Nagyjából egy hónap telt el azóta, hogy Kate szüleinél jártunk. Én kissé megszállottan belelovaltam magam a bestia megtalálásába, persze erről Kate-nek nem beszéltem. Így kénytelen voltam a munkahelyemen csinálni. Összegyűjtöttem minden információt, amit csak találtam a szörnyeteggel kapcsolatban, felkerestem a lehetséges áldozatokat és a lehetséges tetthelyeket. Sajnos túl sok eredményre nem tettem szert. Ennek az egyik legfőbb oka az volt, hogy a nyomok már rég kihűltek, mind átvitt és mind szó szerinti értelemben is. Végül pedig abba kellet hagynom a nyomozást. A másik ok pedig az volt, hogy az egyik épület melyen az embereim dolgoztak elkészült. A négy szintes romos épület helyét átvette egy új gyermekotthon, aminek férőhelye elérte a háromszáz főt. Igaz több gyerek volt árván és utcán, de legalább kész voltunk vele és elkezdhettük feltölteni a szobákat. Nem sok idő kellet hozzá mire kétszáz gyerek beköltözött és még ötven várta, hogy a többiek után jöhessenek. A mostanra jócskán csak megnépesedett bandám jó néhány tagja részt vett óvónői, nevelőnői, tanári, felügyelőtanári és egyéb képzéseken melyekkel alkalmassá váltak a gyerekek nevelésére. December elején már minden olajozottan ment. A gyerekek és a dolgozók nagyszerűen kiismerték már magukat az épületben. Bár hivatalosan semmi közöm nem volta az intézményhez, ugyanis szakember kezébe adtam az intézmény vezetését, azért így is ha volt valami kisebb nagyobb gond a gyerekek vagy az alkalmazottak részéről arról én is hamar értesültem és igyekezetem besegíteni a megoldás megtalálásában. Mr. Mils, az intézmény igazgatója pedig szívesen fogadta a tanácsaimat, ötleteimet. Bár Kate szerint csak azért, mert én voltam a pénzhozó. Boldog voltam, hogy végre azok a gyerekek, akik korábban a bandaháborúk miatt árvává és hontalanná váltak most egy jobb életben reménykedhetnek. Ez nem csak azért volt lehetséges mert már itt laktak, hanem mert a város legjobb iskoláival és tanáraival kötöttem szerződést, így nem sokkal azután, hogy beköltöztek megkezdődött a gyerekek iskolához szoktatása és oktatása is. Így egy nap lehetőségük lesz kitörni ebből az életből. Mindeközben pedig további épületeket kerestünk melyek felújításába kezdhetünk. Hogy felújítás után mi lesz majd belőlük még nem találtam ki, de terveim között szerepelt egy hajléktalanszálló és egyéb szociális intézmény mellyel a közösséget segíthetem. Az embereim eleinte aggódtak, hogy mi lesz a többi banda véleménye a mi „városszépítő” akcióinkról, de mint kiderült aggodalmuk felesleges volt. A többi banda időnként besegített pénzzel, információval, és ha úgy adódott emberekkel is.

¤¤¤

-Roze?

-Igen. -néztem Nika-ra.

-Miért nem mész haza pihenni egy kicsit. Órák óta itt ülsz és ugyan azt a hülye dokumentumot olvasod újra és újra. Megcsináltad a létező össze feladatod, most nincs szükség rád itt. Napok óta a semmiért járkálsz be az irodába vagy mész ki az épületeinkhez, fogadd el, hogy jelenleg sehol nincs szükség a „nagyfőnökre”. -rajzolt macskakarmokat a levegőbe. -Menj haza, és addig ne is gyere míg nem hívunk, hogy valami gáz van. -mondta dorgálóan.

-Ez így van. Te vagy a főnök, viselkedj is úgy, mint egy főnök és blicceld el a napokat. -értett egyet vele Pete.

-Menj haza, Kate is biztos örülne neked. -mosolygott rám András is.

-Ah, rendben, ha ennyire ki akartok dobni, akkor haza megyek és nem is jövök vissza a héten.

-Jól teszed, de péntek van, szóval inkább egész jövőhéten ne gyere. -mondta egyetértően Anna.

-Rendben, legyen. -morogtam miközben feltápászkodtam és felvettem a dzsekim. -Legyetek jók srácok.

-Te is főni. -kiabáltak utánam egy emberként.

