg, hogy mi is ez a hely.

¤¤¤

Nyolc óra, öt perckor szálltam ki az autóból a rendőrség parkolójában. Szomorúan állapítottam meg, hogy késésben vagyok. Az épületben nyüzsgött az élet. A rend éber őrei hol az egyik asztalt körbe állva beszélgettek, hol a kávéért álltak sorba. Néhány egyenruhás megnézett magának, de senki nem jött oda megkérdezni mit keresek itt. Az engem nézőkre rámosolyogtam és haladtam tovább a célom felé. Az alagsor ajtaja ezúttal nyitva volt, de még egy árva lélek sem járt erre. Viszont nem egészen úgy nézett ki a hely, mint korábban. Az asztalok helyett egy nagy tárgyalóasztal foglalt helyett a nyitott irodában. Körülötte számtalan tábla kapott helyet, melyek egyelőre csak egymás mellé voltak tologatva. A kicsi irodák is kaptak bútorokat. Mindegyikben volt egy nagyobb íróasztal, egy laptop, fegyver szekrény és irattartók. A konyha is felszereltebb lett, bögrék, kávé, tea és minden, amire szüksége van az embernek. Hát akkor addig főzök egy kávét, meg megeszem a szendvicset, amit útközben vettem.

- Ez pedig az iroda, ahol dolgozni fogtok. Az ajtón természetesen ujjlenyomatos zár lesz és rajtatok kívül senki nem jöhet le. Mind hivatalosan a rendőrségnek dolgoztok, de a protokollok kicsit mások. Senki másnak nem tartoztok jelentési kötelezettséggel csak nekem. Ahogy mondtam rajtatok kívül még két ember tartozik a csapathoz, egy Bestiaspecialista és egy IT-s. Remélhetőleg ők is lassan megérkeznek. – hallom Alexandra Moor hangját ahogy többed magával leér a lépcsőn és belépnek a nyitott ajtón.

- Hm, és kávét is főztek nekünk. Nagyon kedvesek. – hangzik egy férfi hangja.

- Nos, ami azt illeti…

- Ami azt illeti az főzi a kávét, aki korábban ideér. – kacsintok a társaságra.

- Hölgyeim és Uraim, a bestiaspecialistánk Rose Wolves. – mutat rám a kapitány, a körülötte állók pedig egy emberként néznek engem. Moor mellett ott áll Kate és Sarah, gondolom ő a vadász, illetve még két másik férfi, akik ennél jobban már nem is különbözhetnének egymástól. Az egyikük színes bőrű, sportos, elegáns, megnyerő ember, míg a másikuk egy magas fehér, szőke, farmerban és laza pólóban, pulóverben. – Rose, ők itt Andreas, – mutat a magas fehérre – ő pedig Christof.

- Üdv. – fogok kezet a két férfival, közben mind a ketten barátságosan mosolyognak rám.

- Bocsánat, de megkérdezhetem miért Bestiaspecialista? – kérdezi Christof érdeklődve.

- Természetesen meg. – felelem mosolyogva, majd rávillantom a farkas szemeimet. Nem nyúl a fegyveréért, nem ijed meg. Csak meglepetten elmosolyodik.

- Jól van, lesz még idejük ismerkedni. Rose, hol van az ígért IT-s? – kérdezi Moor.

-Azt hiszem én lennék az. – feleli halkan Benjamin. – Bocsánat a késésért. Csak nem voltam benne biztos, hogy tényleg ide kell jönnöm. – néz rám bátortalanul a fiú.

- Mindenki, ő itt Benjamin az újdonsült informatikai szakemberünk. Benjamin, ők itt Alexandra Moor rendőrkapitány, Kate és Sarah Olson, valamint Andreas és Christof.

- Rose, hiszen ő még gyerek. – néz rám vádlón a kapitány.

- Már nem vagyok gyerek. És nem is tűröm, ha annak kezelnek. Azért vagyok itt mert Roze állást ajánlott, ahol tudom használni a tudásomat, de ha nincs rám szükségük elmehetek.

- Ő a második legjobb, akit ismerek. Mivel az első jelenleg nem elérhető, így maradt Benji. A fiatalsága ellenére okos és nagyon tehetséges.

- Rendben, - sóhajtott megadóan – megbízom a döntésedben. Üljetek le, meg kell beszélnünk pár dolgot.

