- Szívem, mit csinálsz a hétvégén? - kérdeztem miközben pár ruhámat és egyéb dolgokat belepakoltam egy hátizsákba.

- Sarah ma este jön meg. Egy kis nyugis lányos hétvégét terveztünk. - mondta, miközben végig engem bámult. Majd hirtelen mögém lépett míg én a ruhákat hajtogattam és átölelt - Tudod, maradhatnál is a hétvégén és akkor sokkal izgalmasabb programot is ki tudnék találni. - suttogta a fülembe.

- Oh, abban biztos vagyok. - mosolyodtam el, majd megcsókoltam. - Viszont bármennyire is szeretnék veled lenni a hétvégén, sajnos más teendőm akadt.

- Még mindig nem mondod el, hogy hová mész?

- Nem, mert ez nem olyan, aminek örülnél. Én magam sem örülök neki, de kénytelen vagyok elmenni.

- Ha visszajössz beavatsz? - kérdezte reménykedve miközben szembe fordított magával.

- Ha visszajövök elmondom, hogy hol voltam. Ígérem. - egyeztem bele - Addig is Sarah vigyázni fog rád.

- Nincs szükségem bébicsőszre.

- Tudom. De, amikor legutóbb elmentem nem alakultak jól a dolgok és nem akarok megint arra haza jönni, hogy nem talállak. - komorodtam el az emlékre - Én nagyon boldog vagyok, hogy tudom, hogy van ki vigyáz rád és tudom, hogy te is örülsz, hogy végre egy kis időt tölthetsz a nővéreddel.

- Ígérem, hogy nem csinálunk semmi hülyeséget. - mondta egy cinkos mosoly kíséretében.

- Oh, valahogy kétlem, hogy ez így lenne. De bízom benne, hogy észszerű határok között maradtok és nem fog kihullani a hajam, ha haza jövök. - mosolyogtam rá.

¤¤¤

Egy a várostól távolabb eső úton haladtam a kocsival, nem túl gyorsan, mert az autót nem erre a terepre tervezték. Az út igencsak kimaradt a korábbi renoválásokból. A kaviccsal beszórt aszfaltról sok helyen már lejött a kavics és itt-ott lyukak díszítették a felületét. Eszembe jutott, ahogy Kate aggodalmasan néz rám, mert nem tudja mit csinálok a hétvégén. Igaz ezúttal tényleg semmi veszélyeset nem terveztem, de azért ez a világért nem mondtam volna el neki. Így legalább nem fog zargatni a hétvége folyamán.

Szép lassan megérkeztem a célállomáshoz, egy keres házhoz. Igaz méreteit tekintve inkább egy kisebb palota sem, mint ház, de ez már csak formaság. A ház egy két szintes épület volt, melyet nem olyan rég építettek fel. Falai a mostanság épülő házaktól eltérően tömörek voltak és vastagok, ezzel nagyobb törhetetlenséget biztosítva. A nappali kertre néző fala pedig törhetetlen üvegekből voltak, így több volt a természetes fény, illetve nagyobb volt a biztonsági faktoruk is. Az épületet az embereim húzták fel az elmúlt hónapokban, a festés részét és a bútorozást meghagytam magamnak. A fiúk mostanra mindennel végeztek, ezért a hétvégén nekiállok és kifestem reményeim szerint az egész házat. De majd meglátjuk meddig jutok el. Már rég megbeszéltük Kate-el, hogy összeköltözünk és most közeledve az egy évhez, nagyszerű ajándéknak tűnt részemről egy közös otthon. Azt terveztem, hogy a bútorok egy részét közösen választjuk ki. És volt benne bőven hely, amit be kell bútorozni. A földszinten volt egy konyha, egy boltívvel elválasztott étkező, a központi helyet a nappali kapta az üveg falával és egy lépcsővel az emeletre. Volt még itt egy fürdő, meg két kisebb hálószoba. Az emeleten volt a nagy háló, saját fürdővel, közvetlenül a nappali felett. A ház két oldalán egy-egy dolgozószoba, az egyik oldalt mellette egy fürdő, a másik oldalt pedig egy kicsi vendégszoba kapott helyet. Volt egy pincehelyiség, ide szintén a nappaliból lehetett lejutni, itt pedig egy edzőterem kapott helyet. Ezen kívül még egy nagy garázs és egy medence is tartozott a helyhez. Kettőnknek egy kicsit nagy, de a barátaim úgy is szeretnek nálam lebzselni, így idővel kelleni fog ez a sok hely. Viszont addig nem akartam idehozni, vagy beszélni róla neki, míg külsőre nem lesz olyan amilyet szeretnék.