Mivel még csak délután egy volt és Kate ma elméletileg késő estig dolgozik, így a hirtelen megnövekedett szabadidőmet úgy döntöttem meglepő módon, hogy alvással fogom tölteni. Este teli hold lesz és Kate valószínűleg futni akar majd, meg én is szeretnék kicsit levegőzni így minden idő értékes, amit alvással lehet tölteni. A lakásba érve első utam a fürdőbe vezetett, miután letusoltam nem vettem a fáradságot arra, hogy fel is öltözzek, más terveim voltak. Elsétáltam a nappali ablaki előtt található hatalmas szőnyegig majd egy nyújtózkodással átváltoztam bestia alakba és kényelmesen elfeküdtem a szőnyegen.

-Szia kicsim. -harsogta egy vidám hang és befeküdt a mancsaim közé. Egy álmos morgással üdvözöltem Kate-et, majd engedtem, hogy visszatérjek az álmok világában. Vagy legalábbis ez volt a terv. Kate viszont nem adta fel ilyen könnyen. Első körben a füleimet vette célba, cirógatta őket, majd játékosan a belső hosszú szőrt kezdte el piszkálni, ami borzasztóan csiklandós és ezt ő is tudta. Nem tetszésemet kifejezve morogtam egyet, majd megráztam a fejemet és tőle távolabb raktam le, hogy ismét álomba szenderüljek. Nyilván felkészült asszony a kedvesem, hiszen ez sem rendítette meg abban a tervében, hogy engem bizony felébreszt. Tudja, nagyon jól tudja, hogy hol vagyok csiklandós és nem szégyelli, hogy ezt ki is használja. Az egyik első mancsomat rajta nyugtattam a másikon, így szabadon hagyva azt a talpamat. Öreg hiba volt… Kate finoman megcirógatta a párnácskák közötti szőrt, mire az egész testem megrándult. Morcosan morogtam egyet mind a támadás miatt, mind pedig azért, mert kénytelen voltam belátni, hogy ő ugyan nem fog leállni, így óvatosan feltápászkodtam és nyújtózkodtam egyet. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a földön fekvő Kate-re feküdtem, ügyelve, hogy ne essen baja és ne nyomjam agyon, de azért ne legyen esélye további támadásokat intézni ellenem.

-Oh, igen. Ez a nagy terved? Rám fekszel és ezzel megakadályozod, hogy felébresszelek. Tudod azt hittem, hogy ennél kreatívabb vagy. -morogta.

-Mert az is vagyok. -közöltem vele emberi alakba változva és így szorítva a földhöz. Majd előre hajoltam és a nyakát kezdtem csókolgatni.

-Mi a terv? -kérdezte kissé elfúló hangon.

-Gondoltam vissza adom. -morogtam mosolyogva továbbra is a nyakát csókolgatva, majd felfelé indultam az állához, ott még elidőztem egy kis ideig, míg végül megcsókoltam. Nem tudnám megmondani a csók hevességéből, hogy ki vágyott már jobban erre a csókra, én a kínzó vagy ő az áldozat.

-Mióta vagy itthon? -kérdezte a mostanra már meztelen hátamat cirógatva.

-Hmm, valamikor egy körül dobtak ki az irodából.

-És azóta alszol?

-Nem, még le is zuhanyoztam. -mondtam mosolyogva.

-Áh, értem. -nevetett fel -Szóval igen. És miért dobtak ki?

-Azt mondták, hogy nem kellek nekik, hogy felesleges vagyok. Nem akarnak egész jövőhéten látni. -panaszoltam el neki.

-Tehát megunták, hogy ott lébecolsz egész nap tök feleslegesen. -ezt inkább mondta sem, mint kérdezte. -És mi a terv mára?

-Hát először kajálhatnánk, aztán meg ma telihold van, ezért azt gondoltam, hogy hátha volna kedved futni.

-Ez nem is rossz ötlet. És főztél? Mert nincs főtt kaján.

-Hmm, rántotta? -néztem rá reménykedve.

-Én lezuhanyzom, te megcsinálod. -adta ki a parancsot, majd megmarkolta a fenekemet, jelezvén, hogy indulhatok. Ezért feltápászkodtam és a konyha felé vettem az irányt.

