Mondhatnám, hogy teljesen nyugodt voltam a héten, de ez hazugság lenne. Kellően be voltam parázva a szombati családi találkától. Igen, szeretnék találkozni Kate szüleivel, de biztos vagyok benne, hogy nem fog olyan jól elsülni, mint ahogy Kate gondolja. A szülei nem fognak repesni az örömtől, hogy egy szörnyeteggel él együtt a kicsi lányuk. Egyébként pedig valljuk be, nem én vagyok az az ember, akit a szülők a lányuknak kívánnak. De mindegy, nem akartam letörni Kate-et, így az aggodalmaimat megtartottam magamnak. Hiába igyekeztem elrejteni az aggodalmamat, a srácok így is észrevették és bár nem szóltak, tudtam, hogy nagyon érdekli őket, hogy mi történik.

-Na jó srácok. -mondtam végül pénteken -Szükségem lenne a segítségetekre.

-Miről van szó? -kérdezte aggódva Nika.

-Holnap Kate elvisz és bemutat a családjának. -mondtam ki végül egy kis várakozás után.

-Oh, tehát ezért vagy ennyire feszült? -kérdezte nevetve Anna.

-Igen, képzeld ezért.

-Ugyan már, nem lesz semmi baj. -legyintett Nika.

-Mondod ezt te, de akkor sem áll jól a szénám.

-Ne csináld ezt. Szereted őt, vigyázol rá, boldoggá teszed. Miért ne kedvelnének a szülei? -kérdezte András

-Mert majdnem bűnöző vagyok, mert egy szörnyeteg vagyok és mert Kate majdnem meghall miattam, többször is.

-Nem, te miattad nem hallt még meg. -ellenkezett Nika.

-Tényleg, és szerinted a szülei is így fogják gondolni? -néztem rá mérgesen.

-Hé, hé nyugi. -emelte fel Nika védelmezőn a kezeit én pedig értetlenül meredtem rá. -A szemeid. -mondta csendesen, mire felálltam az asztaltól és a közeli tükör elé sétáltam, ami az egyik szekrény felett lógott. A szemeim vörösen villogtak. A düh, amit az előbb éreztem még mindig ott volt benne és nem tudtam lecsillapítani. Nem Nika-ra vagy a többiekre voltam mérges, de nem tudtam megállapítani, hogy konkrétan mire. A tény pedig, hogy most vörösen izzanak a szemeim egyáltalán nem segítenek. Lehunytam a szemem és igyekeztem megnyugodni, mikor már úgy éreztem, hogy nyugodtabb vagyok ismét a tükörképemre néztem, ahonnan még mindig egy vörös szempár szemezett velem. Idegesen a hajamba túrtam és igyekeztem kitalálni, hogy hogyan tudnám visszanyerni az uralmat a szemem felett. Közben megláttam a tükörben a többiek aggódó tekintetét. Lassan megfordultam és a szekrénynek támaszkodtam.

-Tudod ezzel simán megijeszthetsz bárkit. -mosolygott rám Pete.

-Kussolj! -torkolta le azonnal Anna. -Minden rendben? -nézett aztán rám kedvesen.

-Igen, kell egy kis idő még újra a magam ura leszek, addig előfordul, hogy a szemem ilyen színekben játszik. De ez nem jelenti azt, hogy a hangulatomat tükrözi. Jelenleg frusztrált vagyok és nem dühös.

-Most kéne elmenned beszélni a Rosso családdal, valószínűleg soha többet nem lenne velük problémánk. -nézett rám elgondolkodva András.

-Lehet, de nem ijesztgetjük a mijeinket, meg egyébként senkit.

-Ahogy akarod főnök. Már úgyis mindegy, a szemed ismét csodaszép kék. -mosolygott rám, majd ismét a papírjai közé vetette magát.

-Ha szeretnéd elkísérhetünk holnap, hogy biztonságban érezd magad. -ajánlotta Pete.

-Köszönöm, de nem. Ezzel nekem egyedül kell szembe néznem. -mosolyogtam rájuk, majd én is visszaültem a papírmunkám elé.

¤¤¤

Mikor haza értem Kate még nem volt otthon így nekiálltam főzni valamit, mert úgyis éhes lesz, ha haza jön. Haza, már egy ideje nem tekintek a lakásomra otthonként, mert az esetek többségében Kate-nél vagyunk. Igazából nem lesz nagy változás a költözés, csak az én cuccaim is Kate-é mellé kerülnek. Ami valljuk be nem sok minden. A lakást bútorozottan vettem és azóta nem sok mindent változtattam rajta. Sose tekintettem igazi otthonomnak, Kate lakását már annál inkább, nyilván hisz ő itt lakik benne és mindent az ő illata vesz körül.

A gondolataimból végül a zárban matató kulcs zörgése rázott ki. Így nekiálltam előkészíteni mindent a vacsorához. Mire Kate belépett a konyhába, már az asztalon várta a meleg vacsora és egy pohár vörös bor.

-Isteni az illata és jól néz ki. -mondta miközben végignézett az asztalon. -Már rég ettem főtt kaját és imádom a mézes-mustáros csirkédet.

-Tudom. -mondtam, miközben átöletem majd megcsókoltam. -Milyen napod volt?

-Hosszú és fárasztó, örülök, hogy végre itthon vagyok. Már nagyon hiányoztál. -mondta majd megcsókolt.