A nap további részében aláírtuk a nem létező szerződéseinket a titoktartásról és egyébről. Bekerültünk a rendszerbe és kaptunk jelvényeket. Mindenki választhatott magának egy kisebb irodát, melyhez kaptunk kulcsokat is. Valamint jobban megismerhettük a többieket. Mint kiderült Andreas és Christof régóta ismerik egymást. Mindketten voltak katonák és pár éve nyomozóként keresik a kenyerüket. Az utóbbi időben kerültek kapcsolatba a bestiákkal és a hozzájuk kapcsolódó jogi problémákhoz. Ekkor ismerték meg Alexandra Moort aki megígérte nekik, hogy ha kapitány lesz létrehoz egy osztagot amit ennek a dolognak fog szentelni. Kate-nek ez előléptetés, nagyon örült amikor ma reggel beérve Moor behívatta és elmondta neki, hogy előlépteti nyomozóvá és ráadásul egy új alakuló csoportnál lesz. Arról nem tudott, hogy én is itt leszek, vagy hogy Sarah is csatlakozik. De boldog volt, hogy így alakult. Sarah nem mondott túl sokat, csak annyit, hogy örül, hogy velünk dolgozhat. Benjamin kicsit visszahúzódó volt, de ez senkit nem zavart. Aztán kicsit félre hívott beszélgetni. Elmondta, hogy reggel még nem volt biztos a döntésében, de sokakat megkérdezett és mindenki azt mondta neki, hogy ha én ajánlok munkát azt feltétel nélkül el kell fogadni. Most pedig kicsit meg van illetődve mert arról nem volt szó, hogy velem és nem nekem fog dolgozni. Megnyugtattam, hogy általában, akik nekem dolgoznak azok velem dolgoznak és hogy most csak annyi a különbség, hogy mástól kapunk parancsot.

Elég hamar elment a nap. Délután öt órakor szólt Moor, hogy nyugodtan hazamehetünk. A hétvége üres lesz, kivéve persze, ha történik valami. De egyébként hétfő reggel nyolc órára legyünk bent és akkor belevetjük magunkat a munkába. Kate velem akart hazamenni, de én haza akartam vinni Benjit, így Sarah felajánlotta, hogy elviszi haza Kate-et, így legalább látja az új házat, én meg majd csatlakozom hozzájuk.

¤¤¤

- Szóval együtt fogunk dolgozni. – mondja Sarah, mikor belépek az ajtón.

- Nagyon úgy néz ki. – felelem, közben Kate-hez lépek és megölelem. – Most már nem lőhetsz le. – mosolygok rá, Kate felnevet a karjaimban és Sarah is elmosolyodik.

- Hogy fog összeférni ez a másik száz melóddal? – kérdezi.

- Nos igazából elég könnyen. Megbízható embereim vannak, akik eddig is nagyban besegítettek a vállalat működésébe és ezután is. Egy ideje már be vagyunk állva arra, hogy csak a végső döntések meghozatalában van szerepem és minden mást kisebb vezetők, valamint az őket összefogó emberek irányítják. Mondhatni fel van készülve a rendszer arra, hogy akkor is működjön, ha én valamilyen oknál fogva kiesnék.

- Tehát arra készülsz, hogy a bandád akkor is működik, ha már te halott vagy? – kérdezi meglepetten.

- Inkább arra, hogy elmegyek nyaralni, elutazom, vagy egy teljesen másik munkába kezdek bele. De persze az is, hogy meghalok. Túl sok energiát és embert fektettünk bele ebbe, hogy ha egy valaki kiesik attól megakadjon minden és ezrek veszítsék el a megélhetésüket. – válaszolom.

- De nem fogsz meghalni! – morogja a karjaim között Kate – Azt mi nem fogjuk hagyni. Most már velem fogsz dolgozni. Ha tetszik, ha nem vigyázni fogok rád. – feleli és komoly arccal néz rám.

- Érdekes, én is pont ezt akartam mondani. Most már nem lesz akadály a titoktartás. – mosolygok rá és nyomok egy puszit a homlokára.

- Hogy milyen cukik vagytok. – fanyalog Sarah – Akkor egyezzünk meg abban, hogy majd én vigyázom rátok, mert ti úgysem tudtok értelmesen gondolkodni, ha a másikról van szó. – kacsint ránk.

A hétvége jó hangulatban telik. Sarah vasárnap reggel hagy el bennünket, de addig is minden zökkenőmentesen megy. Szombaton felfedezzük a ház mögötti erdőt. Pár kilométerrel beljebb találunk egy tavat, úgyhogy hamar szerzünk fürdőruhát és kihasználva a nyár utolsó meleg hétvégéjét megmártózunk a patakban. A vasárnap nagy részét a kanapén töltjük. Buta sorozatokat nézünk mágikus teremtményekről és a vérfarkasos részeknél együtt kommentáljuk, ha hülyeséget állítanak. Kate megkérdezi léteznek-e vámpírok. Elgondolkodva válaszolom neki, hogy tudtommal nem, de nagymacskává sem szoktak változni az emberek. Ezen felbuzdulva sorra vesszük a mitológiai lényeket melyek filmekben jelennek meg. Kate teljesen elszomorodik attól, hogy sárkányok sem léteznek, az unikornisokban megegyezünk, hogy léteznek, bár hozzáteszem, hogy még életemben nem láttam szarvat viselő lovat. Ezen elviccelődünk egy kicsit, majd Kate kiugrik az ölelésemből és elrohan a dolgozószobája felé. Pár perc múlva egy jegyzettömbbel és egy tollal tér vissza.

