Fogalmam sincs, hogy mennyit alhattam. Az este nagy részét azzal töltöttem, hogy Kate-t néztem és a történteken gondolkodtam. A tudat, hogy majdnem elveszítettem, megőrjített. Már éppen azon gondolkoztam, hogy felkelek és futok egyet amikor Kate álmában rám feküdt. Ezzel megakadályozta ezt a tervem és végül is a közelsége megnyugtatott és sikerült elaludnom.

Még midig rajtam feküdt, bár már ébren volt. Óvatosan kinyitottam a szemem és rápillantottam. A tekintetünk azonnal találkozott. Bár próbálta elrejteni, aggodalmat és fájdalmat láttam benne. Utóbbit valószínűleg a háta miatt.

-Szia. -suttogta és megpuszilta az állam.

-Szia kicsim. -mosolyogtam rá.

Óvatosan lejjebb tornászta magát és a fejét a mellkasomra fektette, amitől egy halk morgás hagyta el a számat. Majd az egyik kezével az oldalamat kezdte cirógatni.

-Nem voltam benne biztos, hogy még az ágyban talállak, ha felkelek. -mondta csendesen egy kis idő múlva.

-Nem hagynálak itt. -mondtam és belepusziltam a hajába. -Nincs szükséged valamire?

-Nincs, jól vagyok.

-Nem fáj a hátad? -kérdeztem aggódva.

-Nem, Petra nemrég járt itt. Hozott valami teát, meg kicserélte a kötést.

-Kedvel téged.

-Petra?

-Aha. Kevés emberrel áll szóba és ezt most érts a nem szó szerinti emberekre is. És eddig egyik páromat sem szívlelte.

-Én is kedvelem őt. Azon kevés emberek közé tartozik, akit tényleg érdekel, hogy mi van veled.

-Azért kedveled mert érdekli, hogy mi van velem? -kérdeztem meglepetten.

-Ha az érdekel nem vagyok rá féltékeny. Megbízom benned és őt más érdekli. -mondta, majd elgondolkodva hozzátette. -Miért nem áll szóba másokkal?

-Mert ő...Ő sok időt töltött egyedül az erdőben, még mielőtt rátaláltak volna. Akkor már nagyjából négy hónapja élt farkasként. Nagyon, nagyon nehéz visszaváltozni emberré ennyi idő után. Farkasként hozták ide és bezárták egy cellába. Pier-el egyik este leszöktünk és megnéztük az új jövevényt. Mindenki kerülte, csak ételt vittek neki. Gondoltuk örülne egy kis társaságnak. Végül hajnalban a saját szobánkban aludtunk és Petra is velünk volt emberként. Akkor Pier-el együtt laktunk egy elég nagy lakrésszel. Nagyobb volt ennél. -néztem körbe a régi lakrészemben. -Így bőven volt hely Petrának is. Nyilván nem szóltunk senkinek, hogy Petra velünk van, így mindenki őt kereste. -kuncogtam fel az emlékre. -Végül Alua bejött ébreszteni minket délben, hogy most már ideje lenne kidugni az orrunka, ő talált ránk. Hárman aludtunk egy ágyban, szorosan egymáshoz bújva. Megpróbálták Petrát máshol elhelyezni, de ő mindig visszaszökött hozzánk, így kénytelen volt Alua magához venni. Petra nagy nehezen megnyílt neki is, de sosem annyira, mint nekünk.

-Gondolom onnantól kezdve nem volt megállás és ti voltatok a közösség rémei? -kuncogott fel Kate.

-Valahogy úgy.

-Petra szerint te mindig kihúztad őket a bajból. -emelte fel a fejét és nézett rám.

-Igen. Alua mindig Petrát akarta leszidni, és Piert sem kímélte. Viszont engem nem mert, mert már az elején tisztáztam vele, hogy nem félek visszaütni. Így bármit csináltak a közösség előtt magamra vállaltam. Egyébként is technikailag én vagyok az idősebb. Szóval az én dolgom védeni őket.

-Várj úgy érted, hogy bántott titeket? -nézett mérgesen rám, és én csak reméltem, hogy ez nem nekem szól.