-Nekem is nagyon hiányoztál már. -öleltem át szorosan, ő pedig hozzám simult. Percekig álltunk ott, ölelve egymást és nem mondva semmit. Még sosem mondtam neki, hogy elveszek az illatában. És amikor ilyen közel tartom magamhoz olyan mintha egy másik világban lennék, ahol nincs jó vagy rossz. Félek, ha valaha elmondanám neki, túl nagy terhet rónék rá. Így inkább megtartom ezt a titkot magamnak. Vagy legalábbis igyekszem megtartani.

Az ölelkezésnek végül Kate gyomra vetett véget, amikor hangosan felmordult. Nevetve ültünk végül az asztalhoz, hogy elfogyasszuk a vacsoránkat.

-Mennyire aggódsz? -kérdezte az államat puszilgatva az ágyban.

-Egy kicsit. -hazudtam neki és szorosabban köré csavartam a kezem.

-Hazug. -nevetett fel. -Ne aggódj nem lesz baj. Hidd el kedvelni fognak.

-Mit szóltak, amikor elmondtad nekik, hogy egy szörnyeteg vagyok? -néztem a szemébe.

-Nos azt hiszem nagyjából úgy fogadták, mint mikor először közöltem velük, hogy meleg vagyok. -kuncogott fel.

-Á értem. És akkor, hogy fogadták?

-Nem voltak túl boldogok, de nem álltak a boldogságom útjába. Kedvelni fognak téged. -mondta álmosan, majd elfeküdt rajtam.

-Remélem is. -pusziltam bele hajába, majd lekapcsoltam a kislámpát.

¤¤¤

Kate kérésére az ő kocsijával mentünk, bár megengedte, hogy én vezessek. A szülei a városon kívül laktak egy régi tanyaházban. Az út nagyjából másfél óra volt.

-Jártál már valaha errefelé? -kérdezte Kate a tájat csodálva.

-Igen. Régen, amikor farkas alakban jártam a vidéket innen mentem be a városba. -ismertem be Kate-nek.

-Hogyan? Sose mondtad. -nézett rám meglepetten.

-Nem kérdezted. -rántottam meg a vállam.

-De igen, már beszéltünk róla, de te egy pár mondattal lerendezted. Mesélsz nekem róla?

-Miről?

-Arról, hogy végül miért jöttél a városba.

-Már hónapok óta farkas voltam. Igazság szerint majdnem egy éve farkas voltam. Tudtam, ha továbbra is így maradok talán örökre elvesztem az emberi mivoltomat, de akkor nem érdekelt. Igazából semmi nem érdekelt, imádtam farkas lenni. Szabad voltam, mindenféle kötelesség nélkül és nem kellett a múlttal törődnöm. -meredtem a gondolataimba, ahogy visszajött az az érzés amikor az erdőket róttam.

-Jól hangzik. -rázott ki Kate a merengésemből.

-Jó volt. De aztán a dolgok megváltoztak. Ép errefelé róttam az erdőket amikor megéreztem egy illatot és nem bírtam szabadulni tőle. Bele ette magát a fejembe. Megrémített az, amit kiváltott bennem és főleg az, hogy nem tudtam előle elrohanni. Már mérföldekre jártam innen, amikor végre hagytam, hogy a farkas vezessen, aztán azt vettem észre, hogy már megint itt vagyok és az illatot követem. Végül feladtam a harcot az illattal szemben és hűséges kutyaként követtem be a városba. A városban mindenhol ott volt az illat. Őrjítő volt így járkálni ott. Végül visszaváltoztam emberré és csatlakoztam a bandához és reménykedtem benne, hogy mihamarabb megtalálom az illat forrását.

-Megtaláltad végül? -kérdezte. Láttam rajta, hogy nagyon megrendítette ez a történet.

-Tudod, Pier és Petra is ezt kérdezték.

-Nos mind aggódunk érted szóval nem tudom, hogy mit vártál. -mosolygott rám.

-Igen, igen megtaláltam. Azóta is hűséges ölebként mellette vagyok. -mosolyogtam Kate-re szeretetteljesen.

-Hogyan? -nézett rám értetlenül.

-Te vagy az Kate, a te illatod volt az, ami a városba vitt. A te illatod volt az, ami majdnem az őrületbe kergetett. És amitől nem tudtam megszabadulni.

-De hát ezt, hogy? -láttam az értetlenséget az arcán. -Amikor a pékségben találkoztunk már tudtad, hogy én vagyok?

-Nem. Erős volt az illat, de a város nagy részére igaz volt ez. Egészen addig nem tudtam, hogy a te illatod volt amíg az első közös reggelink utáni teliholdkor nem láttalak kint futni. Csak másfél méterre álltam mögötted a bozótban, akkor és ott tudatosult benne, hogy megtaláltalak. -néztem rá mosolyogva.

-Én...- kezdte aztán elhallgatott. -Azóta is olyan hatással van rád az illatom.

-Mit gondolsz?

-Igen!? -egyszerre volt kijelentés és kérdés is. Mire csak egy biccentéssel válaszoltam.

-Nem lehet könnyű neked mellettem lenni. -gondolkodott hangosan.

-Nem, inkább nem könnyű nélküled lenni. A fizikai jelenléted könnyebbé teszi, de ha nem vagy mellettem... Ha engedném a farkas mindent félbehagyna csak hogy egész nap a nyomodban legyen. Hogy érezzen. -mondtam ki végül és közben az jutott az eszembe, hogy még jó, hogy igyekszem nem megrémíteni ezzel, vagy ne letaglózni ezzel és nem mondom el neki. Hm, nevetséges, hogy még próbálok titkolni dolgokat. Na, ná. Rengeteg titkom van előtte, de ha így rákérdez képtelen vagyok hazudni neki, főleg róla.

