-Hé, hát még éltek. -lelkendezett nekünk Joseph. -Már kezdtük azt hinni, hogy valami baj van. -mosolygott minden tudóan a férfi miközben csatlakoztunk hozzá vacsoránál.

-Kösz apa, de minden a legnagyobb rendben. -válaszolta Kate, szintén mosolyogva. Majd szedett nekem is és magának is az ebéd maradékából. -Anya?

-Anyád sértődötten bent nézi a hálószobában a TV-t. Ne törődj vele. Előbb-utóbb megbékél. Láttam sikerült megülnöd Azúrt. -biccentett felém Joseph.

-Igen. Nagyszerű ló, bár hiányolja a gazdáját.

-Igen, mi is hiányoljuk őt. Már három éve, hogy elment és azóta nem jött haza. -értett egyet a férfi és szomorúan kibámult az ablakon. -Hm, telihold van. -mondta elgondolkodva.

-Igen. Ilyenkor mindig olyan gyönyörű. -néztem ki én is az ablakon.

-Vonz téged?

-Hogyan? -néztem rá, kicsit értetlenül.

-A Hold, vonz téged? Ne haragudj, ha hülye kérdéseket teszek fel, de még sosem beszéltem farkasemberrel és egy kicsit kíváncsi vagyok. -nézett rám bocsánat kérően.

-Egy kicsit. Egy kicsit vonz. Igazából nem is mondanám annak, hogy vonz. Inkább azt mondanám, hogy szeretek telihold alkalmával kint lenni. Régen, mikor fiatal voltam a Hold hatással volt a tetteimre, de most, hogy már képes vagyok kontrollálni magam, már nem érzek semmit a hold hatásából. Persze a különleges hold állásokat én is megérzem, de ennyi.

-És mi van a… a hogy is hívtad őket?

-Elfajzottak? Vagy a fertőzöttek?

-Fertőzöttek azt hiszem.

-Ők nem születésük óta farkasok, hanem valamilyen vírus változtatta át őket. Rájuk nagy hatással van a hold. Pont azért, mert nem volt ott az egész gyermekkoruk, hogy uralmuk alá hajtsák saját magukat. Valójában ilyenkor a legtöbben elveszítik a teljes kontrollt. Ők ilyenkor veszélyesek. Sokan közülük már soha többet nem szerzik vissza az irányítást Belőlük lesznek az elfajzottak.

-Az elfajzottak már nem is változnak vissza emberré?

-Nem, ők soha többet nem változnak vissza.

-Tehát a hold hatására válnak elfajzottá, igaz?

-Nem feltétlenül. Nagyon sokan a váltáskor már elfajzottá váltak. A szervezetük, vagy az elméjük nem bírt megküzdeni ezzel a teherrel és teljesen elvesztették emberi mivoltukat.

-Akkor nem a Hold miatt. -bólogatott szomorúan Joseph -És vannak, akik még csak most változnak át annak ellenére, hogy a váltáskor nem volt semmi bajuk. Ez, hogy lehetséges?

-Két oka lehet. Első, hogy még csak most kapták meg a vírust. Azt, hogy a vírus milyen módon terjed, sajnos nem tudjuk. Egy orvos ismerősöm azon dolgozik, hogy rájöjjön, mi ez a vírus és hogyan lehet megállítani. Több variáció is létezik erről. Lehet, hogy annak idején farkasok feküdtek le emberekkel és így létrejöttek keverék gyerekek, aztán ez tovább öröklődött családon belül és valamiért akkor jött elő mindenkinél, vagy legalábbis jó pár embernél. Vagy lehet, hogy harapás útján terjed valahogy, ami alapvetően kizárt dolog. Legrosszabb esetben valamilyen katonai céllal létrehozott kísérleti szer okozza, az emberek átváltozását, ez azért tűnik lehetetlennek, mert ahhoz túl sokan és túl random fertőződnek meg.

-Uh, ez egy teljes összeesküvés elméletnek hangzik. De mi van az örökléssel?