- Mi a terv? – nézek rá.

- Arra gondoltam, - feleli miközben visszatelepszik a kanapéra és hozzám bújik – hogy írhatnánk egy közös bakancslistát.

- Ez az unikornisokról jutott eszedben? – kérdezem próbálva nem felröhögni a logikai eszmefuttatáson.

- Hé, ne nevess! – csattan fel – Ha nem tetszik nem kell. – morogja.

- Csak azon nevetek, hogy egy nem létező – itt csúnyán néz rám – vagyis még nem látott lényről a bakancslista jut eszedbe. De nagyon szívesen csinálok veled egy közös listát. Második pontba írd be, hogy közös nyaralás, mondjuk bárhol.

- Bárhol? – nevet fel.

- Igen, most nem jut eszembe, hogy hova mennék szívesen, olyan jó itt veled.

- Oké, akkor 1, Unikornisokat látni; 2, Nyaralni bárhol. Mi lenne, ha minden kontinensen?

- Hmm, nekem tetszik az ötlet. – csókolom meg a vállát.

- Oké, én szeretnék veled ejtőernyőzni.

- Ejtőernyőzni? Láttál már vérfarkast repülni? – kérdezem hitetlenkedve.

- Még nem, de szívesen látnék. – kacag fel.

- Oké, akkor 3, repülőből ugrás.

- Te mit szeretnél még? – kérdezi lovagló ülésben rám telepedve.

- Hogy mit szeretnék még? Feleségül venni téged, családot alapítani veled. Veled megöregedni. – felelem és pólójánál fogva magamhoz rántom. Nem is ellenkezik, amint ajkaink találkoznak ugyanolyan hévvel csókol vissza, mint ahogy én csókolom őt. A lista és a toll a szőnyegen kötnek ki. Mi csak azért nem követjük őket, mert szándékosan szélesebb kanapét vettünk.

- Elfelejtetted felírni. – suttogom a szájába két csók között.

- Nincs rá szükség, meg tudom jegyezni. – suttogja a fülembe mielőtt megharapná, közben a kezei bebarangolják a testemet. – De akkor meg kell ígérned valamit. – ül fel és néz szigorúan a szemembe – Nincs több meggondolatlan, életveszélyes akció. Együtt fogunk dolgozni és nem akarok minden percben érted aggódni. Bízni akarok abban, hogy nem fogsz megsérülni, vagy nem hagyod ott majdnem a fogadat egyik akció során sem.

- Esküszöm, hogy mindig elővigyázatos leszek és nem hagyom, hogy az érzelmeim elragadjanak. De akkor te is ígérd meg, hogy nincs több hülye felfedező kirándulás. Azokat a dolgokat, amiket nem mondok el a múltamról okkal nem mondom el. És attól, hogy nem most voltak még nem kevésbé veszélytelenek. – felelem az arcát simogatva.

- Esküszöm. – feleli, majd visszahajol az ajkamhoz, hogy táncra hívja azt.

¤¤¤

- Jó reggelt Angyalok. – köszön Andreas belépve az irodába, miközben mi (Kate, Sarah meg én) a nagy asztalnál ülve éppen a reggeli kávénkat fogyasztottuk.

- Jó reggelt Charlie. – köszönt vissza Sarah viccesen.

- A többiek? – kérdezi, miközben leveszi a kabátját és oda telepszik mellénk az asztalhoz.

- Hát egy biztos, itt nincsenek. – felelem, majd a konyha felé veszem az irányt – Egy kávé?

- Igen, az jól esne.

Már a reggelink és a kávénk végén járunk mikor befut a két férfi. Nem sokkal mögöttük érkezik Alexandra Moor is.

- Jó reggelt. Örülök, hogy sikerült mindenkinek megérkeznie. Ahogy ígértem ma már bele is kezdünk a munkába. – azzal letesz mindenki elé egy tabletet. – Ezen az eszközön megtalálnak minden információt, ami az adott üggyel kapcsolatos. Az elején láthatják az áldozatokat. A négy fiatal hölgy az elmúlt két hónap folyamán vesztette életét. Ami eddig biztos, hogy mind a négyen vérfarkasok. Ennek következtében eddig senki nem indított nyomozást annak érdekében, hogy kiderüljön ki ölte meg őket.

- Az meg hogy lehet? – kérdezem értetlenkedve.