-Fog ez az érzés valaha csökkeni? -kérdezte aggódva mikor már egy ideje nem válaszoltam.

-Nem tudom. Remélem. Addig igyekszem féken tartani magam. -kacsintottam rá.

Kate hosszú ideig nem szólt semmit csak a tájat fürkészte. Végül rémülten nézett rám.

-Mi az?

-Sajnálom. -nyögte ki végül.

-Mit? -néztem rá teljesen értetlenül.

-Azokat a heteket amikor mérges voltam rád és te kénytelen voltál távolságot tartani, amikor megölted Dimitrit.

-Oh.

-Hogy bírtad ki?

„Sok nyugtatóval” -gondoltam magamban. Elmondjam neki vagy ez csak még több terhet jelentene neki.

-Roze? -kérdezte aggódva, közben a combomra tette a kezét és egy kicsit megszorította.

-Bocsánat, elgondolkodtam. -ráztam meg a fejem, hogy szabaduljak az emlékektől.

-Látom, hogy azon gondolkodsz elmond-e. Kérlek mond el. Bármivel meg tudok birkózni, de hidd el sokkal rosszabb dolgok jutnak eszembe, mint ami az igazság lehet.

-Gyógyszerek és alkohol hatásos kombináció arra, hogy elnyomja az érzékeimet, köztük a szaglásom. -mondtam ki végül, de nem mertem rá nézni. Ő pedig nem szólt semmit, csak csendben ült mellettem és az ablakon kifelé bámult.

-Állítsd meg a kocsit. -kérte végül.

-Hogyan? -néztem rá döbbenten.

-Jól hallottad. Állj meg. -mondta és a hangja elég kemény és határozott lett.

Szép lassan lehúzódtam az út jobb oldalára, végül megálltam és leállítottam a motort. Kate még ült mellettem egy darabig, majd kikötötte a biztonsági övét és kiszállt a kocsiból. Gyorsan megkerülte az autót és kinyitotta az ajtómat. Benyúlt és kikapcsolta a biztonsági övemet majd egy határozott mozdulattal maga felé fordított ültömben. Így végül vele szemben ültem ő pedig a térdeimre támaszkodva a szemembe nézett. Percekig így voltunk végül nem bírtam tovább a szemébe nézni és inkább a kormányt kezdtem tanulmányozni. Az egyik keze elengedte a térdem és óvatosan az államat fogta meg vele, majd lassan visszafordította maga felé a fejem.

-Ígérd meg nekem, hogy soha többet nem teszel ilyet, soha többet nem titkolsz el ilyen fontos dolgokat. Ha tudom, hogy ilyen fájdalmat okozok neked máshogy tettem volna. Fontos vagy nekem, dühös voltam rád, de annyira sose lennék, hogy így bántsalak. Értesz? -kérdezte, mire csak bólintottam egyet. -Tudom, hogy aggódsz. Ember vagyok és még sok mindent nem tudok a ti kultúrátokról, szokásaitokról, de bíz bennem, hogy képes vagyok felfogni ezeket a dolgokat. Tudom, hogy nem akarsz megijeszteni, mert ezek nagyon fontos dolgok. Hatalmas felelősséggel jársz, de ha nem mondod el nem fogok tudni segíteni. Nem fogok tudni úgy melletted állni ahogy szeretnék. Már elmondtad, hogy hogyan érzel irántam, elmondtad és most már tényleg tisztáztad, hogy te képtelen vagy élni nélkülem. Megértem és felfogtam. Tudom, hogy te soha nem akarnád magad rám kényszeríteni, és hidd el, ha nem akarnék nem lennék veled. De akarok, szeretlek. Nem tudom, hogy valaha tudok e olyan szeretetet érezni irántad amilyet te érzel irántam. Mert szerintem arra egy ember nem képes. De tudnod kell, hogy én veled tervezem leélni az életemet. Veled és senki mással. Akarlak minden féle képen. Az élet bárhogy is alakuljon én mindig melletted fogok dönteni. Még akkor is, ha egy odúban fogunk lakni egy csomó általában mindig pucér ember társaságában. -mondta, majd lejjebb húzta fejem és összeérintette a homlokunkat. -Tudom, hogy nehéz, de kérlek légy mindig őszinte velem. Rendben? -kérdezte lágyan.

-Rendben. -mosolyogtam rá, majd közelebb hajoltam és megcsókoltam. A másik kezét, amely eddig a térdemen pihent a hátamra tette és közelebb húzott magához, az államat tartó kezével pedig beletúrt a hajamba. Végül lihegve váltunk szét. -Ha így folytatjuk soha nem érünk a szüleidhez. -hecceltem.

-A te hibád, túl vonzó vagy. Nem bírok magammal, ha megcsókolsz. -nevetett fel majd elengedett és megkerülve a kocsit vissza szállt mellém.

-Ezt, hogy érted? -néztem rá kacéran, miközben ismét visszatértünk az útra.

-Úgy kedvesem, hogy te magad vagy az erdő összes finom illata egy személyben. És nem csak az illatod, hanem az ízed is olyan mintha a természettel csókolóznék.

-Érdekes hasonlat.