-Az a lehetőség arra épül, hogy annak idején farkasok és emberek gyermekei örököltek valamennyit a farkasoktól. Erről információk nem léteznek, szóval előfordulhat. Akkor nem jött elő rajtuk és történt valami, ami miatt az örökösök szép lassan elkezdenek átváltozni attól függően, hogy milyen erős bennük a farkas vér. Persze az is lehet, hogy az öröklés és a vírus ugyan úgy létezik. Lehet, hogy akik örökölték azok képesek irányítani a farkast és a vírussal fertőzöttek pedig elfajzottak lesznek.

-Értem.

-Sajnálom, hogy nem tudok pontosabb választ adni a kérdésedre, de sajnos a válaszokat mi sem tudjuk. Bár tudnánk, akkor tudnánk segíteni a fertőzötteknek.

-Tudod, az emberek nem tesznek annyit az ügy érdekében, mint te. Sokkal több emberség van benned, mint a legtöbb emberben. -nézett rám kifürkészhetetlen tekintettel. -Örülök, hogy vagy a lányomnak. -mondta egy kis gondolkodás után, mire Kate kissé félrenyelte az ételt és felköhögött.

-Bocsánat, mindjárt jövök. Nem, te maradj csak. -mondta nagy köhögések közepette mikor én is felálltam, hogy tudok e segíteni neki, de leintett és kiment egy kis levegőt szívni.

-Tudod, amikor Natasa… Nos, mikor Natasa elvesztette a kontrollt és Kate kénytelen volt végezni vele, én azt hittem, hogy soha többet nem fog senkihez sem közeledni. Hogy túlságosan félni fog attól, hogy valakit közel engedjen magához. Tudod, Natasával jegyesek voltak. -mondta kicsit szomorkásan a férfi, én meg igyekeztem megtartani a szokásos pokerface-emet és nem mutatni, hogy számomra ezek új információk Kate-ről. -Aztán egy nap, épp telefonon beszélgettünk amikor megemlítette, hogy megismert egy lányt. Nem mondott többet, csak ennyit, de éreztem, hogy boldog és szerelmes az én kicsi lányom. Aztán szép lassan mesélt róla, nem sokat, mindig csak egy keveset. Majd elkérte a nyaralót, hogy együtt tölthessék a hétvégét. Nagyon izgatott volt akkor. -mondta mosolyogva -Aztán napokig nem hívott. Nagyon aggódtam, hogy mi történhetett, főleg azután, hogy hallottuk, hogy lezárták a szigetet. Utána hétvégén hazajött. Tudod, amikor belépett az ajtón már láttam rajta, hogy valami megváltozott. Mikor megkérdeztem, hogy milyen volt a nyaralás egyszerre láttam rajta, hogy boldog és hogy aggódik. Akkor leültetett bennünket és elmondta, hogy a szigeten te megmentetted az életét és hogy kiderült, hogy te egy bestia vagy. Végül ellentmondást nem tűrő hangon közölte velünk, hogy ő ez ellenére is szeret téged, sőt. És bármit megtesz azért, hogy téged megtartson. Azt mondta, hogy azért mondja el ilyen korán, hogy legyen időnk ezt feldolgozni addigra mikor hazahoz téged. Azóta eltelt jó pár hét és hónap. Most pedig még boldogabb, mint akkor volt. Tudom, érzem, hogy valami történt, mert úgy néztek egymásra, hogy bármitől megvédenétek a másikat és közben a szeretet mellett látom a szemetekben a fájdalmat is. Nem tudom mi az, ami ezt kiváltotta. Nem kérem, hogy avassatok be mindenbe bennünket, nagy lányok vagytok, azt tesztek, amit akartok. De szeretném megköszönni neked, hogy vagy. -mondta végül mosolyogva. -Köszönöm, hogy vigyázol rá és hogy boldoggá teszed.

-Örömmel teszem. -kacsintottam rá. -Szeretem a lányodat, a világon bármit feláldoznék érte. Vigyázni fogok rá, már, amikor hagyja. -kuncogtam fel -Igaz kicsim? -néztem fel rá, mert közben visszasomfordált és a konyha boltívének támaszkodva hallgatta a beszélgetésünket.

-Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. -mosolygott ránk, majd oda sétált az apjához és adott egy puszit a homlokára. -Szeretlek apa. -mondta mosolyogva, majd hozzám lépett és megcsókolt. -Néha elgondolkodom azon, hogy mi lett volna, ha akkor hagyom, hogy a félelmem vezéreljen és nem bízom meg benned, vagy nem bocsátok meg neked.