- Úgy, hogy a helyszínelők csinálnak egy gyors tesztet, ha kimutatja, hogy az áldozat vérfarkas akkor az esetek kilencven százalékában már nem foglalkoznak vele. Legalábbis nem foglalkoztak vele, egészen eddig. Szóval amit tudni lehet a lányokról. A szórakozó negyedhez közel találták meg a holttestüket, mindegyik lány ki volt öltözve, úgyhogy feltételezhetően vagy bulizni ment, vagy onnan indult haza. Mindegyik áldozatnak elvágták a torkát. Viszont egyéb dulakodásra utaló jelet nem fedeztünk fel. A részletesebb boncolást most kérvényeztem, amíg annak nem jön meg az eredménye nem tudok pontosabb adatokkal szolgálni.

- Szóval van négy lány, legalábbis eddig ennyiről tudunk. Akikről csak annyit tudunk, hogy vérfarkasok voltak és feltételezhetően bulizni indultak. Ez nem túl sok információ. – összegzi Christof.

- Valóban ne, körbe kéne járni a discokat és megtudni látta-e őket ott a pultos, vagy akárki. Legalább azt le tudjuk szűkíteni, hogy eljutottak-e a partyba. – vélekedik Kate – Mikorra ígérték a labor eredményeket? – néz a kapitányra.

- Egy – két nap. Addig ássátok bele magatokat a discos nyomba.

- Rose. – néz rám Sarah – El tudsz képzelni olyan élethelyzetet, hogy egy farkasnak elvágják a torkát anélkül, hogy védekezne?

- El. – felelem némi gondolkodás után – De ahhoz megfelelő mennyiségű és minőségű anyagot kellett a szervezetükbe juttatni. A normál mennyiségű partidrog nem fejt ki hatást a bestia szervezetre. Annál jócskán több anyagra van szükség.

- Tehát szándékosan vérfarkasokat választott magának célpontnak, ehhez viszont tudnia kellett, hogy ki vérfarkas és ki nem. – összegzi Andreas – Hallottam kocsmákról, ahol külön vérfarkas esteket rendeznek. Ekkor a vérfarkasok meg vannak különböztetve, így az érdeklődők tuják, hogy ki ember és ki nem. Elvileg sokakat érdekel, hogy vérfarkast szedjenek fel maguknak akárcsak egy estére.

- Erről már én is hallottam. Valamiért nagy dolognak számít megfektetni egy vérfarkast. – tárom szét a karjaimat.

- Ez valószínűleg a mítoszok miatt van. Ha holnap megjelennének a vámpírok mindenki velük akarna hálni. – jegyzi meg Sarah. – Ez egyrészt „menő”, – mutat macskakarmokat a levegőbe – másrészt vannak olyan legendák melyek szerint, ha valaki vérfarkassal hál megkapja az erejét.

- Ez nevetséges. – morgom. – Már hogy a viharba kapná meg az erejét attól, hogy összefekszik egy farkassal. – méltatlankodásomra Kate felkacag.

- Szerintem nem érted a legendák lényegét. – kacsint rám.

- Nagyon izgalmas elméletek. De térjünk vissza a legendák földjéről. Menjenek nézzenek utána a kluboknak. Ha találnak valamit jelezzék.

¤¤¤

- Fiúk, találtatok már valamit? – kérdezi a kihangosított telefontól Sarah. Már négy klubot végig jártunk és még senki nem látta ezeket a lányokat.

- Nem, eddig mi sem jártunk sikerrel. Benjamin szerint még két helyet érdemes megnézni. Az egyik valami puccos hely, a másikra pedig azt mondta, inkább ti nézzétek meg. Mindjárt küldöm a címet.

- Oké, szóval egy Pink Table nevű helyre megyünk. – szól Sarah mikor lerakja a telefont.

- Pink Table? – kérdez vissza Kate – Akkor már tudom miért minket küld Benjamin.

- Miért? – nézek rá értetlenül.

- Nos, a Pink Table egy ismert leszbikus szórakozóhely.

- És ezt te honnan tudod? - nézek rá tetetett rosszallással.

- Engem az lep meg, hogy te nem tudod. – kacag fel.

- Hát nekem nem volt szándékomban ismerkedni senkivel mikor idekerültem. Sőt igyekeztem elkerülni az embereket. Szóval nem vetettem bele magamat az éjszakai életbe.

- Akkor ideje elkezdeni. – feleli Sarah, majd elindítja az autót.

A bár egy elegáns helyen található, nem messze a többi szórakozóhelytől. Nagyon eredeti módon egy rózsaszín asztal volt a bár cégére. Még csak délután kettő volt, így számítottunk arra, hogy nem lesz nyitva. Végül szerencsénk volt, az ajtó nyitva volt és enyhe fény szűrődött ki. A bár közepén egy hatalmas tánctér terült el. Jobb szélen egy lépcső vezetett lefelé, bal felől pedig egy folyosó nyílt. A bejárati ajtótól pár méterrel a bárpult terült el. Ott egy lány törölgette a poharakat. Beléptünkre ránk mosolygott, majd folytatta a munkáját.

