Reggel a megbeszéltek alapján találkoztam a település határánál Lilyvel és nővérével Anna-val. Anna vezette a lovaskocsit Lily pedig mellette ült a bakon. Én hátul a szállított árú mellet kaptam helyet. Mindkét lány elég csendes volt az út elején így igyekeztem valamivel beszélgetésre buzdítani őket.

- Szóval, lányok. Mit szállítotok? - kérdeztem végül egy órás hallgatás után.

- Húzd fel a ponyvát és meglátod, hogy mi van alatta. - válaszolta Anna rám sem nézve. Mivel több választ egyikőjüktől sem kaptam, így felhajtottam az árut fedő ponyvát, hogy lássam az mit takar.

- Íjak és nyilak? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Igen. Tudod, mi Anna-val készítjük ezeket és bátran állíthatom, hogy kevés olyan nagyszerűen elkészített íj létezik, mint amit mi csinálunk. Most ötöt szállítunk a városba, hogy az ottani vadászoknak vagy katonáknak eladjuk őket.

- Rendelésre készítitek őket? - kérdeztem Lilyt.

- Igen. Ez a biztos. Ilyenkor legalább mindegyiket el tudjuk adni.

- Értem. Csodásan néznek ki. Kipróbálhatom az egyiket?

- Ki, de vigyázz meg ne sértsd magad. - mondta enyhén lenézően Anna.

Felemeltem az egyik íjat. A fa nagyszerűen meg volt művelve. Tele volt barázdákkal és jelekkel. A kidomborodó részek ezüstösre voltak festve a többi része pedig méregzöld volt annak, amit a kezemben tartottam. Mindegyik íj más és más színekben tündökölt. A húr erős volt és feszes a kezemben tartott íjon. Biztos voltam benne, ha egy ilyennel lőnek rám, az nem kis kárt okozna bennem.

- Tetszik? - kérdezte Lily engem fürkészve.

- Igen, nagyszerű egy fegyver. - néztem rá, majd a helyére raktam az eszközt.

Az út következő részén a lányok már megnyíltak valamelyest. Elmesélték, hogy az édesapjuk fegyverkészítő volt, sok minden mellett íjat is készített. A lányok ellesték tőle, hogy hogyan kell egy-egy ilyen pompás eszközt készíteni. Aztán a lányok édesapja hat éve meghalt és azóta a lányok azzal keresik a kenyerüket, hogy az apjuktól ellesett technikát alkalmazva fegyvereket készítenek és megrendelőknek szállítják el azokat akár több száz mérföldre is.

Szerettek volna többet megtudni rólam is, így elmeséltem nekik, hogy a családomat elvesztettem és most pedig igyekszem minél messzebb kerülni a nevelőanyámtól. Nagyjából ezek után már nem akartak többet tudni az életemről. Nem hibáztatom őket.

Végül is az út unalmasan és eseménytelenül telt. Három nap alatt elértük a város határát. Hatalmas volt, még messziről is látszott, hogy rengetegen lakják. Az egész település itt is a templom köré épült, és nagyjából kör alakban terjeszkedett.

- Hatalmas ez a hely. -mondtam miközben a közeli dombról szemléltem az alattunk elterülő várost.

-Igen. Közel ezer főt számlál. Itt sok mindent kaphat vagy találhat az emberfia, vagy ép lánya. - mosolygott rám Lily. - Itt maradsz vagy mész tovább?

- Szerintem eltöltök itt pár napot, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan tovább.

- Lily-vel mennyiben állapodtatok meg a díjadban? - kérdezte Anna rám nézve.

- Nos, azt el is fel… - kezdte Lily, de leállítottam.

- Annyiban, hogy ti ingyen és bérmentve lehoztok ide.

- Ez miben éri meg neked?

- Abban, hogy nem kellett elgyalogolnom idáig és közben még társaságom is volt.