-Ne lepődj meg ezen ennyire. Biztos vagyok benne, hogy ez nem csak a farkas családokban van így. Megtanítják nekünk a rendet és a tiszteletet az alfa iránt.

-A rendet és a tiszteletet? Ez nem okés így. -emelkedett fel rólam hirtelen. -Gyerekeket bántalmaznak itt.

-Hé, hé, hé. -kaptam el és fektettem óvatosan magam mellé, majd rá hajoltam. -Először is nyugodj le. Másodszor pedig képzeld el ezt a helyet rend nélkül. Képzeld el ahogy egy helyen él háromszáz farkas. Szerinted meddig lenne rend és fegyelem. Emberek halnának meg ha nem lenne rend és tisztelet.

-De te... Tényleg szükség van rá, hogy élhető legyen ez a társadalom? -nézet kérdőn a szemembe. És nem tudom miért, de fájdalmat láttam a szemében, ahogy rám nézett.

-Igen.

-Ha te alfa lennél, te is így tennél? -kérdezte kisvártatva.

-Nem. Én megmondtam az embereimnek és a falkámnak is megmondanám, hogy teljes mértékben megbízom mindenkiben. De egy hiba és elhagyja a közösséget. Az embereim, ha rosszat tesznek egy rendőrkapitányságon találják magukat egy aláírt vallomással. Mindenkinek vállalnia kell a tetteinek következményeit.

-És ha önvédelem volt?

-Akkor természetesen kiállok mellettük. De elvárom mindenkitől, hogy az igazat mondja. -mondtam, majd belecsókoltam a nyakába. Körém fonta a karjait és szorosabban magához húzott, de így is tartottam magam és nem feküdtem rá. Nem akartam fájdalmat okozni neki. Viszont hagytam, hogy felemelje a fejem és egy csöppnyi várakozás után megcsókoljon. A csókja lágy és gyengéd volt. Igyekeztem megtartani a tempóját és meglepődve tapasztaltam, hogy élvezem ezt a fajta csókot is. Éreztem a csókjában a szeretetet és a fájdalmat is.

-Emlékszel még mit mondtam arról, hogy visszafogod magad? -kérdezte kissé morcosan, de láttam rajta, hogy azért élvezte a dolgot, nagyon is.

-Azt, hogy ne tegyem. Nem is tettem. Jó érzés volt így csókolni téged. -mondtam majd újra megcsókoltam, ugyan olyan lágyan, mint ő engem. Végül levegőhiány miatt nem bírtuk tovább. Leheveredtem mellé és a fejemet a vállára hajtottam. Jó érzés volt érezni a puha meleg bőrt ilyen közel hozzám.

-Te is voltál fegyelmezetlen? -kérdezte elgondolkodva -Mármint már nem gyerekként.

-Igen voltam. Nem egyezik a véleményünk Alua-val és ezt sokszor az orrára szoktam kötni.

-Gondolom kénytelen volt megtorolni? -kérdezte mire egy hümmögéssel jeleztem egyetértésemet.

-Hogy történik az? -kérdezte

-Miért szeretnéd tudni? -néztem fel rá a válláról.

-Csak kíváncsi vagyok. Ennyi az egész. -mondta semleges hangon

-Ne csináld ezt magaddal. Kérlek próbáld meg elfelejteni ezt a dolgot. -mondtam könyörgő hangon.

-Felejtsem el, hogy a szerelmemet gyerekkora óta bántalmazza egy utálatos nőszemély, aki teljese uralmat akar felette? -nézett szigorúan a szemembe.

-Tudom, hogy ez így fura neked, de...

-De mi? Ha farkas lennék megérteném, hogy miért kell? Ép te mondtad az előbb, hogy te másként tennél. Te hát van más mód is mint az erőszak.... Nem feltétlenül érzem szükségességét ehhez megölni valakit, akit szeretsz. -fejezte be végül a mondandóját.