- Üdv, a nevem Sarah Olson, nyomozó. Feltehetünk önnek pár kérdést. – szólalt meg Sarah a pultnak dőlve.

- Persze, ha tudok segítek. – felelte a fiatal, húszas évei közepén járható lány.

Sarah belenyúl a zsebébe és kiveszi belőle a lányok képeit, melyek még éltükben készültek. – Látta itt ezeket a lányokat?

A fiatal lány ránéz a képekre, majd felkacag. – Tudja, az itt megforduló nők általában mind ugyan úgy néznek ki. Vékony, szőke, hosszú haj, vagy izmosabb, férfias jellemvonásokat viselők. Emellett pedig minden este telt házunk van. Nehéz megjegyezni ezer emberből hármat – négyet. Amúgy is mit csináltak? Megloptak valakit?

- És mi van akkor, ha azt mondom ezek a lányok nem hétköznapiak voltak. Ha ők farkasok voltak.

- Voltak?

- Igen, valaki megölte őket.

- Oh, te jó ég. Ki tenne ilyen szörnyűséget? -kérdezi fátyolos hangon és ismét megnézi a képeket. Majd némi gondolkodás után benyúl a pult alá és kivesz egy nagy könyvet. A könyvben lányok képei vannak névvel ellátva, alatta dátumok írva. – Ők itt mind azok a lányok, akik nem voltak emberek. Legalábbis azok, akikről tudni lehet. Minden második este tartunk farkas bulit. Ekkor a farkasok meg vannak jelölve egy kitűzővel, így mindenki tudja, hogy kiket kell keresni. – magyarázza a lány, míg a könyvben lapozgat.

- Itt is van. Mindegyik lány a törzsvendégünk volt, de az utóbbi időben egyik sem járt itt. Gondolom akkor azért, mert valaki végzett velük. Ez olyan borzasztó. – szomorodik el a pultos lány.

- Ismerte őket?

- Nem, nekem nincs időm ismerkedni velük. De tudom, hogy mind kedvesek voltak és kedvelték őket a vendégeink.

- Szóval, ide azért járnak az emberek, hogy farkas lányokat szedjenek fel? – kérdezem kíváncsian, mire Sarah szúrós szemmel néz rám.

- Hát, igen. – feleli. – Eleinte az volt a cél, hogy a farkas lányok találjanak maguknak farkas lányt. De aztán nagyobb volt az érdeklődés a nem farkasok részéről a farkasok felé.

- Értem, és itt listázzátok a lányokat? – bökök a könyv felé.

- Igen, mindig felírjuk, hogy ki mikor volt itt. Így tudjuk aktuálisan pontozni őket, hogy mennyire voltak kelendőek. Vagy csináltak-e valami balhét mostanában itt nálunk.

- Miért rangsoroltok?

- Mert fél évente csinálunk egy nagy bulit, ahol eredményt hirdetünk a lányok között és egy éjszakára kiárusítjuk őket, persze csak az engedélyükkel. Ilyenkor változó összegért meg lehet venni a lányokat és együtt tölthetnek egy estét. A befolyó összegeket pedig vagy a bár fejlesztésére vagy valamilyen jó célra fordítjuk.

- Ebben a könyvben van az összes eddigi rangsorolás?

- Igen, mindent itt tárolunk. – paskolja meg a lány a könyvet.

- És esetleg elkérhetnénk ezt a könyvet? – kérdezi Sarah, vissza véve a szót.

- Sajnálom, de nem adhatom ki. – rázza a fejét a lány.

- És ha fontos lehet egy nyomozás során. Ennek segítségével pedig elkapnánk egy gyilkost, aki farkas lányokat öl?

- Szeretnék segíteni, de nem lehet. – mondja szomorúan.

- És ha adnék helyette egy friss húst a piacra, aki vélhetőleg elég jó pontokat szerezne? – ügyeskedik Sarah.

- És ki volna az? – néz végig rajtunk gyanakvóan a fiatal lány.

- Hát ő. – mutat rám Sarah. – Ő egy bestia, ráadásul elég csinos darab.

- Ööö, ugye most nem akarsz áruba bocsátani? – kérdezem reménykedve, hogy rosszul értelmeztem, amit mondott. De sajnos nem volt ilyen szerencsém. Sarah simán elcserélt egy könyvvért cserébe.

A pultos lány megengedte, hogy fényképeket csináljunk a könyvről. Cserébe felírt a listára és bejegyzett, hogy a következő eseményen én is ott leszek, ami pénteken lesz. Nem nagyon tetszett az ötlet, hogy csalit játsszak egy leszbikus farkas bulin. Sosem nagy bulis és az ilyen fajta csajozás is távol áll tőlem. Kate-en is látszott, hogy neki sem tetszett a dolog, de még nem robbantotta a bombát. Megvárta míg beértünk a kapitányságra.