¤¤¤

Kicsit csípős volt az éjszaka, de nem bántuk. Kate futás közben úgyis bemelegszik, engem meg nem igen fog zavarni a hideg. A parkig együtt futottunk, ott én bevetettem magam a sűrűbe, míg ő tovább folytatta az utat az ösvényen. Nem sokáig jutott, amikor ismét csatlakoztam hozzá, ezúttal már bestia alakban. Egy ideig vele futottam, kerestem a fenyegetés legapróbb jelét is, de csendes volt az éjszaka, így rá vakkantottam, majd gyorsítottam a tempón és elhagytam őt. Addig futottam míg egy szarvas szagára nem akadtam, majd azt kezdtem el követni. Nem volt feltett célom levadászni, de legalább egy ideig volt egy irány amerre futhattam. Végül nem értem utol a szarvast, de már éreztem, hogy rég eljöttem Kate-től így ide lenne visszamenni hozzá. A környéken nem éreztem idegen szagot amikor a találkozási pontunk felé vettem az irányt. Kate a padon ült, nekem háttal. Lassítottam a lépteimen majd, lassan megközelítettem őt. Ekkor csapódott be az első golyó a testembe. A fájdalom szinte elviselhetetlen volt. Az első gondolatom a „Vadászok” volt, de mint mondtam nem éreztem idegen szagot. Fájdalmamban és meglepetésemben felüvöltöttem, amitől Kate azonnal felugrott a padról és aggódva rám nézett. Ekkor érkezett a második golyó a jobb oldalamat eltalálva. Kate és én egyszerre fordultunk a támadóm felé. Én hangosan morogtam és a támadóm felé vetettem magam. Nem hagyhattam, hogy többször rám lőjön, még a végén elvéti és megsebesíti Kate-t. Meg amúgy sem. De nem voltam elég gyors, a vadász még egyet lőtt, ezúttal szemből. Éreztem ahogy a golyó átszakítja a tüdőmet. Éreztem a farkasölőt szétáradni a testemben. Éreztem ahogy szétmarja minden porcikámat, és láttam egy Kate-hez hasonló nőt állni felettem ahogy készül még egyszer meghúzni a ravaszt.

¤¤¤

Roze szokásához híven egy idő után felgyorsított és egyedül hagyott. Tudtam, hogy csak azért hagy egyedül, mert már végig kémlelt mindent és tisztának ítélte a területet. Én is rákapcsoltam kicsit élvezve a remek időt. Néhány kilométer után végül a találkozóhely felé vettem az irányt. A pad nem volt messze a lakásomtól, de már elég messzire futottam így még pár kilométert lefuthattam. Végül Roze még nem volt a padnál, így megszokottan, ültem le a padra és hátra dőlve csodáltam a teliholdat. Mondhatni ez hozott össze minket. Roze első találkozásunk utáni este a telihold által vezérelve jutott el idáig. Én akkor is itt ültem és a holdat csodáltam a megszokott köreim után. Én persze nem vettem őt észre, de pont rá gondoltam akkor. Arra, hogy milyen különös egy lány ő. Hogy vajon képes vagyok nem elszúrni és valóban össze tudnék jönni vele. Ezzel a titokzatos teremtménnyel. Végül ahogy a helyzet áll valóban sikerült. Néhány további kalandunkon morfondíroztam amikor meghallottam a lombok mozgását mögöttem. Bár nem láttam, hogy ő az és nem fordultam meg, hogy bizonyosságot nyerjek a testem így is automatikusan elernyedt és a lelkem megnyugodott. Épségben és egészségesen hazajött. Senki nem bántotta és nem futott össze azzal a szörnyeteggel. Ha vallásos lennék, most elrebegnék egy hálát Istennek, amiért vigyázott rá. Bár mint tudjuk Isten nem törődik a szörnyű teremtményeivel, legyen az ember vagy bestia. Már előre elmosolyodtam azon, ami következni fog. Roze finoman megnyal majd mellém ül és együtt bámuljuk a holdat. Ezt megunva pedig a lakásomon ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

De nem ez történt ezúttal. Nem hallottam semmi neszt, csak az ő elkínzott vonyítását. Azonnal felugrottam és ránéztem, majd keresni kezdtem a támadóját. Láttam a második golyó röppályáját így egyszerre fordultunk a támadó felé. Én abban a pillanatban lefagytam. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Más esetben fegyvert rántanék és egy figyelmeztető lövést adnék le, de most nem volt nálam fegyver és a támadóra most nem lőhettem. Hiszen az a testvérem volt. Még mielőtt észbe kaptam volna Roze felé vetette magát. Nem tudtam megállítani…egyikőjüket sem. Sarah ismét meghúzta a ravaszt és Roze elfeküdt az ösvényen. Sarah ismét emelte a fegyverét amikor ráordítottam.

-NE TEDD! KÉRLEK, TEDD LE A FEGYVERT! -üvöltöttem és feléjük rohantam.

Sarah meglepetten nézett rám, de azért nem húzta meg ismét a ravaszt.