Hitetlenkedve ültem fel az ágyba és félig kikelve a térdeimre könyököltem, a fejem az ökleimen nyugtatva. El sem hiszem, hogy ezt hozza most fel. Vagyis dehogynem. Nem tudom, hogy miért zavarja az a tény, hogy nem egy rózsaszín világban nőttem fel, ahol minden csupa szivárvány és boldogság. Szörnyeteg vagyok és már megszoktam, hogy így fegyelmeznek nálunk. Szükség van rá, különben káosz lenne. Engem nem zavar, de akkor őt miért. „Talán mert engem is zavarna, ha ő lenne a helyemben”, jött a felismerés és idegesen simítottam végig a tarkómon. Egy óvatos kéz simítását érezte a hátamon. El is felejtettem, hogy ott fekszik mögöttem és valószínűleg nagyon megijesztettem a reakciómmal. De mégis mit tegyek. Ő az egyetlen személy, aki képes ilyen meggondolatlan, hirtelen reakciókat kiváltani belőlem. Igyekeztem gyorsan lehiggadni és kitörölni Amanda arcát a fejemből. Mikor eléggé lehiggadtam, lassan hátra fordultam és ránéztem, aggodalom ült a szemében.

-Ne haragudj. -nézet bűnbánóan a szemembe. -Nem akartalak... Nem akartalak felzaklatni.

-Nem, te ne haragudj. -mondtam miközben visszabújtam az ágyba és magamhoz öleltem. -Nem akartalak megijeszteni. -csókoltam meg a homlokát.

-Hogy hívták? -kérdezte halkan.

-Melyiket? -mosolyogtam rá, kacéran.

-A szerelmedet.

-Amanda. Falkatag volt. Alig néhány évvel idősebb nálam. Csak játszadoztunk egymással. Vagyis én csak játszadoztam vele. Tudtam, hogy ő többet érez, de nem bírtam neki többet adni magamból. Aztán Alua egy nap bejött ide és közölte velünk, hogy hozzáad Pier-hez. Nem hajlandó semmilyen tiltakozást figyelembe venni. Amanda nekiállt veszekedni vele, míg én az általa mondottakat próbáltam értelmezni. Csak egy pillanat műve volt és Amanda a lábaim előtt esett össze. Nem voltam szerelmes belé, de szerettem annyira, hogy meg akarjam bosszulni a halálát. Néhány másik farkas szedett le róla. Túl gyorsan eldurrant az agyam és nem is emlékszem, hogy mikor támadtam rá. De azt tudom, hogy még sosem láttam olyan félelmet a szemében. És tudtam, aznap tudtam, hogy ha akarnám semmi sem tudná megakadályozni, hogy végezzek vele. A következő hetet egy elzárt csatornában töltöttem étel és rendes víz nélkül. Büntetés az engedetlenségért. -rántottam meg a vállam. -Végül amint kiengedtek elmentem. Senkinek nem szóltam és senkitől nem köszöntem el. Itt hagytam mindent és mindenkit. Már semmi nem számított. Amanda szertartása már rág megtörtént, így még csak búcsúzni sem tudtam tőle. Sosem jöttem vissza és nem is akartam visszajönni.

-Sajnálom. Nem...

-Ne tedd. Nem tettél semmi rosszat. -szakítottam félbe. -Én nem voltam képes megvédeni téged és magamat.

-Mindent megtettél. Én nem tettem semmit. Annyira féltem, hogy elveszíthetlek, hogy a végén nem csináltam semmit, amivel ezt megakadályozhatnám.

-Nem igaz. Segítettél. Nem sok embernek jutna eszébe késsel dobálni egy ekkor a szörnyet. -kuncogtam fel.

-Na igen. Szerintem csak még jobban feldühítettem. De vajon mit keresett ott?

-Fogalmam sincs. De keresnünk kéne egy stabilabb házat. -mondtam elgondolkodva. Kate egy kicsit lefagyott a kezeim között, végül kérdőn nézett rám.

-Te egy közös lakást akarsz?

-Nos, már így is szinte együtt élünk, hol itt, hol ott. Mi lenne, ha lenne egy közös otthonunk? De ha nem akarod, nem erőltetem. -siettem azonnal megnyugtatni.

-Dehogy nem akarom. Ne hülyéskedj. Veled akarok élni. -csókolt meg boldogan. -De szeretnék kérni valamit előtte. -nézett aggódva a szemembe.

-A szőrről nem tehetek, farkas vagyok és időnként nekem is kell bundát váltanom. -mondtam védekezve, mire felnevetett.