- Ha legközelebb eszedbe jut csaliként használni Roze-t előtte megkérdezhetnéd őt vagy engem, hogy mit szólunk hozzá. Mert én a magam részéről nem örülök, hogy célkeresztet rajzoltál a hátára. – fordul dühösen Sarah felé Kate mikor már lepakoltuk a cuccokat.

- Nyugi, még azt sem tudjuk biztosan, hogy ott haltak meg. Viszont így most van esélyünk megtudni járta-e ott aznap a lányok. És Roze erős lány, nem fog baja esni.

- Nagyon remélem, hogy így lesz. – morogta Kate.

- Mi történt? – néz ránk kérdőn Alexandra.

- Megszereztük a bár vendéglistáját, de cserébe Roze-t felírtuk a következő bulira, ami pénteken lesz. – vázolja Sarah a tényeket.

- Oké annak örülök, hogy megvan a lista. Álljatok rá és nézzétek végig. Viszont lehet még nem említettem, de Roze-t nem azért vettem fel, hogy csali legyen az ilyen eseményeken. A későbbiekben az ilyeneket beszéljük meg ha lehet. – adja ki az utasításokat a kapitány.

A következő napokat azzal töltöttük, hogy átnéztük a listát. Kiderült a lányok mind voltak a haláluk előtt egy ilyen bulin. Tehát a tettes feltételezhetően ott szemelte ki őket. Újra megvizsgáltattuk a testeket, de semmi új és hasznos nem derült ki, szóval marad a pénteki buli. Moor délben kiosztotta a feladatokat. Christof és Andreas kint fognak figyelni, Benji a kamerákat nyüstöli, míg mi bent keressük a lehetséges gyilkost. Szerintem a fiúk jártak jól.

- Izgulsz? – kérdezi Kate végig simítva a karomon, míg az ingemet gombolom be. A ruha alatt gondosan elrejtve egy mikrofon. Én nem fogom hallani őket, de ők hallanak majd engem.

- Nem igazán. Te? – nézek a szemébe.

- Nem, csak nem tetszik, hogy veszélynek teszünk ki. – szomorodik el.

- És még? – fogom meg az arcát két kézzel és a tekintetét fürkészem.

Felsóhajt. – És nem tetszik, hogy idegen nők fogják neked csapni a szelet, te meg viszonozni fogod.

- Ha nem szeretnéd nem teszem meg. Nem akarom, hogy ez veszélyeztesse a kapcsolatunkat.

- Nem fogja, csak lehet féltékeny leszek. – mondja aggódva.

- Nem baj, ha féltékeny vagy. Ha fordítva lenne a helyzet én is az lennék. Ünnepélyesen megfogadom, hogy egy lányt sem fogok ágyba vinni.

Felkacag és megcsókol. – Oh, azt nagyon jól tudom. Buliz egy jót én meg vigyázok a seggedre. – kacag fel ismét és rácsap egyet a fenekemre.

Estére a korábban üres bár egy teljesen másik arcát mutatja meg. Bent félhomály uralkodik, melyet a bárpult megvilágítása, valamint a kék és piros villanások törnek meg. Bent rengeteg nő párokba vagy csoportokba rendeződve táncolna valami felpörgetett zenére. A bejárat mellett egy jegyszedő asztal. A lányok megkérdezik a nevem. Látják, hogy fent vagyok a listán így kapok egy piros plecsnit a kézfejemre. Az ő kezükön is van, de az övék kék. Tehát így különböztetik meg a lányokat. Beljebb jutva a bárpultot közelítem meg. A pultos lány rám mosolyog, majd megkérdezi mit kérek. Nem igazán tudom eldönteni, hogy mit kéne rendelnem. Így kérek egy sört és valamit, amit ő ajánl. Hamar előttem terem egy pohár sör és egy 4 centes üvegben valami lötty. Egy kicsit nézegetem a poharat, majd vállrándítva lehúzom. Édes. Ez az egyetlen, amit meg tudok róla állapítani. A bárpultnak hátat fordítva a tömeget kezdem kémlelni. Eddig semmi különös, csak enyhén ittas állapotban lévő lányok ahogy egymással táncolnak. Néhol a tömegben elcsattan néhány csók, vagy egy-egy merészebb simogatás a partner domborulatain.

- Kire vadászol? – hangzik egy dallamos hang mellőlem. Enyhén oldalra fordítom a fejem, hogy lássam kihez tartozik a hang. Egy velem egy magas, barna hajú szépség mosolyog rám.

- Azt még nem tudom. – felelem rámosolyogva. – Na és te?