- Ebben az esetben, köszönjük a társaságodat az utunkon és reméljük még egymás útjába sodor minket az élet. - mondta egy kis mosollyal az arcán Anna.

- Legyen úgy. Sok sikert nektek.

- Neked is. És Roze, ha valaha is egy íjra lenne szükséged, minket megtalálsz. - mondta még mindig mosolyogva Anna.

¤¤¤

Dél körül volt mikor beértem a városba, Anna és Lily még kint maradtak, mert az egyik ügyfelükkel kint volt megbeszélve egy találkozó. A város járva két dologban lettem egyre biztosabb. Az első, hogy itt lakik valamilyen gonosz erő, ami enyhén megrémít. Valamint, hogy itt vannak a leggyönyörűbb facér lányok. Nem bírtam rájönni, hogy valóban flörtölnek velem, vagy csak az én szemem káprázik a hosszú úttól és attól, hogy már jó ideje nem voltam nővel.

- Segíthetek? - kérdezte egy mellettem álló rövid fekete hajú afroamerikai lány. Mélázásomból kissé zavartan néztem rá, majd néztem végig rajta jó alaposan. A húszas éveiben járt és nagyon, nagyon szexi volt.

- Nem köszönöm, csak a templomot csodáltam. - hazudtam neki.

- Valóban. Áruld el kérlek, hogy mit lehet csodálni egy romos templomon közel fél órán keresztül úgy, hogy csak egy helyben állsz és csak egy irányba nézel.

- Nos, megfogtál. Valójában csak elmerengtem.

- Ezért kérdeztem, hogy esetleg segíthetek-e. - mosolygott rám kedvesen. - Tudod, kicsit elveszettnek tűnsz.

- Valóban.

- De nem akartalak megsérteni, vagy ilyesmi, csak még sosem láttalak a városban és gondoltam hátha kell egy kis segítség. - mosolygott töretlenül.

- Nos valójában, keresek pár dolgot.

- Na, mond csak hátha tudok segíteni.

- Rendben. Először is keresek egy szállást pár éjszakára, de nem sok pénzem van, így olyan hely kell, ahol ledolgozhatom a szobát. Aztán keresek valami munkát arra az időre amíg itt vagyok, hogy legyen még egy kis pénzem.

- Oh, csak ennyi ezekben tudok segíteni.

- Ennek örülök, de lenne még itt valami. - néztem rá a legellenállhatatlanabb mosolyommal.

¤¤¤

- Nem vagyok biztos abban, hogy erre a fajta munkára gondoltál. - nevetett rám Sam, közben kiderült, hogy így hívják, miközben felült az ágyban és meztelen válláról lecsúszott a takaró.

- Nem is ilyet kerestem. - kacsintottam rá, majd elnyúltam az ágyában.

- Jó, mert nem akarom, hogy azt hidd, hogy kihasználom az elveszett nőket.

- Elveszett nőnek tűnök? - kérdeztem, enyhén felhúzott szemöldökkel.

- Talán, egy kicsit. - nevette el magát majd rám mászott és ismét megcsókolt, ugyan olyan szenvedélyesen, mint az imént.

- Tudod, ha így folytatod, kénytelen leszek itt tölteni az éjszakát. - mondtam tettetett komolysággal.

- Tényleg, - mondta elgondolkodva majd a melleimet kezdte puszilgatni, - egy éjszaka talán nem a világ vége.

¤¤¤

- Szóval erre van egy fogadó, ott nagyszerű kajákat készítenek és a tulajnak Pete-rnek mindig szüksége van egy kis segítségre. - mutatott végig egy utcán Sam. -Ha pedig erre mész, itt lesz a templom, ahol tegnap találkoztunk.

- Igen, erre a helyre még emlékszem. - mosolyogtam rá kísérőmre.

- Itt is találsz magadnak munkát, ha kell, valamint én a helyedben megkérdezném a kis boltokat, hogy nekik nincs-e szükségük egy kis segítségre. Innen már meg leszel? - kérdezte.