-Majd veszünk egy ipari porszívót. De nem erre gondoltam. Szeretném, ha találkoznál a családommal. -hadarta el végül. -Mert én már végül is találkoztam a tieddel. -emelte fel védekezően a kezét.

-Valószínűleg amint meglátnak lelőnek. Szép kilátások.

-Ugyan már. Miért lőnének le?

-Hát nem tudom. Lehet azért mert szörnyeteg vagyok és nem vagy biztonságban mellettem.

-Ez nem igaz, igen is biztonságban vagyok melletted. -mondta méltatlankodva, mire a túl hirtelen mozdulatba belefájdulhatott a háta mert megremegett és hangosan sziszegve engedte ki a levegőt. Aggódó tekintetemre, csak legyintett egyet, majd felém hajolt és megcsókolt. Az érintése forró volt, ami aggasztani kezdett.

-Na, kérlek. -nézett rám könyörgően.

-Rendben. Találkozom a családoddal. De most kérlek feküdj vissza és aludj. -mondtam és a kezem a homlokához szorítottam, forró volt.

-Mi az?

-Lázad van. -mondtam csendesen és kikeltem mellőle az ágyból. Kerestem egy nadrágot meg egy felsőt és amíg Kate visszafeküdt elindultam megkeresni Petrát, hogy szerezzek tőle némi lázcsillapítót.

Hiába jártam rég ebben az útvesztőben még emlékeztem, hogy merre lehet a leggyorsabban eljutni Pier lakrészébe. És sejtésem szerint Petra is ott lesz. Pier ajtaja előtt még kopogtatni sem álltam meg, már robogtam is befelé. Egy tágas nappali fogadott, ahol mindenféle dísztárgyak lógtak. A hálóból hallottam Pier méltatlankodását és Petra nyugtatását. Így inkább nem törtem rájuk a háló ajtaját és kint a nappaliban megvártam míg összeszedik magukat. Végül Petra jött ki elsőre és egy boldog mosoly jelent meg az arcán amikor meglátta, hogy én vagyok az. Örömében hozzám futott és szorosan átölelt. Pier is megjelent az ajtóban és onnan mosolygott rám.

-Ugye megbocsátod, ha én nem ugrom ilyen kislányosan az öledbe? -kérdezte csipkelődve, majd azért mégis odajött és ő is szorosan átölelt.

-Mégis mit csinált veled az a nő? -kérdezte hitetlenkedve amikor rájött, hogy nem szóltam vissza neki.

-Elcsitított. -néztem rá mosolyogva. -Ahogy téged is Petra.

-Tudod az úgy volt, hogy... -kezdte vakargatni a fejét Pier.

-Nem számít. Örülök, hogy együtt vagytok. Jobb párt el sem tudnék képzelni nektek.

-Köszönjük. -mondta hálásan Petra.

-Nem én köszönöm mind azt, amit érte tettél.

-Ez csak természetes, hiszen a párod. Már közénk tartozik. -mondta mosolyogva Petra.

-Ne vedd sértésnek, de mi a rossebet keresel itt. Miért nem vagy a kedveseddel? -kérdezte Pier.

-Mert lázas. Tudsz adni valamit? -néztem reménykedv Petrára.

-Lehet, de szeretném megnézni az állapotát. -mondta kicsit aggódva.

-Most az engedélyemet kéred?

-Igen.

-Engedélyezem. De ez reggel sem zavart téged. -néztem rá mosolyogva, hogy jelezzem tudom, hogy ott járt.

-Aggódtam miattatok. És biztos voltam benne, hogy te még nem szereztél orvosi ismereteket. De várj egy kicsit, néhány dolgot összeszedek és már mehetünk is. -és azzal elsietett egy másik szobába.

-Kedvelem a párod. -mondta végül Pier, aki közben leült egy közeli fotelba. -Tényleg megszelídített téged. Örülök, hogy végre te is megtaláltad a boldogságot.

-De?

-Soha, soha többet ne tegyél ilyet. Tudod te, hogy hány hónapig kerestünk téged. Annyi helyet bejártunk és te nem voltál sehol. A szagod már rég kihűlt, mire néha-néha rátaláltunk valami eldugott kisvárosban. Tudod te, hogy mennyire aggódtunk érted, te hülye. -ordított velem.