-Nos akkor te szomorú lennél én pedig valószínűleg már halott a város jó pár lakójával együtt. A szigetről mindenképp kihoztalak volna.

-Igen, akkor éreztem, hogy nincs sok döntési lehetőségem. Ott te irányítottál én pedig csak próbáltam rájönni, hogy ki is vagy te valójában. Elmeséltem neked a megható történetet a kedvesemről, aki bestia lett, reménykedve, hogy közlöd te nem vagy az, de nem mondtad ki szóval egy kicsit összetörtem belül. De nem annyira, mint amikor láttalak vissza zuhanni a vízbe.

-Tudom. -mosolyogtam rá együttérzően. -De hé, túléltem, meg te is. Álmomban sem gondoltam volna, hogy reggel te leszel az, aki kopogtat, azt meg végképp nem, hogy a nyakamba ugrasz.

-Na, jó. Én szerintem megyek még mielőtt túl sok információt kapnék, főleg olyanokat, amiket nem akarok tudni. Legyetek jók. -állt fel Joseph befogva a fülét és a tányérját a mosogatóba téve már ment is halószoba irányába.

-Elijesztettük az apád. -kuncogtam fel.

-Igen. -nevetett ő is, majd elvette előlem az üres tányért és a sajátjával együtt a mosogatóhoz vitte. Míg ő elmosta a tányérokat és az evőeszközöket addig én tovább bámultam a holdat.

-Miért döntöttél úgy, hogy nem foglalkozol azzal a ténnyel, hogy mi vagyok? -kérdeztem végül.

-Most komolyan kérdezed? -kérdezte miközben a kezét törölgetve egy rongyban visszajött az étkezőbe.

-Igen, komolyan.

Kate egy kis ideig elgondolkodva tanulmányozta az arcomat, majd egy nagy sóhajtás kíséretében leült velem szembe. -Amikor a második férfi rám támad és te közénk léptél láttam ahogy beléd harap és nem hittem a szememnek, aztán te teljes szívnyugalommal végeztél vele. Akkor döbbentem rá, hogy nem ez a két férfi volt az első két gyilkosságod. Arra is rájöttem, hogy szemrebbenés nélkül végeznél bárkivel. Legalábbis akkor ezt jutott eszembe, miközben néztem ahogy eltőröd a nyakát. De aztán a szemembe néztél és még ha nem is nagyon, de ott volta szemedben a megbánás. Persze ezek után a homlokon dobott pasi felállt, amitől egy kicsit beszartam, te meg levágtad a fejét, meg a másiknak is. De utána is még ott volt a megbánás a szemedben, a megbánás azért, mert kioltottad azt a két életet. Míg visszafelé sétáltunk végig azon gondolkodtam, hogy vajon hány embert ölhettél már meg. Vajon, hány ember halála kellett ahhoz, hogy ilyen nyugalommal megöld azt a kettőt. Aztán te még sérült kézzel is behordtál egy csomó fát, hogy ne fázzak. Igen, tudtam, hogy miattam hozod be, hiszen te előtte reggel a tíz fokban kint álltál egy szál gatyában meg egy pólóban és élvezted a napsütést. Akkor arra gondoltam, hogy megosztom veled, hogy mi az, amitől a legjobban félek, vagyis miről akkor ezt hittem.

-Natasával történtek. -néztem rá megértően.

-Igen. Te türelmesen végig hallgattál és láttam rajtad, hogy megértetted, hogy mit akarok mondani. És egy kicsit megnyugodtam akkor, hogy te nem vagy olyan szörny. Vagyis hitegettem magam, hogy attól, hogy nem mondtad ki, hogy nem vagy bestia még nem jelenti azt, hogy bestia vagy. Aztán a zihálásodra kelltem és a szemeid sárgák voltak. De, ami akkor a legjobban megfogott az az, hogy fájdalmat és félelmet láttam a szemedben. Bevállaltad helyettem, hogy az a rohadék megharapjon és nem tudtad, hogy annak mi a következménye. Aztán te ellenkezést nem tűrő hangon közölted, hogy ez van, tegyem túl magam rajta, mert veszélyben vagyunk és azt kell tennem, amit mondasz a túléléshez.