- Persze, köszönöm a segítséget. - mosolyogtam rá.

- Nincs mit, valószínűleg majd még összefutunk.

- Remélem úgy lesz. - válaszoltam a távolodó alakjának.

Első körben a fogadóba mentem, és ott érdeklődtem, hogy van-e valami munka és szállás egy vándor számára. Szerencsére Sam-nek igaza volt. Peter azonnal megmutatta a szobámat, majd kivitt a fogadó mögé és adott egy fejszét.

- Ott, amit látsz farönköket fel kéne hasogatni. Amíg itt leszel ez lesz a feladatod. Ott van a kamra, oda pakold be az össze hasogatott fát.

- Rendben, ezen kívül van más feladta?

- Más?  -nézett rám megrökönyödve. - Nem, nincs. Ha itt végzel akkor mindennel végeztél. - mondta és azzal ott hagyott.

¤¤¤

- Nos, azt hiszem végeztem. - mondtam mikor leültem a fogadó egyik székébe, Peter asztalához.

- Viccelsz? - nézett rám kételkedve.

- Nem, nem viccelek. Kész vagyok.

- De hisz alig négy vagy öt órája álltál neki.

- Tudom.

- Maradj itt, mindjárt jövök. - mondta és azzal kisietett a hátsó ajtón. Alig egy perc múlva már jött is vissza. - Rendbe, a hét további részében ingyen és bérmentve lakhatsz nálam. Bőven ledolgoztad a költségeidet.

- Biztos vagy benne?

- Igen biztos. Na gyere, adok valami vacsorát. - mondta majd elsietett a konyha irányába.

- Hol tudok még munkát keresni?

- Nézz be holnap a templomba. Az atya biztos talál neked valami megfelelőt. Most pedig egyél. - adta ki a parancsot.

¤¤¤

Még csak hét óra körül lehetett mikor reggel már elindultam a várost bejárni, valamint, hogy találkozzam az atyával. Nem sokan mászkáltak az utcán, a legtöbb ember, aki mégis kint volt dolgozni ment, vagy a piacra szerezni valami reggelire valót.

- Hé, Roze. - hallatszott egy vidám köszöntés a hátam mögül.

- Szia Sam. - fordultam a hang irányába mosolyogva. Sam ott állt a falnak támaszkodva, testét egy barna ing és egy farmer takarta. - Jól nézel ki.

- Köszönöm. Merre tartasz?

- A templom felé. És te?

- A piacra, de elkísérlek, ha gondolod.

- Gondolom.

- Rendben. - nyugtázta egy fejbólintással, majd ellökte magát a faltól és elindult felém. - Munkát keresel?

- Igen. Tegnap megcsináltam mindent, amit Peter akart, így mára nem maradt semmi elfoglaltságom. - mondtam, miközben folytattuk az utat a templom felé.

- Arra nem gondoltál, hogy esetleg ki is élvezhetnéd a napot és pihenhetnél. Mármint nem azt akarom, mondani, hogy szarul nézel ki vagy valami ilyesmi. Ne, hogy félre értsd, csak én a helyedben kihasználnám az alkalmat egy kis pihenésre.

- Értem. És te mit csinálnál a helyemben? Mármint, hogyan pihennél? - kérdeztem egy kis hallgatás után.

- Hát nem is tudom. - állt meg miközben elgondolkodott –Én szerintem lemennék a közeli patakhoz és fürdenék, vagy ki sem mozdulnék egész nap a lakásból. Nem csinálnék semmit, maximum olvasnék. - válaszolta végül, majd újra elindult.

- A fürdés nem hangzik rosszul, és az egész napos lakás elhagyás sem. Olvasni is szeretek, de ha már egész nap egy lakásban vagyok, remélhetőleg nem egyedül akkor biztos, hogy mást csinálnék, mint az olvasás. - kacsintottam rá.