-Sajnálom. El kellett tűnnöm innen. Kellett egy kis magány, szabadság.

-Attól még lett volna időd írni egy szaros cetlit, miszerint ide és ide mentél és ne aggódjunk érted. De neked még csak eszedbe sem jutott.

-Tényleg nem. -mondtam végül, amikor Pier befejezte a tajtékozást.

-Mi nem?

-Nem jutott eszembe, hogy hagyjak egy cetlit. Nem jutott eszembe, hogy bárkit is hátra hagyhatok, ha elmenekülök. Egészen addig nem, amíg már kellő távolságra nem voltam ahhoz, hogy tisztán tudjak gondolkodni. És ne az járjon a fejemben, hogy megölöm az anyádat. De akkor már mindegy volt.

-Merre jártál? -kérdezte végül csendesen.

-Nem tudom. Sok időt töltöttem farkasként. A változás után sok elvadult farkassal összeakadtam, akiket kénytelen voltam megölni, mert veszélyt jelentettek az emberekre. Sok kisebb-nagyobb várost meglátogattam. Végül eljutottam a város környékére. Ott találtam egy nagyon csábító illatot és azt követtem befelé. De ott végül összezavart mert mindenhol ott volt. Ezért abbahagytam a keresést és inkább munkát kerestem.

-És megtaláltad végül az illat forrását? -kérdezte a visszatérő Petra.

-Igen meg. -néztem mosolyogva rá. -Ott alszik a régi szobámban. -mosolyogtam rájuk- Mehetünk?

-Persze.

Szerencsére nem fertőződött el a seb, de a szervezete így is megküzdött a sérüléssel. Petra adott neki lázcsillapító növényt, és csinált teát, amit itatnom kellett vele. Majd szólt, ha bármi rosszabbra fordulna azonnal keressem fel. Azzal egyedül hagyott az akkor már mélyen alvó Kate-el. Még két napot maradtunk ott, amíg elég erős nem lett Kate ahhoz, hogy hazamenjünk. Petra és Pier ragaszkodott hozzá, hogy ők vigyenek minket vissza a városba, ha már egyszer ők hoztak el. Szerencsére nem láttuk Alua-t. Nem voltam benne biztos, hogy nem fog meggondolatlan dolgot csinálni Kate a közelében. Habár nem tudhatta, hogy meddig tar Alua birtoka, de amint átléptük a határt, kissé ellazult az ölelésemben. Bár lehet, hogy csak az én viselkedésemet követte. Mert én határozottan megnyugodtam, hogy már nem az ő fennhatósága alatt állunk.

Este értünk Kate lakására. Hajthatatlan volt, minden áron vissza akart menni. Így végül úgy döntöttünk, hogy még ha baj is lenne, hárman megbirkózunk vele. Meglepetésünkre azonban a házat teljesen rendbe hozták. Az ajtót kicserélték, a kulcsok a konyhapulton pihentek. Egyáltalán nem úgy nézett ki a ház, mint amiből egy hatalmas szörny elől menekült ki egy farkas meg egy emberlány. Bár a biztonság kedvéért inkább átmentünk az én lakásomra. A lépcsőfeljáróban már ott vártak az embereim. Anna és Nika a lépcsőn ültek, míg Pete és András két oldalt a falnak támaszkodtak. A megkönnyebbülés egyértelműen leolvasható volt róluk amikor megláttak minket. A lányok felálltak és helyet adtak nekünk, hogy be tudjunk menni a lakásba, majd Petrát és Pier-t követve ők is bejöttek.

-Petra, Pier. Gyerekkori barátok. -mutattam az említettekre, majd a négyes felé néztem. -András, Pete, Nika és Anna. A közvetlen embereim és a testőreim. -rendeztem le gyorsan a bemutatást.

-Gondolom nektek köszönhetem a lakásom újbóli szépségét? -kérdezte Kate, mire Anna bólintott egyet. -Köszönöm.

-Ez a legkevesebb, amit tehettünk azok után, ami történt. Mi volt az a lény? -kérdezte András.

-Egy nagyon-nagyon erős bestia. Volt valami amíg távol voltam? -kérdeztem miközben egy adag kávét raktam fel főni.