-Jobbat nem tudok. Te már voltál együtt a te fajtáddal, minden farkasnak ilyen az illata, vagy csak neked? -kérdezte elgondolkodva.

-Nem tudom. Én nem éreztem semmi különöset. Szóval téged is megbabonáz az illatom?

-Igen, de csak ha mellettem vagy. -mosolygott rám. Most nem olyan erős egyébként. -jegyezte meg.

-Micsoda?

-Az illatod. Már régen nem változtál át farkassá. Jut eszembe ma este telihold. -mosolygott rám.

-Igen, mit tervezel?

-Szeretném, ha kiélveznénk, hogy senki nem akar lelőni téged farkas alakban. -kacsintott rám.

¤¤¤

-Ez a ház lesz az. -mondta Kate egy kicsit távolabbi két emeletes lécházra. Lassan leparkoltam a ház előtti üres füves részre majd alaposan szemügyre vettem az épületet. Fehérre voltak festve a lécek melyek az egész élület külsejét borították. A ház előtt virágok sorakoztak különböző színben díszelegve.

-Meseszép ez a hely. -néztem Kate-re.

-És bent még nem is láttad. Na kiszállsz, vagy itt töltöd a hétvégét? -kérdezte kacagva.

Kiszálltam és kézen fogtam Kate-et aki megcsókolta a homlokom majd bevezetett a házba. Egyből a nappaliba léptünk be, a hely nagyon tágas volt, kényelmesnek látszó fotelek és kanapé volt középre rakva körbe egy kis asztal köré. A nappali hátsó részén volt egy kis boltíves elválasztó, itt volt a konyha és az mellett az étkező. Kate szülei a konyhában sürgölődtek. Beléptünkre Kate anyja lelkesen felkiáltott és odarohant, hogy átölelje a lányát. Kate apja lassan és méltóságteljesen sétált oda hozzánk. Kate őt is megölelte majd hátra lépett és rám mutatott.

-Anya, apa had, mutassam be nektek a kedvesemet Roze-t.

-Szép jó napot! -köszöntem és kezet fogtam Kate apjával, majd leheltem egy csókot az anyja kézfejére, mire a nő egy kissé elpirult.

-Kérlek tegeződjünk és szólíts minket nyugodtan Joseph-nek és Marge-nak. -nézett rám lelkesen Marge.

-Rendben. Köszönöm. Gyönyörű ez a ház. -néztem körbe még alaposabban. Az egyik falon szarvas, róka és vaddisznó fej díszelgett.

-Tetszik? -kérdezte Joseph -Azokat magam lőttem.

-Nagyszerű fogásnak tűnnek. -jegyeztem meg.

-Szoktál lőni? -érdeklődött Joseph.

-Nem, nem igazán szeretem a fegyvereket. Nem tartom fair küzdelemnek. De ez nem jelenti azt, hogy nem tisztelem azokat, akik vadásznak.

-Meg tudlak érteni, én sem szeretnék fegyvert fogni, ha rám is azzal vadásznak. -mondta ki szenvtelenül Joseph.

-De apa. -nézet rá hitetlenkedve Kate.

-Én csak az igazat mondtam, semmi rossz nem volt ebben.

-Nyugi kicsim. Apádnak igaza van. Tisztelem azokat, akik sportszerűen vadásznak. De azokat nem, akik eszeveszetten mindent és mindenkit megölnek, aki csak az útjukba kerül.

-Őket nem tartod vadásznak?

-Nem. Ők szimplán csak gyilkosok. Börtönben lenne a helyük.

-Miért?

-Mert amíg ön kimegy és lelő egy szarvast, mert épp túl sok van belőlük és árt a természetnek addig egy olyan kimegy és lelő egy este 5 farkast. Abból az ötből négy csak kiment futni egyet. Soha senkinek nem ártott, lehet, hogy épp orvos volt vagy cukrász. És csak egy olyan farkas volt köztük, aki már rég elvesztette az emberi tudatát. Ön minek hívná, ezt az embert tudva, hogy az öt öléséből, négy rendes ember volt.

-Gyilkosnak. -mondta ki határozottan a férfi.

-Akkor már csak annyit szeretnék ehhez hozzá tenni, hogy az öt öléséből valószínűleg az ötödik is rendes ember, mert mi farkasok gondoskodunk róla, hogy az olyan emberek, akik már elvesztették az emberi tudatukat és veszett farkasokká váltak, eltűnjenek.

-Te tehát a saját fajtádat irtod? -kérdezte.

-Nem, ők nem az én fajtám. Amolyan leszármazott félék, de nem az én fajtám. Az én fajtám évszázadok óta él itt az emberekkel barátságban, ők pedig csak pár éve kezdtek átváltozni valamiért. Ennek az okát még nem tudjuk.

-Elég volt ebből a témából. -szólalt meg határozottan Marge.

-Bocsánat. -néztem rá bűnbánóan.

-Bizonyára már éhesek vagytok. -csiripelte, mintha mi sem történt volna.

-Hát egy kicsit. -értett egyet Kate.

-Az ebéd már kész. Üljetek nyugodtan az asztalhoz mindjárt viszem. -mondta és azzal elsietett vissza a konyhába. Kate addig elkapta a kezem és az ebédlőn át a konyhába húzott.

-Nem is ment olyan rosszul. -mondta miközben helyet foglaltunk egymás mellett.

-Hogyan? Te rosszabbra számítottál?

-Nos, igen. -nézett ám bocsánatkérőn.