-Hé, ez nem is igaz. Nem is ezt mondtam. -méltatlankodtam.

-Valóban, de ez volt a lényege.

-Nos, igen. Akkor nem volt sem erőm, sem kedvem azzal is foglalkozni még, hogy te hisztizel azért, mert én egy „olyan” szörnyeteg vagyok. Nekem akkor arra volt szükségem, hogy te tárgyilagosan kezeld a dolgokat és ne borulj ki.

-És ez be is vált. Tárgyilagosan fogtam fel, hogy te egy bestia vagy. Minden félelmemet félre tettem és a túlélésre összpontosítottam.

-Jól tetted, de ez még mindig nem magyarázat. -mutattam rá arra, hogy még mindig nem győzött meg.

-Meghaltál. -mondta végül egy kis várakozás után. -A kocsi teljes súlya a mellkasodra nyomódott. Halott voltál, tudom. Én pedig ott térdeltem melletted és igyekeztem visszanyelni a könnyeimet. Mert ahogy tudatosodott bennem, hogy halott vagy akkora űrt éreztem a szívemben, mint amekkorát még soha. Mikor mégis életben voltál és megmentettél, tudtam, hogy azt az érzést soha többet nem akarom átélni. Ám mégis kénytelen voltam. -nézett rám szomorúan- Az ágyamban feküdtem és zokogtam. Akkor jöttem rá, hogy miattam egy egész várost is lemészárolhatsz az sem fog zavarni, akkor sem hagynálak el soha, mert ahhoz túlságosan szeretlek. Bármit, bármit megtettem volna, hogy ismét a karjaim közt legyél és azzal a huncut mosollyal nézz rám. -mondta mosolyogva -Annyira féltem amikor a lakásodra mentem, hogy nem leszel ott, hogy be sem mertem kopogni és amikor mégis ott voltál éppen és egészségesen akkor úgy éreztem, hogy ismét élek. Tehát a magyarázatom az az, hogy azért maradtam veled mert szerettelek már akkor is és most is szeretlek és nem érdekel, hogy mi vagy.

-Én is szeretlek. -mondtam majd áthajoltam az asztalon és megcsókoltam, ő szeretet teljesen csókolt vissza.

-Mi lenne, ha még egy kicsit visszamennénk a szobámba mielőtt kimennénk futni? -kérdezte kislányos mosollyal.

-Hm, és mit tervezel csinálni ott? -kérdeztem ártatlan képet vágva.

-Gyere és megmutatom. -búgta majd elindult a szobájába, én pedig hűséges kutyaként követtem őt.

¤¤¤

-Biztos vagy benne, hogy ezt akarod csinálni? -kérdeztem, mikor a háztól elfele sétáltunk a holdvilágban.

-Igen, biztos. Mondtam, hogy szeretnék futni és azt is szeretném, ha te is velem lennél.

-Rendben, de ne maradjak ember alakba?

-Nem, szeretem, ha farkasként mellettem vagy ilyen estéken. -mosolygott rám, majd még egyszer lágyan megcsókolt majd hátrébb lépett, hogy én át tudjak változni.

-Rendben. -mondtam végül megadóan, hisz tudtam, hogy lehetetlen meggyőzni arról, hogy inkább az ágyban üssük el ezt a csodás estét. Mikor hátra lépet kicsit én is hátráltam és engedtem, hogy a testemet átjárja a megszokott remegés. Éreztem ahogy a testemben lévő csontok, porcok és izmok átrendeződnek. Éreztem ahogy a sör kinő mindenhol a testemen, illetve megnő. Mindez egy pillanat műve volt és én már farkasként álltam Kate előtt. Kate szeretettel nézett rám, majd lassan elém lépet, felemelte a jobb kezét és megvakargatta a fejem tetejét. Istenem, de imádom amikor ezt csinálja. Sok farkas úgy gondolja, hogy ez egy degradáló viselkedés, hogy minket csak egy hűséges kutyának tekintenek az ilyen emberek, talán régen én is így gondoltam. De ma, most, amikor Kate csinálja ezt nem érzek mást csak szeretetet. Érzem, hogy Kate biztosítani akar arról, hogy így is szeret.