-Nem sok minden. Páran érdeklődtek, hogy merre vagy. De mindenkit megnyugtattam, hogy nagyon összevesztetek a pároddal és úgy döntöttetek, hogy egy kis nyaralás rátok fér. -mosolygott rám András. -Minden mást kézben tartottam.

-Ezt mondtátok a lakberendezőknek is? -hitetlenkedett Kate. -És bevették?

-Nos, a köreinkben mindenki tudja, hogy Roze egy bestia. És amint meglátták a lakást nem kérdezősködtek többet.

-Puff neki. Most én leszek a nő, aki egy szörnyeteg és ezenkívül még bántalmazza is a párját. -méltatlankodtam.

-Ingyen reklám. -kacsintott rám Pier, aki időközben elkényelmesedett a kanapén. -Mikor kapjuk el szörnyet?

-Hogyan? -nézett rám mérgesen Kate. -Ti el akarjátok kapni? Megint meg akarsz küzdeni vele?

-Nyugi kicsim. -mondtam miközben odaléptem hozzá és magamhoz öleltem. -Most hárman vagyunk, így több esélyünk van. Sokkal, sokkal több. -mondtam hirtelen látva, hogy ezzel nem segítettem. -Ha nem kapjuk el bárkit megtámadhat és megölhet. Azt nem hagyhatom. De ígérem, hogy vigyázni fogok magamra és nem esik bántódásom.

-Ígéred?

-Ígérem.

-Rendben. Most el kell intéznem néhány dolgot a munkahelyemen. Szóval most magatokra hagylak benneteket. Ne csináljatok hülyeséget. -mondta határozottan.

-Nem fogunk. -ígértem, majd megcsókoltam.

¤¤¤

-Szóval mi is volt ez az egész? -kérdezte Nika miután Kate elment és nagy nehezen magával vitte Petrát is. -Láttuk a felvételeket. És amint tudtam le is töröltem őket, hogy nehogy bárki a birtokába jusson.

-Köszönöm. -néztem rá. -Az a bestia valamiért megtámadott minket. A dolgok nem úgy alakultak ahogy kellet volna.

-Nem voltunk benne biztosak, hogy élve visszajössz. -nézett rám szomorúan Anna.

-Én sem.

-És mit fogunk tenni? -kérdezte lelkesen Pete.

-Ti semmi srácok. Veszélyes lenne számotokra.

-Ugyan már. A testőreid vagyunk és nem hagyod, hogy a dolgunkat végezzük. Mégis, hogy fogjátok megtalálni nélkülünk? -érdeklődött Nika.

Végül egyelőre, úgy döntöttünk, hogy a keresésben részt vehetnek. A többit pedig majd akkor megbeszéljük. Így Nika nekiállt a kamera felvételeket letölteni a többiek pedig a felvételeket nézték át. Mi Pier-el a szagokat kezdtük követni. De végül egy sikátorban eltűntek a további szagok, így kénytelenek voltunk mi is visszamenni a keresőcsoporthoz. Miután Kate visszaért Petrával nekiálltak főzni valamit. Elég finom volt az illata ahhoz, hogy csatlakozzam hozzájuk és megnézzem min ügyködnek.

-Szia. -köszöntött Kate egy csókkal.

-Szia. Minden rendben ment?

-Igen. Mindent sikerült elrendeznem. Ezt a hetet még kivettem szabadságnak. Szóval van még időm pihenni és gyógyulni.

-Az jó. -mondtam és adtam még egy csókot neki. -És mit csináltok? -kérdeztem az előttük lévő alapanyagokra tekintve. Volt ott sajt, darált husi, gomba, fűszerek, meg már valami főtt a tűzön is.

-Lasagne lesz. Gondoltuk azt mindenki szereti. -mosolygott rám Petra.

-Hm, jól hangzik.

-Hogy álltok?

-A szaggal nem jutottunk sokra. Most a felvételeket nézzük át. De eddig semmi nyoma. Lehet, hogy elhagyta a várost.

-Akkor mi lesz? -kérdezte Kate.

-Hát, akkor kénytelenek leszünk feladni a keresést. És várni, hogy újra legyen valami nyom. -mondtam kelletlenül. Majd még egy csók után visszamentem a többiekhez.