-Hol voltatok ilyen sokáig? Már azt hittük, hogy nem is jöttök. -kérdezte Marge evés közben.

-Akadt egy kevés megbeszélni valónk. Úgyhogy meg kellett állnunk útközben. -mondta Kate.

-No, csak nem vesztetek össze? -érdeklődött Joseph.

-Nem, erről nincs szó. Csak Roze megszokta, hogy magában tartja mindazt, ami foglalkoztatja, így előfordul, hogy csak később szerzek tudomást fontos dolgokról.

-Igaz ez? -hüledezett Marge.

-Igen. Sokáig éltem egyedül így megszoktam, hogy mindent magamban tartok. Ezen kívül pedig nem akarom elijeszteni Kate-et vagy túl nagy felelősséget rakni a vállára. Ezért inkább nem mondok el neki dolgokat.

-Hogy hogy sokáig voltál egyedül? -érdeklődött Marge.

-Nos gyerekként elvesztettem a családom és az örökbefogadó szüleimmel nem alakult ki bensőséges kapcsolatom. Csak a mostoha testvéreimmel tudtam megbeszélni a dolgaimat, de évekkel ezelőtt megszakadt a kapcsolatunk és csak nem olyan rég kezdtünk újra beszélni. Kell még egy kis idő mire újra összerázódunk.

-Pedig már most is úgy viselkedtek mintha minden percet együtt töltöttetek volna. -kacsintott rám Kate.

-A mostoha testvéreid is tudják, hogy te..., hogy te... szóval, hogy te mi vagy? -kérdezte Joseph.

-Mire gondolsz? Arra, hogy meleg vagyok vagy arra, hogy alakváltó?

-Az utóbbi.

-Igen tudnak róla. Ugyanis ők is azok.

-Oh, akkor érdekes családod lehet. -jegyezte meg Marge.

-Ez így van. -nézett rám Kate mosolyogva. -Pier és Petra a világ legelbűvölőbb teremtményei. Szeretik Roze-t és bármit megtennének érte.

-Most már érted is. Hiszen a párom vagy.

-Roze, mivel foglalkozol? -kérdezte végül Joseph.

-Nos van néhány vállalkozásom. Van egy műhelyem, van egy renoválás alatt álló épületem, amiből, ha minden igaz és valaha elkészül gyermekotthon lesz és van egy bárom.

-Milyen különféle foglalkozások. -jegyezte meg Marge.

-Igen, de a mai világban egyszerre több tűzben kell tartani a vasat különben semmire nem megy az ember. -válaszoltam egyszerűen.

-És dolgozol is ezekben vagy csak a tulajdonosuk vagy?

-Dolgozom, ott vagyok, ahol általában nagyobb szükség van rám. De általában a hét első felében a műhelyben vagyok a másik felében a renováláson.

-És hol laktok, mármint kinél laktok? -érdeklődött Marge. -Vagy csak néha összefuttok?

-Általában nálam vagyunk. Roze lakása elég kicsi, és távol van mindkettőnk munkahelyétől. De most akarunk keresni egy közös lakást. -nézett rám szeretettelesen.

-Igazán és milyent?

-Egy kertes családi házra gondoltunk. Valahol közel a város széléhez.

-Miért pont oda? -kérdezte Joseph.

-Mert Roze kénytelen feladni a farkasként való mászkálást a vadászok miatt. Olyan helyen szeretnék lakni, ahol nyugodtan kifeküdhet a napra aludni farkasként.

-Hé, én nem is szoktam...mármint én, áh mindegy. -nyugodtam végül bele, soha nem mondtam még neki, hogy szeretek úgy aludni, mégis honnan a fenéből tudja. Kate csak kacagott a zavaromon.

-Édes, szerinted nem ismerlek annyira, hogy tudjam imádsz farkasként henyélni. Ezen kívül a lakásod a napos oldalon van. A nappalidban egy hatalmas szőnyeg áll az ablak előtt. És az a szőnyeg akkor is tiszta szőr, ha rendszeresen porszívózod. Ezen kívül már nem egyszer aludtál mellettem farkasként.

-Oh, a fenébe. Sajnálom. -néztem rá bűnbánóan.

-Nincs mit, megnyugtató a közelséged. -kacsintott rám.

-Tehát akkor te a lányom előtt is szégyen nélkül átváltozol olyan szörnnyé? -hitetlenkedett Marge.

-Nos volt már rá példa.

-Ez szörnyű. Kate hogy engedheted meg? -nézett Marge szörnyülködve a lányára.

-Úgy, hogy szeretem Roze-t és engem nem zavar, ha farkas alakban alszik vagy mászkál körülöttem. Sőt, így biztos vagyok benne legalább, hogy teljes mértékben megbízik bennem.

-Nem félsz, hogy egy nap nem egy jámbor kiskutyát fog játszani melletted, hanem a nagy csúnya farkast és bajod fog esni? Mi tartja vissza attól, hogy ne támadjon rád, mint ő? -kérdezte dühösen az anya a lányától.

-Ő nem Natasa! -üvöltötte mérgesen Kate.

-De lehetne. -válaszolta neki ugyan olyan dühösen az anyja.

Kate-re néztem és láttam, hogy mindjárt felrobban dühében. Olyan mérgesen nézett az anyjára, ahogy, nos így rám még nem nézett.