- Haha. Mond, te hányszor csábítasz el egy nőt?

- Az az adott hölgytől függ és attól, hogy ő mennyit enged. - mosolyogtam rá.

- Azt tudtad, hogy a városunkban nem nézik jó szemmel az azonos neműek kapcsolatát? - nézett kicsit komolyabban a szememben.

- Hm, még jó, hogy nincs szó semmilyen kapcsolatról.

- Tényleg?

- Tényleg, én nem kapcsolatról beszélek, hanem csak egy kis mókáról, vagy közös pihenésről.

- Hát, nem vagy semmi, te idegen. - kacagta el magát. - De ha gondolod az éjszakát töltsd nálam. - kacsintott rám. - Bekísérjelek? - kérdezte a templom előtt állva.

- Bekísérni nem kell, de bemutathatsz az atyának.

- Rendbe, gyere. - mondta és már nyitotta is kis hatalmas fa templomajtót.

A templom nem volt olyan hatalmas, mint elsőre az ember gondolta a külseje alapján. Középen a főhajó, kétoldalt pedig két kisebb hajó volt található. A templom összesen nagyjából négyszáz embert volt képes befogadni, ugyanis nem csak a főhajóban voltak padok elhelyezve a hívők számára. Az atya a főoltár előtt térdelt éppen és imádkozott.

- Elnézést, atyám. Zavarhatunk? - kérdezte csendesen Sam, mikor elég közel értünk.

- Hogyne, persze. - Ugrott egyből térdre az atya és fordult felénk. - Miben lehetek a segítségetekre kedveseim?  -kérdezte mosolyogva. A férfi alig múlhatott harminc, fiatal volt és jóképű. Egyértelmű volt, hogy sok hívő szívét megdobogtatta már. De valahogy rossz előérzetem támadt tőle. Annak ellenére, hogy ő Isten szolgája volt valahogy áradt belőle a sötétség.

- Atyám. Ő itt Roze. Átutazóban van itt. Szeretne valamilyen munkát találni, az ittléte alatt. - mutatott rám Sam.

- Valóban? Örülök, hogy megismerhetem Roze. - biccentett felém.

- Szintúgy Atyám. - válaszoltam tisztelettudóan.

- Milyen munkára gondolt?

- Bármi, amit egy ilyen kisvárosban lelet találni egy magamfajta embernek.

- Értem. Kérem jöjjön vissza délután és addigra találok valamilyen munkát önnek.

- Köszönöm, Atyám. - biccentettem, majd Sam-mel elhagytuk a templomot.

- Minden rendben?

- Igen, persze. Miért? - néztem Sam kérdő arcába.

- Mert olyan fura voltál. Feszélyezett vagy nem is tudom.

- Fura érzésem van ezzel az emberrel kapcsolatban. Nem tudom miért, de olyan mintha… Mindegy, nem fontos. Csak képzelgek. Mesélj nekem róla kicsit.

- Rendben, te tudod. Nos, André atya két éve költözött ide, akkor vette át a hívek vezetését, mert az elődje Markus atya sajnálatos mód elhalálozott. Nem sok mindent tudok mondani az atyáról. A hívek dicsérik, soha nem volt vele probléma, vagy legalábbis én nem tudok róla.

- Te nem vagy hívő?

- Hiszek Istenben, de nem az ő földi helytartóiban vagy a földi szolgáiban. Nekem nem kell ahhoz templom és egy atya, hogy hívő legyek.

- Értem.

- És te? Te hívő vagy?

- Nem, mármint én egy nagyobb erőben hiszek. Szerintem egy dolog vagy személy nem képes ekkora hatalmat birtokolni.

- Hát?

- Hát, ismered a skandináv, vagy indiai isteneket?

- Hallottam felőlük.

- Én úgy gondolom, hogy minden létezőnek van egy istene, aki afelett őrködik. Például van a vadak istennője Ajsa, vagy a földek istene Ertem.