-Indulhatunk? -kérdezte végül a szemembe nézve. Én egy bólintással jeleztem, hogy részemről mehetünk.

Kate szintén bólintott egyet majd megfordult és elkezdett kocogni a hatalmas réten. Néztem ahogy szép lassan távolodik tőlem, néztem ahogy minden egyes lépésnél a feneke hogyan mozdul a nadrág fekete szövete alatt. Egy röpke pillanatig eszembe jutott, hogy ezt formás feneket meztelenül is nézhetném a szobában, de már nem volt vissza út. Gyorsan elhessegettem a fejemből az erotikus képeket és felnéztem a holdra. A hold gyönyörű volt és játékos. Arra biztatta a farkast, hogy rohanjon és játsszon a fényében. Én pedig nem ellenkeztem. Felálltam ültömből és az akkora már közel száz méterre lévő Kate után kezdtem rohanni. Nem tartott sokáig, hogy utol érjem. Ahogy mögé értem kicsit hátra sandított a válla felet, majd rám mosolygott és gyorsabb tempóban kezdett rohanni. Felvettem vele a tempót és mellette rohantam tovább a hosszú réten végig a karám mellett el messze a háztól.

A karámtól egy ösvény vitt fel a domb tetejére. Kevés fa volt ezen a területen, inkább csak cserjék szerte széjjel. A domb tetejére érve Kate egy kicsit megállt, hogy megcsodálja az elénk táruló látványt. A domb mögött fák sokasága terült el és a hold fényében mind ezüstös színben játszottak. Kicsit lejjebb az erdő közepén egy tó vize tükröződött sejtelmesen. Gyönyörű volt a látvány. Az erdő fái közt Kate nem láthatta, de zajlott az élet. Rókák mászkáltak mindenfelé, keresve az esti vacsorájukat, nyulak bújtak meg bokorban, hogy megmeneküljenek a ravaszdi elől. Sün családok közlekedtek, hogy új helyet keressenek maguknak holnapra. A tó környékén szarvasok mászkáltak. Volt amelyik a vízhez igyekezett, hogy szomját oltsa és volt amelyik már visszafelé igyekezett. Azt hiszem belefeledkeztem a tájba, mert egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Kate a táj helyet engem bámul.

-Tetszik? -kérdezte mosolyogva, mire egy vakkantással jeleztem, hogy igen. -Menjünk el a tóig. Ha van kedved közben nyugodtan leléphetsz vadászni. -mosolygott rám, majd elindult lefelé a domb másik oldala felé.

¤¤¤

A tó mellett üldögélt és a holdat kémlelte. Nyugodt volt. Mikor mögé értem megfordult ültében és megsimogatta a fejem. -Már azt hittem, hogy sosem érsz vissza. -mondta kicsit mérgesen. Bűnbánóan lehunytam a szemem, majd elléptem mellőle és a tóhoz sétáltam és csillapítottam a szomjúságomat. Miután ezzel végeztem visszafordultam hozzá, gyorsan visszaváltoztam emberré és úgy sétáltam elé.

-Ne haragudj, elszámoltam magam és hagytam, hogy túl messze fusson.

-De meglett? -nézett a szemembe kíváncsian.

-Igen. -mosolyogtam rá, majd betérdeltem a két lába közé és megcsókoltam.

-Hm, -nyöszörögte -nagyszerű az ízed.

-A tiéd is. -kacsintottam rá és megnyaltam a számat. Majd elfeküdtem a két lába közt és én is a holdat csodáltam. -Olyan gyönyörű.

-Akárcsak te. -lehelte miközben a melleimet nézte.

-Én mondtam, hogy maradjunk az ágyban. -mutattam rá, mire ő csak kacagva megrázta a fejét.

-Nem, már mindkettőnknek szüksége volt erre. -mutatott körbe. -Te egy jót vadásztál és közben nem zavart senki, én pedig nyugodtan futhattam úgy, hogy közben nem kellett azon aggódnom, hogy mi történhet veled.

-Köszönöm. -néztem rá szeretetteljesen.

-Micsodát?

-Hogy még ha nem is feltétlenül akarok kijönni ilyenkor te mégis kirángatsz és ráveszel, hogy élvezzem ezeket az estéket. -mondtam boldogan.

-Nagyon szívesen.