-Sarah kérlek tedd le a fegyvert. Félre érted. -suttogtam, amikor rájöttem, hogy ő mit is láthatott. A védtelen húgát, aki egy padon ül és egy szörnyeteget amint készül rátámadni. -Kérlek, ő Roze a kedvesem. -mondtam most már előtte állva, hogy elálljam az utat közte és Roze között, aki folyamatosan nyüszített.

-Ez a kedvesed? -kérdezte Sarah Roze-ra nézve és kételkedés ült az arcán.

-Igen ő. -mondtam, majd hátat fordítva neki, Roze-hoz mentem. Az ösvényen feküdt az oldalán, és halkan nyüszített. -Változz vissza. -kérleltem és a fejét masszíroztam.

Kellett néhány perc, míg annyi energiát gyűjtött, hogy vissza tudjon változni emberré. Az egyik golyó a vállát érte, a másik kettőből egy biztosan eltalálta a tüdejét, az amelyiket szemből kapta be, hallatszott a légvételén, a harmadik amelyiket az oldalába kapta kérdéses volt.

-Segíts bevinni! -parancsoltam rá Sarah-ra, ő pedig csak értetlenül nézett rám. De mikor megpróbáltam egyedül felemelni odalépett és ő is segített. Roze a maradék erejét bevetve segített nekünk becipelni őt a lakásomra.

-Kár, hogy nincs itt Petra. -morogtam csendesen, mire Roze felröhögött, majd fájdalmas köhögésbe kezdett. Gyorsan leültettem a kanapéra, majd berohantam a fürdőbe az elsősegély dobozért.

-Hozz egy fogót is. -szólt utánam reszelős hangon.

-Valójában egy ideje a fogót az elsősegély dobozban tartom, egy kis méretű gázgyújtóval. -mondtam visszafelé sietve. Leültem vele szembe és a vállát vettem célba.

-Ne ezt. Ezzel ráérsz, ha már eszméletlen leszek. Kezd ezzel. -mutatott a mellkasára.

Bólintottam egyet, majd a fogót óvatosan bedugtam abba a lyukba és kitapogattam a golyót. Ha valaki évekkel ezelőtt azt mondja nekem, hogy majd egyszer a bestia barátnőmből veszek ki egy orvosi fogóval egy golyót – vagy hármat – és közben képes vagyok megőrizni a hidegvéremet, akkor valószínűleg bolondnak titulálom. Most mégis sikerült higgadtnak maradnom. Igaz Roze-nak kevésbé. Látszott rajta, hogy nehezen türtőzteti magát. Egy cseppnyi megkönnyebbülés árad szét rajta amikor az első golyót kivettem belőle. Majd lassan megfogta a kezemet és a szemembe nézett. Az övén fáradság és fájdalom tükröződött, az enyémen talán hidegség.

-A golyók farkasölővel vannak átitatva. -mondta csendesen, majd elernyedt és eldőlt a kanapén.

A többi golyót is kivettem belőle, majd elmentem megkeresni a Petra által ezekre az esetekre készített port. Mind a három sebbe szórtam valamennyit a pórból, majd bekötöztem őket. Petra azt mondta, ha farkasölő van a sebbe, csak szórjak bele a porból és fedjem le a sebet, ebben az esetben nem kell összeégetni.

Mindeközben Sarah végig a nappali falánál állt és engem figyelt.

-Ugye tudod, hogy ebben a városban tilos farkasokra lövöldözni? -kérdeztem tőle, miközben Roze-t beterítettem e pokróccal.

-Szerintem abban az esetben eltekinthetünk ettől, ha éppen a testvéremet akarják megölni. -mondta összefonva a karjait.

-Tudom, hogy neked így tűnt, de sosem bántana.

-Ezt nem tudhatod. -mondta kételkedve.

-De tudom. Ez az egyetlen egy dolog, amiben biztos vagyok. Soha nem bántana engem. Ígérd meg, hogy soha többet nem lősz rá! -kértem.

-Ugyan már, ez egy szörnyeteg. Bármikor, de tényleg bármikor felébredhet a gyilkos ösztöne és lemészárolhat mindenkit, veled kezdve. Sok ilyennel találkoztam már. -morogta hitetlenkedve.

-Ígérd meg! -néztem rá dühösen.

-Rendbe, a fene egye meg, ígérem. Most örülsz?! -kérdezte sértetten.

-Igen. Adj egy kis időt neki. Ismerd meg és rájössz, hogy jó ember.

-Ember?!

-Ne csináld Sarah, kérlek.

-Rendben, de túl sok reményed ne legyen hozzá. -mondta csendesen, majd oda jött hozzám és megölelt. Jó volt újra látni őt, újra gyereknek éreztem magam. Azt akartam, hogy sokáig maradjon és közben rendesen megismerje és elfogadja Roze-t.