- Talán rád. – kacsint rám és merészen kiveszi a kezemből a sört, majd belekortyol. Mikor végez lerakja mögénk a pultra az italt és kezén fogva a táncparkett felé kormányoz. – Új vagy, nem igaz? – kérdezi és hozzám simulva táncolni kezd.

- Miből gondolod? kérdezek vissza felvéve vele a ritmust.

- Mert még sosem láttalak. Pedig hidd el, én mindenkit ismerek. – az egyik kezével végig simít a hajamon, majd le egészen az államig.

- Valóban? Ha így van nem hiányzik innen pár ember? – kérdezem és elkapom a kezét, hogy pörgessek rajta egyet, majd nekem háttal magamhoz húzom, hogy úgy folytassuk tovább a táncot.

A táncot folytatja, de hosszú ideig nem szólal meg. Végül márt azt hiszem, hogy elijesztettem, mikor újra megszólal. – De. Néhány lány mostanában eltünedezett. Farkasok voltak. – emeli fel a pecsétes kezemet, majd megmutatja az övét, ugyan úgy piros, mint az enyém.

- Mond csak, találkoztál már megszállott emberrel? – kérdezem.

- Van egy pár. Ez a hely a legjobb, hogy megtaláld őket.

- Hm, és mond, hogy hívhatnám fel magamra a figyelmüket? – kérdezem s közben magam felé fordítom.

- Én azt mondanám ne akarj ilyet tenni. De ha mégis nagyon szeretnéd, akkor légy egy kicsit farkasosabb. Ők is azok voltak, alfát játszottak.

- Valahogy így? – kérdezem és egy halk morgás hagyja el a számat, a szemeim pedig már a farkas szemei.

- Igen, így. – feleli és ő is morog egyet. Gyorsítunk a táncon, érzem, hogy versenyzik velem. Reflexből megpróbálja átvenni az irányítást, de esélye sincs, ezzel csak növeli a tekintélyemet. Majd mikor már teljes mértékben én irányítok, vagy a farkas (ezt már nehéz megmondani), a bárpult felé int a fejével.

- Igyunk egyet. – mondom, bár inkább parancsnak hangzik. Körülöttünk még mindig tombol a zene és táncolnak a ritmusra a lányok ám jó pár szem ránk szegeződik. A pulthoz érve látom az ott nézelődő Kate-t és Sarah-t. Nem sok figyelmet szentelünk egymásnak. Mit kérsz? Szeretném kérdezni, de hirtelen mellettünk terem egy szőke szépség.

- Bocsáss meg, meghívhatlak egy italra? – kérdezi és már nyújt is felém egy koktélt, ami pont olyan, mint az övé. A farkas lány biccent egy aprót felém, majd eltűnik. Ketten maradunk az ember lánnyal.

- Hát persze. – búgom állatiasan, majd elveszem a felém kínált italt és összekoccintom a poharával. Az ital elfogyasztása után hozzám bújik. Én pedig felkérem egy táncra. Kis idő múlva ismét a parketten táncolok, csak ezúttal egy emberrel, aki szemlátomást komolyan veszi, hogy elcsábít. Hasonló ez a tánc az előzőhöz, csak sokkal több benne a tűz. Szinte éget mikor hozzám ér. Már nem is tudom mióta táncolunk egymáshoz bújva, mikor megfogja a tarkóm és magához vonva lesmárol. Egy röpke pillanatig lefagyok, eszembe jut a pultnál álló Kate és hogy nem akarom megcsalni, majd a halott lányok teste és vissza csókolok. A táncunk innentől egy csóktól átfűtött párbajjá válik, a cél a másik uralása. Majd hirtelen egy szúrást érzek a szívem körül és majdnem felordítok fájdalmamban. Kapkodva veszem a levegőt és szédülök. Partnerem érzékeli a változást és kifelé kezd húzni, azt mondogatva, hogy biztos friss levegőre van szükségem. De nem a bejárat felé visz, hanem egy hátsó ajtón kifelé. Mire kiérünk a fájdalom még erősebb, a gyomrom kavarog a szédüléstől és hideg verejték áztatja a testemet. A sikátor hideg falának döntöm a fejem.

- Nemsokára jobban leszel. – suttogja a fülembe, de valahogy hidegen csendül a hangja és én nem nagyon hiszek neki. Nem bírom magam tartani és a térdeim összerogynak. A sikátor koszos betonján térdelek, elég kiszolgáltatott helyzetben. Eszembe jut Sarah korábbi kérdése „El tudsz képzelni olyan élethelyzetet, hogy egy farkasnak elvágják a torkát anélkül, hogy védekezne?”. Hát el, pont olyan helyzetben vagyok. Próbálok erőt venni magamon, hogy legalább ne a hátamat mutassam, de egyszerűen képtelen vagyok megmozdulni.