- Neked ki az istened? Mármint az emberek istene ki?

- Az emberek istene Hubor. Az én istenem pedig Lucian.

- Lucian?

- Igen. Ő a farkasok istene.

- Értem. - válaszolta pár pillanatnyi gondolkodás után. - Tudtam, hogy különleges vagy. - mondta egy mosollyal a szája szélén.

- Nem vagyok különleges. Az vagyok, aki, sem több, sem kevesebb.

- Rendben. - bólintott. - Gyere, mert mire a piacra érünk már nem marad semmi a jó árukból. - mondta és elkapta a kezem, majd gyorsabb tempóra váltva maga után kezdett húzni.

- Te akartál elkísérni. - jegyeztem meg mikor sikerült már lépést tartanom vele. Mire csak hangosan felkacagott és már robogott is tovább.

Végül Sam mindent talált, amit szeretett volna. Egy kicsit panaszkodott, hogy az én hibám, hogy nem olyan szép saláta, mint amilyet szeretett volna, de szerintem nem volt semmi baja annak a zöldségnek. A piacon összefutottunk Lilyvel és Anna-val. Boldogan mesélték, hogy máris sikerült eladni az összes fegyvert és most újabb megrendeléseket kaptak. Valamint az este folyamán indulnak haza. Sam meghívott magához ebédre, meg még másra is. Végül már bőven benne jártunk a délutánban mikor szedelőzködni kezdtem, hogy elinduljak a templomba. Sam felajánlotta, hogy elkísér, de mondtam neki, hogy arra semmi szükség, és amúgy sem akarom rabolni az idejét. De megígértem, hogy estefelé beugrom, ha úgy alakul. A templomhoz érve megint úrrá lett rajtam az a fura érzés, hogy itt valami nincs rendben. Mintha valami sötét erő lengte volna körbe ezt a templomot, de nem bírtam rájönni, hogy mi okozza ezt.

- Jó napot Atyám! - köszöntem amint megláttam a templom belsejében.

- Üdv gyermekem. Már azt hittem, hogy nem is jössz.

- Elnézést, csak úgy elrohant az idő.

- Azzal a lánnyal voltál?

- Hogyan?

- Sam? Vele voltál? - kérdezte fura arckifejezéssel és hangszínnel.

- Igen, atyám. Sam mesélt a városról és meghívott ebédre.

- Értem.

- Szóval, atyám? Sikerült munkát találnia a számomra?

- Igen. Lenne itt valami. De mondja csak, gondolkodott már azon, hogy letelepszik itt?

- Nem.

- Nem? Mármint nem gondolkodott rajta vagy…

- Nem gondolkodtam el rajta és nem, nem fogok itt letelepedni.

- Nagy kár. A közösségünk nagy hasznát venni egy ilyen ifjúnak, mint ön. - mondta szomorúan.

- Nem áll szándékomban letelepedni sehol. Visszatérve a munkához…

- Igen, igen. Mennyi pénzre lenne szüksége?

- Hogyan?

- Jól hallotta, mennyi pénzre lenne szüksége. Mert van egy munka amire most nincs emberem és örömmel bíznám önre.

- Mi lenne az? - kérdeztem kicsit kétkedve, mert furcsa képet vágott a férfi.

- Nos, inkább megmutatom. - mosolygott rám, majd előre nyúlt és az egyik kezével elkezdte lerángatni rólam a felsőmet míg a másikkal az ágyékomat markolta.

- Mégis mi a fenét képzel?! - üvöltöttem rá és egy határozott mozdulattal ellöktem magamtól. Akkora erővel sikerült meglöknöm, hogy neki eset az egyik padnak, majd hangosan felszisszent.

- Munkát adok neked. Feküdj le velem és kapsz cserébe pénzt. - mondta miközben próbált megállni a két lábán.