¤¤¤

-Hé, srácok. -mosolygott ránk Joseph. -Már azt hittem, hogy az egész napot alvással töltitek.

-Nos, én még abban is benne lennék. -kacsintottam rá.

-Hát, én nem vagyok semminek sem az elrontója. Szóval, ha ahhoz van kedvetek, nyugodtan feküdjetek vissza. -mondta továbbra is mosolyogva.

-Ne ajánlj fel neki ilyeneket, mert képes egy hetet végig aludni aztán pedig este képes úgy aludni, mint a bunda. -mondta komolyan Kate.

-Tényleg? -nézett rám érdeklődve Joseph.

-Szeretek aludni. -értettem egyet velük. -Mi rossz van abban?

-Semmi, csak valójában nem te szeretsz aludni, hanem a farkas. Ha te szeretnél aludni akkor depressziós lennél, de nem vagy.

-Egy ember nem alhatja át a napot? -kíváncsiskodtam.

-A te esetedben a hetet, de nem. Ha nincs valamilyen testi, lelki vagy pszichés betegsége, problémája akkor egy ember nem alszik többet 10-12 óránál.

-És a csecsemők?

-Ők egy teljesen más kategória. Te nem vagy csecsemő. Csak egy farkas, aki oroszlánnak képzeli magát. -mosolygott rám miközben előpakolt a reggelihez.

-Aucs. -néztem rá megbántottan. -Eddig nem zavart a henyélésem. -méltatlankodtam.

-Most sem zavar, mert valójában nincs rá időd. Az életed kilencven százaléka rohanásból áll. A maradék tíz százalékban miért ne élvezhetnéd azt, amit a legjobban szeretsz.

-Aucs megint. Ez tökre úgy hangzott mintha azt mondtad volna, hogy téged nem tartalak fontos dolognak. -néztem szomorúan rá és megbántottan helyet foglaltam az asztalnál.

-Oh, ne haragudj, nem így akartam mondani. -mondta és leguggolt elém, majd felemelve a fejem és adott egy csókot. Úgy értettem, hogy az életed azon részében amikor nem dolgozol, nem másnak rohangálsz és éppen nem velem vagy akkor képes, vagy naphosszat henyélni, de ez nem zavar. Csak apa ne adjon neked ötleteket arra, hogy elcsábulj. Tudom, hogy én vagyok a legfontosabb dolog az életedben, és imádsz velem lenni, de azt is tudom, hogy imádsz egyedül vagy ép velem fetrengeni bárhol. -mondta békítően és adott még egy csókot.

-Nem állt szándékomban rosszra csábítani a kedvesedet. -nézett ránk bocsánat kérően Joseph. Mi a mai terv?

-Vissza megyünk a patakhoz. Viszünk magunkkal ételt, meg minden félét és egész nap henyélni fogunk. -mosolygott Kate az apjára.

-Ma nagyon benned van ez a henyélés szó. -jegyeztem meg mosolyogva.

-Te hoztad fel, a te hibád. -kacsintott majd nekiállt reggelizni.

¤¤¤

Ahogy Kate mondta a nap hátralevő részét a tó mellett töltöttük. Hoztunk ki magunkkal egy pokrócot, egy kosárban ételt és italt. Kate hozott ki magának és nekem egy könyvet. Nekem csak alibi gyanánt, azt mondta, de nyugodtan aludhatok is, szóval inkább nekiálltam olvasni a nekem szánt krimit. Egész nap nem csináltunk mást, mint egymásnak dőlve olvastunk vagy beszélgettünk. Nagyszerű időnk volt, sütött a nap, ám mégsem volt melegünk. Ha mégis akkor megmártóztunk egyet a tóban. Időnként szavasok és más állatok csatlakoztak hozzánk, hogy felfrissítsék magukat, majd miután ittak távoztak is. Kate minduntalan elbűvölve csodálta ezeket a teremtményeket. Nem tudott betelni azzal, hogy alig pár méterről szemlélheti őket. Szerinte cukik voltak, szerintem idegesítők. Úgy néztek rám, mint akik tudják, hogy most nem fogok rájuk vadászni így nem is kell tartaniuk tőlem. Végül is igazuk lenne, ha ezt gondolnák, de mégis csak egy ragadozó vagyok és ne bájologjanak már mellettem. Szörnyűek. Délután felé járhatott amikor felbukkant egy róka. Szép lassan oda sétált a vízhez és nyugodtan ivott. Kate elbűvölve nézte, majd a tekintette rám szegeződött. Nem tudtam rájönni, hogy mit néz annyira, de amíg a róka el nem ment ő addig engem nézett. De persze a rókának nem volt sietős. Miután tele itta magát kicsit arrébb ment és bele fetrengett a fűbe alig tíz méterre tőlünk. Végül nem bírtam tovább nézi a bohóckodását és hangosan rámorogtam. Ő sértetten végig mért majd eloldalgott. Kate kacagása rántott ki a mérgelődésemből, kérdőn néztem rá, hogy mi az, amit ilyen viccesnek talál.