-Most mennem kell, de majd találkozunk.

-Mi? Máris? Van hol laknod? -néztem rá meglepetten.

-Igen van, majd holnap beugrom. Rendben? -kérdezte, de a választ már meg sem várva ment ki az ajtón.

¤¤¤

Romantikusan a nap reggeli cirógatása ébreszt. A kényelmetlen fekhelyből hamar rájövök, hogy ez nem a háló, hanem a nappali, pontosabban a kanapé. Jobbra fordítom a fejem és így éppen látom a mellettem a földön alvó Kate körvonalait. Óvatosan felülök és a kanapé szélére ülök. Kate olyan békésen alszik alattam, de látom, hogy kényelmetlen számára a padló, bár maga alá hajtogatta a szőnyeget. Lehajolok és óvatosan becsúsztatom alá a karjaimat majd a karomba emelem. A kanapéról való felemelkedés már nem megy ilyen könnyen.

-Mit csinálsz? -kérdi miközben nagy nehezen kiegyenesedem vele.

-Gondoltam beviszlek a hálóba, ott kényelmesebben tudsz, tudunk aludni.

-Igen? És ez szerinted jó ötlet? -kérdi miközben lassan a háló felé lépdelek vele.

-Aha, tök király ötlet. -mondom nem túl meggyőzően, úgyhogy inkább nem ficánkol a kezeim között, hanem csendben megvárja míg beérek vele és az ágra fektettem. Ezzel kábé fel is emésztve minden energiámat, így erőtlenül rá dőlök.

Vár egy kicsit, majd látva, hogy én bíz nem mozdulok egy gyors mozdulattal átlök magáról az ágy másik oldalára, majd hozzám bújik. -Itt tényleg kényelmesebb. -suttogja, majd mindkettőnket elnyom az álom.

Kipihenten és kevésbé fájva ébredek. Kate nincs mellettem, de hangok jönnek a konyha felől, így nem aggódom. Összeszedem magam és letusolok, magamra kapok egy boxert, meg egy trikót és már megyek is kifele, hogy csatlakozzam hozzá. A konyhában nekem háttal Sarah ül, vele szembe pedig Kate, de nem veszi észre érkezésemet. Ép elmélyülten beszélgetnek valami régi emlékről. Nem akarom megzavarni őket, úgyhogy inkább csak mozdulatlanul állok és nézem, hallgatom őket ahogy számomra idegen emberekről beszélnek és nevetnek a hozzájuk kapcsolódó sztorikon. Látszik Kate-en, hogy boldog. Már nagyon rég nem látta a nővérét, akit nagyon szeret és az, hogy most megint együtt lehetnek, teljesen feldobta.

-Miért nem jössz beljebb? -kérdi Kate halkan, a szemei kutatóan vizsgálnak. „Vajon mióta nézhettem őket a gondolataimba merülve?”

-Nem akartalak megzavarni benneteket. -vallom be a tarkómat vakargatva, majd bátorságot veszek, odasétálok hozzá és megcsókolom. Bátorítóan és szeretettel telin csókol vissza.

-Roze, szeretnélek bemutatni a nővéremnek Sarah-nak. -mutat a nővérére -Sarah, ő pedig a párom Roze. -mutat rám a derekamat ölelve.

-Szia Sarah. Örülök, hogy megismerhetlek végre, már nagyon sokat hallottam rólad. -mosolygok és a kezemet nyújtom felé. -Kate, már nagyon várta, hogy ismét együtt legyetek. -Sarah először furcsán méreget, majd végül kezet nyújt, mindeközben olyan arcot vág, mint aki kételkedik abban, hogy valóban ezt teszi.

-Szia Roze. Azt ígértem a húgomnak, hogy igyekszem megismerni téged mielőtt ítélkeznék feletted. Azzal együtt, hogy tudom egy gyilkos szörnyeteg vagy.

-Ez nagyon nagylelkű tőled. -biccentek felé, a kezemet visszahúzva -Mond csak azért vagyok gyilkos mert „szörnyeteg” vagyok -rajzolok a levegőben macskakarmokat -vagy másért? -kérdezem tőle.

-Egyelőre a természetedből adódóan, vagy van más is ami miatt annak nevezhetnélek? -kérdezi kihívóan.

-Elég, legalább előttem próbáljatok meg jó arcot vágni egymáshoz. -szakít minket félbe Kate, a nővérével egyszerre húzódunk hátrébb és váltunk vissza a korábbi barátságos arcunkhoz.