- Egy fenéket. Nem fogok magával lefeküdni, soha. És jobb, ha ezt meg jegyzi, különben a következő próbálkozásánál letépem azt, amivel oly önfeledt módon szeret mulatni. Megértette? - üvöltöttem még mindig dühösen.

- Miért? Miért ő? Miért nem én? Mit tud adni egy koszos kis kurva neked? Mi olyat, amit én nem?

- Mert ő nem férfi. - mondtam egykedvűen.

- Rendben. - köpte végül. - Holnapig kapsz időt ezt átgondolni.

- Különben? Különben mit csinál velem, ha nem? - kérdeztem kacagva.

- Tudom, hogy mi vagy te szörnyeteg.

- Oh, maga semmit sem tud, de a következő alkalommal majd megtudja. - mosolyogtam rá, majd ott hagytam a rohadékot és visszaindultam a fogadóba. Ma este már nem volt kedvem Sam-mal találkozni. Túl dühös voltam ahhoz, hogy most nővel legyek.

A fogadóban Pete lelkesen integetett mikor beléptem és mutogatott, hogy menjek oda hozzá. A bárban most kicsit többen voltak, mint tegnap, de mindegyikről tudtam, hogy helybeli, hiszen már szinte mindenkivel találkoztam az itt lévők közül a városban. Szinte mindenkivel. Egy ismeretlen férfi ült az egyik asztalnál egyedül. Nem lehetett megállapítani róla, hogy hogyan néz ki vagy, hogy hány éves ugyanis testét egy fekete hosszú kabát takarta, fejét pedig egy nagy fekete kalap fedte. Talán megérezte, hogy őt nézem mert felnézett a vacsorájából és rám emelte nagy barna szemeit. Nyugalmat és erőt éreztem benne. Más volt, mint a többi ember a fogadóban, más illata is volt, bár nem tudtam volna megállapítani, hogy mi. Mikor találkozott a tekintetünk biccentett egyet majd ismét a vacsorájának szentelte figyelmét.

- Hé, Pete. Ki ez a férfi? - biccentettem az idegen felé.

- Ő? Nem tudom. Nem olyan rég érkezett. Szobát és ételt kért, de többet nem beszéltünk.

- Értem.

- Minden rendben? - kérdezte kicsit aggódva.

- Nem tudom. Túl sok dolgot nem tudok megmagyarázni. Nem szeretem az ilyet.

- Hát, ha azon a fickón kívül valami mást kell megmagyarázni szívesen segítek, addig is kérsz egy sört.

- Igen az jó lenne. - mosolyogtam rá. - Bár Pete. Mit tudsz mondani nekem az Atyáról?

- Az Atyáról? Jóra való embernek tartják, mindenki, akit megkérdezel azt fogja neked mondani, hogy kedves és segítőkész.

- És te mit mondasz róla, ha téged kérdezlek?

- Valami nincs rendben vele. Túl sok asszony járkál körülötte. Olyan mintha, mintha…

- Mintha hűtlenségbe vinné az asszonyokat?

- Igen, de ez nevetséges, hisz ő egy Atya. Nem?

- Nem tudom. De utána járok.

- Tégy úgy. - mondta Pete beleegyezően miközben elém rakta a sörömet.

- De először is megtudom, hogy ki ez az idegen. - mondtam miközben magamhoz vettem a söröm és elindultam az idegen asztala felé. - Elnézést, szabad? - kérdeztem udvariasan.

A férfi felemelte a fejét és ismét rám nézett, majd biccentett egyet és még hozzá tette. - Persze. Ha azt mondanám, hogy nem, ön akkor is leült volna nem? - kérdezte mikor már vele szemben ültem.

- Valószínűleg de. - mosolyogtam rá. - Tudja, nem tudom hová tenni magát. Mondja kicsoda ön?

- Így szokott ismerkedni? Mert elég gyér kezdés. - mosolygott rám.

- Nem szokásom férfiakkal ismerkedni, kivéve, ha nem tudom eldönteni, hogy bajt hoznak-e rám.