-Ne haragudj, de úgy néztél szerencsétlen rókára, meg előtte a többi itt időző állatra mintha valami bűncselekményt követtek volna el. -kacagott tovább.

-Végül is igen. Semmi keresni valójuk sincs itt. -morogtam.

-Csak inni jöttek.

-Nem, a vad állatok nem mennek oda egy tóhoz inni, ha egy ember ott van a környékén. Ők azért jöttek ide mert én itt vagyok. Tudják, hogy nem fogom bántani őket, és egyre jobban felbátorodnak. A szarvasok is azért ilyen bátrak mert tudják, hogy nem eszem most meg őket. De az, amit itt az a kis szaros lerendezett túl megy minden határon. -morgolódtam, de nem bírtam befejezni, mert Kate megint felkacagott.

-Tudod, azért nagyon vicces vagy amikor az állatokkal mérgelődsz.

-Örülök, hogy jól szórakozol. -morogtam majd Kate-ről tudomást sem véve folytattam az olvasást. Kate megpróbált kiengesztelni, de végül feladta és az oldalamnak dőlve folytatta ő is az olvasást.

¤¤¤

Vasárnap délután volt, hogy Kate-el nekiálltunk összepakolni a cuccainkat és indulásra készbe vágtuk magunkat. Mikor mindent összeszedtünk kihordtam a cuccokat a kocsiba, addig ő bent maradt beszélgetni a szüleivel. Kate édesanyja durcásan ült a kanapéban és a kezében szorongatott újságot tanulmányozta rendíthetetlenül, míg Joseph valami vicces sztorit mesélt a lányának.

-Roze, mond csak jól érezted magad, itt nálunk? -kérdezte Joseph barátságosan.

-Igen, köszönöm szépen. Örülök, hogy végre megismerhettem magukat és köszönöm a szívélyes vendéglátást. -mosolyogtam rá.

-Miféle szívélyes vendéglátásról beszélsz te? -nézett hirtelen rám Marge.

-Nos, a férje kifejezetten kedves volt velem. Ön pedig nem mérgezett meg és nem lőtt le. Ez nálam már szívélyes. Tudom, hogy gyűlöli azt, ami vagyok, de ez engem nem zavar. Az egyetlen dolog, ami zavar, az az, hogy Kate-nek nagyjából az anyja nélkül kell boldogulnia. Tudja, az én anyám, nem volt az év anyja, és első körben megpróbálna végezni Kate-el, de ha elmondanám neki azt, amit iránta érzek- néztem jelentőségteljesen Kate-re- akkor nem állna a boldogságom útjába és támogatna engem és Kate-et is. Nos az én anyám, már nem él, így ezt nem teheti meg. De ön él. Ön még támogathatja a lányát, ön még a lánya mellé állhat. Maximum, ha a dolgok úgy alakulnak ahogy ön azt gondolta, akkor még mindig elmondhatja neki, hogy „Én megmondtam”. De persze ilyen egy rendes anya nem mond, csak felszedi a padlóról a lányát. Nekem nem áll szándékomban bántani őt. Ha mégis megtenném, azt azért tenném, hogy őt megvédjem. Egyébként pedig Kate okos lány, képes megvédeni magát. Tudja, nagyszerűen bánik a lőfegyverekkel. -kacsintottam rá. Hamarosan elbúcsúztunk a szüleitől és már robogtunk is vissza a városba, hogy holnaptól ismét belevessük magunkat a munka világába.