¤¤¤

Vacsora után még órákat töltöttünk a felvételek tanulmányozásával, de végül szomorúan kellett feladnunk a kutatást, mert elfogytak a releváns felvételek. Az éjszakát csak Pier és Petra töltötték ott egy vendégszobában. A többiek mind hazamentek pihenni. Nika megígérte, hogy összedob egy jelzőrendszert, hogy tudjuk, ha a szörny felbukkan. A hét hátralevő részét én is otthon töltöttem Kate-el. Pier és Petra is maradtak még egy kicsit, így igyekeztünk közösségi programokat szervezni. Ám így is hamar eljött az idő amikor ők visszaindultak a falkához. De megígérték amint tudnak még jönnek. Csak ne csináljunk semmilyen butaságot. Vasárnap este Kate az ölembe feküdt és összefűzte az ujjainkat.

-Mi a helyzet?

-Tudod, én egy kicsit örülök, hogy nem találtátok meg az a bestiát.

-Igen tudom. -mondtam. -És hidd el megértelek.

-Én is téged, hogy miért akarod annyira megtalálni. De remélem még egy jó darabig nem találkoztok újra. Nem akarlak elveszíteni.

-Nem fogsz. -mondtam és szabad kezemmel szorosan magamhoz öleltem. -A jövőhét szombat jó? -kérdeztem egy kis gondolkodás után.

-Mármint mire? -kérdezte értetlenül.

-Arra, hogy bemutass a családodnak?

-Igen, persze. Tökéletes. -mondta meglepetten. -Azt hittem, hogy még halogatni akarod egy darabig.

-Szeretném. De tudom, hogy ez neked fontos. És szeretnék már új lakás után nézni veled. Te azt mondtad, hogy ez a feltétele, tehát legyen.

-Szeretlek, ugye tudod. -mondta majd hátra hajtotta a fejét és megcsókolt. Ezúttal azonban nem volt semmi finomság és lágyság benne. Csak a vad szenvedély.

A szabad kezemet a mellére simítottam és lágyan masszírozni kezdtem. Mire egy halk nyögés volt a válasza, közben tovább folytatta a csókot. Végül elengedte a másik kezemet, mellyel egy ideig a másik mellét masszíroztam. Majd lecsúsztattam a jobb kezemet végig a hasfalán egészen a bugyi vonaláig. A kezem továbbsiklott a bugyi anyagán, majd rászorítottam a szemérmére, amire egy még hangosabb nyögés volt a válasza. A kezemet nem vettem el a szemérméről és óvatosan azt is masszírozni kezdtem, ezzel fokozva a nyögéseit. Addig folytattam ezt a műveletet amíg meg nem éreztem, hogy a bugyi anyaga elég nedves nem lett. Akkor a másik kezemet is elvettem egy kis időre a melléről, hogy le tudjam venni a bugyiját. Majd a bal kezemmel visszatértem a melléhez, a jobbal pedig az immár szabaddá vált csiklóját kezdtem simogatni és masszírozni. Végül elég nedves lett ahhoz, hogy két ujjam belé dugjam. Ettől egy pillanatra kihagyott a lélegzete, majd még hangosabban és még gyorsabban kezdte kapkodni a levegőt, miközben én a hüvelykujjammal a csiklóját masszíroztam és a két ujjamat pedig ki-be mozgattam benne. A csókolózást sem bírta tovább folytatni és inkább a nyögéseit próbálta szabályozni, nem nagy sikerrel. Közben a szabaddá vált ajkaimat arra használtam, hogy a fülét kezdtem harapdálni és a mögötte lévő csupasz bőrt csókoltam. Végül belé toltam a harmadik ujjamat is. Ezután nem sokkal a teste kontrollálatlanul remegni kezdett és hangos nyögéssel élvezett el a kezeim között. Az ujjaimat már nem mozdítottam, amikor rászorult a hüvelye, de a csiklóját még egy ideig simogattam, míg végül ő húzta el onnan a kezem és az ujjaimat kezdte szopogatni.

-Élvezetes kis előjáték volt. -jegyezte meg, majd rám vetette magát, hogy most ő vegyen kezelésbe engem.