-Szóval mióta elmondtam, hogy Roze egy farkas te azóta azon gondolkodsz hogyan tudj rávenni, hogy menjek a közeléből esetleg lőjem fejbe. Hm? Erről van szó. Megmondtam, hogy Roze más, mint ő volt. Szeretem Roze-t és kérdés nélkül rábízom az életemet. Nem fogok vele szakítani soha. Ez nem egy fellángolás iránta. Ha az lenne akkor már a szigeten vége lett volna, vagy utána bármikor amikor húzósabb volt a helyzet. És hogy mi tartja vissza, a normál esze és a hatalmas szíve. Attól, hogy ő egy farkas nem azzal oldja meg a problémáit, hogy széttép mindenkit, hanem normál ember módjára. Azt hittem azért akarsz találkozni vele, hogy megismerd, nem pedig azért, hogy ismeretlenül ítélkezz felette. -üvöltötte dühösen Kate.

-Jó, nem ítélkezem ismeretlenül. Öltél már ember? -nézett rám kérdőn Marge.

-Igen, öltem már embert. És igen farkasként is öltem már embert.

-Tehát te egy gyilkos vagy?!

-Igen, az ön szemszögéből nézve én egy gyilkos vagyok.

-És a te szemszögedből nézve mi vagy? Mi a mentséged a megölt emberekre?

-Nos, a szigeten két embert is megöltem és mindkettő fejét levágtam a helyéről, Kate is látta. Hogy miért? Mert összeszedték a bestia vírust, amely elveszi az eszüket és kannibállá teszi őket. Nem szívesen néztem volna végig, ahogy Kate-et felzabálják. Aztán ott vannak a vadászok. A városi vagy falusi ficsúrok, akik azt hiszik, hogy tudják, hogy mit csinálnak, de nem. Attól, hogy minden útjukba kerülő farkast megölnek csak gyilkosok lesznek, vagyis jelen esetben sorozatgyilkosok. A rendőrségnek még nincs protokollja erre és a bíróság soha nem ítélné el őket gyilkosságért. Őket csak akkor ölöm meg, ha nincs más módja annak, hogy megvédjek valakit. -mondtam egykedvűen.

-Hogy hogy a bíróság nem ítéli el őket és a rendőrségnek miért nincs rá megoldása? -nézett kérdőn Joseph Kate-re.

-A bíróság nem akarja elfogadni a tényt, hogy a farkasok 99%-a normális a társadalom számára hasznos ember, aki csak néha kimegy futni egyet az erdőbe. Ezzel egyenes arányban így nem tartják gyilkosságnak az ő levadászásukat. Sajnos a rendőrségnél is ez a helyzet. A volt főnökünk egyenesen utálta a farkasok, majd jövőhéten kapunk egy új vezetőt, mivel a régi, nos komoly alkohol problémák miatt le kellett mondania. -mondta szelídebben az apjának.

-Ez sajnálatos. Sajnálom, hogy ilyen boszorkány üldözést rendeznek nektek. De ha jól értem akkor te vigyázol a többi farkasra. -mosolygott rám melegen a férfi.

-Nos nem teljesen. Ha belefutok egy ilyen esetbe akkor segítek.

-És ha téged támadnak meg?

-Akkor elfutok.

-Bölcs dolog. -mosolygott rám. -Vannak, akik kiállnak melletted? Mellettetek, mint farkasok mellett?

-Igen vannak. Nagyon sokan barátom hozott már létre menedékhelyeket. Kapcsolatban állok a városi maffiával. Nagyon sokat tesznek azért, hogy a szar idegesítő hangszórókat eltávolítsák és ne is engedjék be a városba.

-Maffia kapcsolatok? Hm? Gondolom nem könnyíted meg Kate dolgát. Melyik család feje vagy? -kérdezte mindent tudóan Joseph.

-Igyekszem minél kevesebb problémát felhalmozni a lányának. Mi a Falka vagyunk. Jelenleg a harmadik legerősebb csoport.

-Hallottam rólatok. És hallottam a nagy hatalomátvételedről is, csak azt nem tudtam, hogy ki az a lány, aki ezt véghez vitte. Van néhány nagyon jó barátom a városban, ők mondták, hogy mióta Dimitri kikerült a képből azóta mintha a város teljesen megváltozott volna. Újra olyan, mint régen gyerekkoromban. Örülök, hogy egy ilyen ember van ott és örülök, hogy egy ilyen ember vigyáz a lányomra, még akkor is ha ezzel sokkal jobban megnehezíted is a munkáját. -mosolygott rám barátságosan.

-Köszönöm. -néztem rá hálásan.

-De hát...-kezdte volna Marge.

-Semmi de hát. Roze nagyszerű ember és örülünk, hogy őt választottad kicsim. -fojtotta bele Joseph a szót és nézett büszkén a lányára.

-Köszönöm apa.

-Remélem finom volt az ebéd?

-Igen. -válaszoltuk egyszerre Kate-el.

-Kicsim, miért nem sétáltok egyet Roze-al? Mutasd meg neki ennek a helynek a szépségét.

-Rendben. Van kedved sétálni egyet? -nézett rám szeretetteljesen Kate.

-Persze.

-Az apád sokkal többet tud, mint amit mutat. -mondtam miközben kifelé sétáltunk a házból.

-Engem is mindig meglep. Sajnálom, hogy anya így viselkedett.

-Csak aggódik érted. Nem akarja, hogy bántsalak és igaza is van.

-Nem, nem ezt most nem fogjuk csinálni. Egész eddig nem jutott eszedbe, hogy te vagy a csúnya rossz farkas, most is felejtsd el. -nézett rám dühösen- Szeretlek és neked köszönhetem, hogy még és már élek.