¤¤¤

Közepes fejfájással és fájó gyomorral ébredek. A rendőrségen vagyok és az irodám kanapéján fekszem. Kintről beszéd hangja szűrődik be. Ülő helyzetbe tornászom magamat, majd rájövök, hogy ez nem volt a legjobb ötlet. Botladozva a wc irányába rohanok, hogy kihányjam magam. A fejfájás megmarad, és most már a hidegrázás is társul hozzá, de már nem fáj a gyomrom. Ez is valami. A fülkéből kikászálódva Kate-et látom meg, ahogy az ajtónak támaszkodva aggódó arccal méreget. Hideg vízzel megmosom az arcom és a tarkómat is megnedvesítem. Belenézek a tükörbe, hát voltam már szebb.

- Oké, tényleg nem akarok többet csali lenni. – mondom egy mosolyt erőltetve az arcomra. Láthatóan nem győzöm meg, mert nem csökken az aggodalom az arcán, de azért otthagyja az ajtót és odajön hozzám, majd óvatosan megölel.

- Ha nincs a farkas lány most nagy szarban lennénk, te meg halott. Miután elmentél táncolni a szöszivel ő ott maradt és titeket figyelt ahogy mi. De aztán eltűntetek a tömegben. Próbáltunk jobb rálátást keresni mikor odajött hozzánk, hogy baj van és menjünk vele. Addigra ti kimentetek a hátsó ajtón. Akkora értünk ki, amikor ép át akarta vágni a torkodat. – mondja és látszik rajta, hogy mardossa a bűntudat.

- Ja, én is rájöttem, hogy valszeg ő a gyilkos, csak akkor már más problémáim is voltak. – mosolygok rá. – Ne ostorozd magad emiatt. Lehetne annyi eszem, hogy nem iszok olyan pohárból, amibe bármi lehet.

- Amúgy ja, nem is értem, hogy lehetsz ilyen hülye. – korhol le – Jobban vagy? – simít végig a hajamon.

- Igen, jobban. De azért még rám fér egy kis alvás.

- Jól sikerült ez a „vigyázunk rád, és nem lehet több majdnem meghalsz” akció. Mintha nem egy hete fogadtuk volna meg, hogy óvatosak leszünk. – morog csüggedten Kate.

- Na igen, majd legközelebb meg is próbálhatnánk betartani. – mosolygok rá és hozzá bújok.

Kate átfogja a derekamat és egymáshoz bújva hagyjuk el a mosdót. Kint a nagy asztal körül ülnek a többiek Alexandrával, valamint a farkas lány.

- És él. – ujjong fel a lány és felkacag.

- Hát láthatod, nem olyan egyszerű végezni velem. – kacsintok rá. De nem vagyok túl szavahihető mert még mindig Kate-nek dőlve állok.

- Ja azt látom. – kacag fel.

- Köszönöm a segítséget… - lépek oda hozzá és nyújtom a kezem.

- Mia. – egészít ki és kezet ráz velem. – Te pedig?

- Roze. – felelem. – Örülök, hogy megismerhetlek Mia. Kösz, hogy segítettél.

- Én is örülök neked Roze, hát igen, ma igazi jótét lélek voltam. – kacag fel. – Na megvan a vallomásom, csak gondoltam még beköszönök neked. Gondoltam felajánlom a szolgálataimat, most, hogy az új csajodat lesittelték gyilkosságért, de úgy látom nincs rám szükséged. – biccent Kate felé.

- Sajnálom, de már foglalt vagyok.

- Hát igen, de ha esetleg valamilyen sajnálatos oknál fogva már magányos farkas lennél tudod, hogy hol találsz. – kacsint rám viccesen.

- Köszönöm az ajánlatot, de nem áll szándékomban magányos farkast játszani.

- Igen, azt gondoltam. – mosolyog rám kissé elgondolkodva. – Azért, ha kell valami a bárban megtalálsz.

- Igazság szerint én jövök neked eggyel szóval, ha kell valami, akármi keres meg.

- És hol talállak, ha kellenél? – kérdezi kíváncsian.

- Itt vagy bárhol máshol. Szerintem, ha kimész az utcára a 2-3 ember elfogja neked mondani, hogy hol találsz. Keress engem vagy a Falkát.

- Úgy lesz. Vigyáz magadra Roze a Falkából. – búcsúzik.

Mint kiderült a lány már több farkast megölt, az általunk ismert áldozatokon kívül. Beismerte az összes gyilkosságot, így egy időre biztosan a rácsok mögött fog párt keresni magának. A srácok el akartak menni iszogatni, megünnepelni, hogy megoldottuk az első közös esetünket. Nekem érthető okokból nem volt kedvem ehhez és bár mondtam Kate-nek, hogy ő nyugodtan menjen hathatatlan volt és bulizás helyett inkább hazavitt.