- Úgy véli, hogy én bajt hozhatok önre? - kérdezte mosolyogva.

- Nos attól tartok.

A férfi egy kis ideig gondolkodott végül ördögi mosolyra húzta ajkait és úgy mosolygott rám. Ettől a nézésétől az összes szőr felállt a hátamon. - Örvendek, a nevem Nathaniel. - mondta miközben a kezét nyújtotta felém az asztal felett.

- Roze.

- Örvendek Roze. Ne aggódjon nem fogom bántani. - mosolygott most már rendesen. - Tudja az első pillanattól kezdve, hogy megláttam a városban császkálni azon gondolkodom, hogy vajon mi hozott ebbe a poros kisvárosba egy alakváltót.

- Ez most egy kérdés akar lenni?

- Mondhatjuk úgy is.

- Rendben én elmondom, hogy mit keresek itt és cserében ön is elmondja, hogy honnan tudja, hogy mi vagyok, valamint, hogy ön mit keres itt. Áll az alku?

- Részemről okés. - mosolygott töretlenül a férfi.

- Néhány hete elhagytam a falkámat és most igyekszem minél messzebb kerülni, közben pedig megismerni a világot. Csak átutazóban vagyok itt, egy közeli faluból érkeztem pár napja és pár nap múlva már megyek is tovább. És ön?

- Értem. Én? Hát én… Hol is kezdjem? - nézett rám kicsit bizonytalanul, majd kicsit elgondolkodva folytatta - Rendben, kezdem itt. Én egy vadász vagyok. Tudja, hogy az mit jelent?

- Igen, tudom. - mondtam, - Így már értem, hogy honnan tudja, hogy én mi vagyok.

- Nos igen. Az egész várost belengi a magácska illata. Na nem bántásból. És hogy mit csinálok itt? Valójában én is átutazóban voltam, bár az utam alapjáraton nem hozott volna ide. Nem mesze egy közeli faluban meséltek egy ördögi papról, aki tönkreteszi azok életét, akik nem őt szolgálják.

- Hm, ez érdekesen hangzik. Azt hiszem tudom, hogy kit keres. - mosolyogtam rá. - Ugyanis van egy olyan érzésem, hogy itt nem kapott megfelelő választ a kérdéseire.

- Miből gondolja?

- Abból, hogy én sem kaptam rájuk. És én egy csinos fiatal nő vagyok, akinek mindig mindenkit sikerül elbűvölnie.

- Ez mondjuk igaz. Az én szempilla rebegtetéseimnek nem sok hasznát veszem. - mondta kicsit szomorkásan, mire hangosan felnevettem.

- Ezen kívül szívesen segítenék magának.

- Valóban és miért? - nézett rám érdeklődve.

- Valami nem tetszik benne. Valamilyen különleges aura veszi körül, amitől rossz érzésem van tőle.

- Értem. Rendben. Mi lenne, ha holnap körbe szaglásznánk kicsit? Mármint nem úgy értem ahogy…mindegy. Szóval kipróbálhatnánk holnap az ön szempilla rebegtetését és az én szépfiús bájamat. - kacsintott rám.

- Rendben, de csak ha tegezzük egymást.

- Legyen így. Akkor én elteszem magam holnapra. De reggeli után indulhatunk. Aludj jól Roze.

- Te is Nathaniel. - búcsúztam tőle, majd visszaültem a bárpulthoz.

- Na, ki ez? - kérdezte Pete leplezetlen kíváncsisággal.

- Csak egy vándor. Figyelj Pete, az éjszakát nem töltöm itt, de ha reggel keresne a vándor mond neki, hogy sietek, rendben?

- Persze, de hová mész?

- Van még egy kis dolgom az este. - mondtam miközben felhörpintettem a maradék söröm. - Majd jövök. - búcsúztam és már siettem is az ajtó irányába.