-Ez elég nyálas lett. -mosolyogtam rá.

-Gyere bemutatlak egy barátomnak. -mondta és egy hatalmas karám felé kezdett húzni. A karámban egy gyönyörű fekete Fríz élvezte a jó időt, mellette egy hatalmas bernáthegyi baktatott.

-Gyönyörű ló. A tiéd?

-Nem, a nővéremé. Bár mostanában elég magányos. A nővérem lassan 3 éve nem járt itthon és azóta senkit nem enged a közelébe, csak Gyömbért a kutyust.

-Gyömbér a bernáthegyi? -néztem rá.

-Most miért? Szeretem a gyömbért. -mosolygott rám, mire felkacagtam.

-És a pacit, hogy hívják?

-Azúr.

-Be mehetek hozzá?

-Persze, gyere. -mászott be Kate és húzott engem is maga után.

Azúr egy 10 méterre megállt tőlünk és onnan méregetett minket, Kate hiába csalta. Gyömbér ezzel ellentétben amint meglátott minket azonnal rohant felénk boldogan. Először Kate-et ugrálta körbe aztán mikor Kate már tiszta kutyanyál volt oda baktatott hozzám és nekem is örült egy sort, én sem úsztam meg kutyanyál nélkül.

-Most legalább kicsit átérzed mily az amikor te csinálod. -kacagott Kate.

-Vicces vagy mondhatom. -mosolyogtam rá, miközben Gyömbér fejét vakargattam.

-Kedvel téged.

-Érzi, hogy vigyázok rád.

-Áhá, szóval már meg is találtátok a közös nevezőt?! -méltatlankodott.

-Csak nem vagy féltékeny. -kuncogtam fel.

-Nem. -mondta, de a tekintete mást üzent. -Tudtok beszélni egymással?

-Mármint tudok e kutyául? -kérdeztem, mire egy biccentés volt a válasza. -Nem, de érzem a hangulatát.

-Tényleg? Most mit érez?

-Most? Most boldog, hogy végre lát téged, és nekem is nagyon örül. Kedvelem. -mosolyogtam Kate-re.

-Ennek örülök. Gyömbér gyere ide kutyuskám. -váltott cuki hangra Kate és a térdét kezdte paskolni, hogy a ló termetű kutya hozzá baktasson. Majd mikor Gyömbér leült előtte szeretetteljesen vakargatni kezdte a fülét és a nyakát.

-Ez tetszik neki. -mosolygott rám.

-Viccelsz?! Ez nekem is tetszene. -mosolyogtam rájuk.

-Csak nem féltékeny vagy?

-Dehogy.

Mikor kigyönyörködtem magam a tekintetemet ismét a Frízre emeltem. Azúr alig húsz méterrel távolabb állt tőlünk és úgy legelészett, hogy közben a tekintetét rajtunk tartotta. Óvatosan elindultam felé. Lassan és megfontoltan tettem meg minden lépést, hogy lássa nem akarok bajt. Alig két lépéssel álltam távolabb tőle amikor abbahagyta a legelészést és felemelte a fejét. Néhány percig állt és nézett a szemembe, de nem mozdult. Kíváncsi voltam vajon, hogy reagál a szememre, így behunytam a szemem és egy kicsit elengedve a farkast ismét kinyitottam azt. Azúr szemében először meglepetést láttam, aztán nyugalmat. Így végül ismét lehunytam a szemem és mikor kinyitottam remélhetőleg ismét kék volt. Kinyújtottam a kezem és magam elé tartva léptem egy fél lépést, így még pont nem ért hozzá a kezem a nózijához. Azúr egy kis ideig gondolkodott majd előrébb tolta a fejét, így meg tudtam simogatni. Percekig álltunk így és ő tűrte, hogy simogassam, majd előrébb lépet és úgy fordult, hogy az oldalát tudjam simogatni. Egy kis gondolkodás után előrébb léptem én is és felugrottam a hátára. Meglepődött, de nem lett ideges, vagy nem lett mérges. Szép lassan elkezdett Kate és Gyömbér felé baktatni. Mikor elég közel értünk hozzájuk Gyömbér vakkantott egyet Azúr pedig bólintott egyet és Kate-éket ott hagyva elindult velem a karám vége felé. Kezdetben sétálva majd egyre gyorsabb tempóra váltva. Nem olyan érzés volt, mint amikor én futok, de ez is határozottan jó volt.

-Tudod, Sarah-n kívül senki nem tudta megülni. -mosolygott rám Kate mikor Azúr visszasétált velem hozzá.

-Megértem, hogy miért. -mondtam miközben megpaskoltam Azúr oldalát, majd leugrottam róla. Még oda dugta a nóziját, hogy simogassam meg, majd Gyömbér társaságával elindult a karám másik végébe. -Nekem is csak most az egyszer engedte meg. Azt is csak azért, hogy megmutassa ő is tud olyan gyorsan futni, mint én. -kacsintottam Kate-re.

-Ezt, hogy érted?

-Úgy, -kezdtem miközben közelebb léptem hozzá és magamhoz vontam -hogy megmutattam neki, hogy mi vagyok. -fejeztem be, majd lágyan megcsókoltam. Igyekeztem minden szeretettemet belesűríteni ebbe, a csókba, hogy érezze mennyire szeretem. -Szeretlek. -leheltem mikor szétváltunk.

-Én is szeretlek. -mondta és közben olyan tekintettel nézet rám, hogy kedvem lett volna itt a karámban gyönyört okozni neki.

-Khm. -igyekeztem visszanyerni a kontrollt -Nem szeretnéd megmutatni a szobádat? -kérdeztem és közben igyekeztem pókerarcot vágni, hogy ne essen le neki, hogy mit is szeretnék. Bár ez lehetetlen volt, a szexi mosolyából azonnal tudtam, hogy lebuktam.

-De, szívesen körbe vezetlek a szobámban. -búgta miközben újra megcsókolt, majd mikor elváltunk megragadta a karom és a hátsó bejárathoz kezdett húzni. A lakásban valamit mondott a szüleinek, de már nem figyeltem arra, hogy mi történik körülöttem. Csak őt láttam, csak őt éreztem. Felvezetett az emeletre, ott be egy ajtón. Még be sem csukta az ajtót, de már ismét az ajkaimat kereste az ajkaival.

-Akarlak. -nyögtem amint egy kis levegőhöz jutottam.

-Tudom. -suttogta miközben a nyakamat kezdte csókolgatni és a kezével a melleimet masszírozni. -Én is téged. De most én játszadozom. -közölte ellentmondás nem tűrő hangon, majd ismét megcsókolt.

Amikor nem az ajkaimmal játszott akkor a nyakamat és az arcélemet csókolta. Még mindig az ajtónak dőlve álltam ő pedig a kezeivel tartott ott miközben az ingemen keresztül masszírozta a melleimet. Egy kis idő után elengedtek a kezei, mire egy mély morgással jeleztem nem tetszésem. Ő csak kuncogott rajtam, majd nekiáll szép lassan kigombolni a gombokat az ingemet. Biztos voltam benne, hogy direkt csinálja ilyen lassan. Szinte egy örökké valóság volt mire elért az utolsó gombhoz és én már alig bírtam magammal, úgy éreztem, hogy mindjárt felforr a vérem. Most, hogy sikeresen kigombolta az ingem mindkét kezét az oldalamra tette és onnan kezdte el egyenesen felhúzni a kezét a vállamhoz, ott lelökte mindkét oldalt az ingem ujját majd minkét kezével végig simítva lesodorta azt rólam. Most, hogy ott álltam előtte melltartóban és teljesen feltüzelve szerettem volna én is kényeztetni kicsit, így kinyújtottam a kezeim és a melleire simítottam mindkét tenyerem. Kate egy rövid ideig hagyta, hogy élvezzem mellei érintését, majd egy határozott mozdulattal minkét kezem a fejem fölé szorította.

-Nem, nem. Mondtam, most én játszom. És az engedetlenségedért büntetés jár. -duruzsolta, majd szép lassan elkezdte a melleim szabad felületét csókolgatni ott, ahol azok kilátszottak a melltartóból. Majd mikor ezt megunta a melltartó anyagán keresztül a mellbimbómat harapdálta. Mire egy hangos nyögés szakadt ki belőlem. Kate érdeklődve tekintett fel rám, majd egy röpke gondolkodás után elengedte mindkét kezem és a melltartómmal kezdet babrálni. Gyorsan megszabadított tőle, majd a ismét a fejem felé nyomta a kezeimet az egyik kezével, a másik kezével lehúzta a nadrágom cipzárját, majd félkézzel kigombolta és lerángatta rólam a szűk ruhadarabot.

-Lépj ki belőle! -adta ki a parancsot, én pedig egy szó nélkül tettem, amit mondott. -Jó. Most állj kis terpeszbe. Nem ennél kisebbe. -mondta miközben követtem az utasításait. -Igen így jó lesz. -mondta elégedetten, majd a szabad kezével az egyik mellemet kezdte kényeztetni, míg az ajkaival a másikat.

-Kate, -lihegtem a fülébe, mikor már alig bírtam tartani magam, -kérlek. -nyöszörögtem, mire felnézett a szemembe, majd egy huncut mosoly kíséretében elengedte a kezem és a mellem, majd lerántotta a boxerem és elém térdelt. Még csak felkészülni sem volt időm, mikor az ajkai körbe ölelték a csiklómat. Majdnem a mennyekig repültem csak attól, hogy hozzám ér. Az előző játszadozásától eltekintve, most gyors volt és kemény. Olyan erővel szívta a csiklómat vagy nyalta a bejáratom, hogy már-már kezdték feladni a lábaim. Kate észlelve ezt minkét kezét a csípőmre tette és erősen az ajtónak nyomott, hogy így tartson meg. Nem kellett sokat tevékenykednie lent, hamar elkapta a testemet a jóleső remegés, majd kontrollálatlanul remegni kezdtem. Végül egy elfojtott üvöltéssel élveztem el és estem össze előtte. Kate átölelt és tartott míg a remegés abba maradt, közben pedig a homlokomat csókolgatta.

-Ez… -kezdtem, majd meg kellett várnom míg sikerül egy kis levegőt is szereznem. -Ez nagyszerű volt, kicsim. -mondtam mikor már sikerült egy kis erőt gyűjtenem.

-Örülök, hogy tetszett. -mosolygott rám -Gyere költözzünk fel az ágyamra, ott kényelmesebben tudjuk folytatni. -mondta miközben felállt, majd magával húzott engem is.

Az ágyán eredendően volt egy dísztakaró, meg egy csomó kispárna, meg plüss, de ezek hamar a földön kötöttek ki.