A ház előtt leparkolva elővettem a táskát és bementem a házba. Ott kerestem egy sarkot, ahova a cuccaimat rakhattam és az ott talált munkásruhák egyikét fel véve bele is kezdtem a festésbe.

¤¤¤

- Szóval még mindig nem tudod, hogy hova ment? - kérdezte Sarah miközben a vacsorához vágta össze a zöldségeket.

- Nem. Azt mondta, ha haza jön elmondja. Valószínűleg valami ostobaságot fog csinálni. - morogtam a teám fölött.

- És te mit mondtál neki?

- Hogy lányos hétvégét tartunk.

- Lányos hétvégét? - kacagott fel - Hát végül is, így is lehet értelmezni.

- Biztos, hogy menni akarsz? - kérdeztem kissé aggódva, ugyanis a tervünk egyáltalán nem volt valami bombabiztos, pláne nem maradt az észszerű határokon belül.

- Igen. A minap érkezett egy jelentés, hogy két hónapja eltűnt egy főiskolásokból álló baráti csoport, akik filmezni indultak arra a területre. Ki akarom deríteni, hogy mi a rosseb történik ott és egyáltalán mi történt ott. Nem áll szándékomban Roze után kutakodni, csak a munkámat szeretném végezni, és ha történetesen megtudunk egy kis plusz infót a párodról az sem hátrány, nem? - nézett rám mindent tudóan.

- Rendben, de meg fog ölni minket. - morogtam ismét.

- Nem hinném. Maximum nagyon, nagyon csalódott lesz. - mondta kissé elgondolkodva, majd folytatta a zöldség szelést.

Másnap reggel korán indultunk. Az volt a terv, hogy a reggeli csúcsforgalmat megelőzve elhagyjuk a várost és a Sarah által szerzett koordináták felé vesszük az irányt. Az út közel tíz órának ígérkezett a GPS szerint és még így sem voltunk biztosak benne, hogy oda jutunk, ahova menni akarunk. A végcél ugyanis az a kisváros volt mely olyan mintha sohasem szerepelt volna egyetlen térképen sem. Sarahnak teljes két hetébe telt mire talált róla valamit halványt utalást. Az a város melyet Mr. Blume szerint Roze évekkel ezelőtt a földdel tett egyenlővé. Soha nem kérdeztem őt róla. Soha nem volt merszem előhozakodni vele. Egyébként is láttam rajta, hogy el akarja felejteni a történteket, én pedig nem akartam ilyen csúnya sebeket feltépni a lelkén. Végül két hete Roze közölte, hogy tegnap el fog utazni és majd csak hétfőn jön haza. Azt, hogy hova megy nem volt hajlandó elmondani. Pár nappal később Sarah felhívott azzal, hogy van egy nyomozása, ami egy rejtélyes kihalt kisvárosba viszi. Megkérdezte, hogy nem-e lenne kedvem csatlakozni hozzá ezen a hétvégén. Nos végül is jól jött ki, Roze nincs otthon és legalább nekem is van programom. Nyilván azt a tényt tegnapig nem közölte, hogy ez a város nem más, mint Holytown. Mr. Blume csak egyszer írta le ezt a szót ám azóta sem felejtettem el. Egyszer neki álltam róla információt keresni, mikor ép szünetet tartottunk, mert megtudtam, hogy ő bűnöző, ám semmit sem találtam róla. Ám úgy, hogy végül Sarah talált egy használható nyomot és mert már igent mondtam neki, mégis elindultam vele erre az útra. A kíváncsiságom és a félelmem egymással vetekedve táncoltak az idegeimen az út során.

Sarah-val végig beszélgettük az utat, igazából mindegy volt, hogy miről beszéltünk, a lényeg az volt, hogy elterelje a figyelmemet a célállomásról. Valamint be kell, hogy valljam jól eset végre szabadon beszélgetni a nővéremmel mindenről. Rég volt, hogy ennyi időnk lett volna egymásra.

Délután volt mikor elértünk egy régi elágazáshoz, itt Sarah arra az útra tért rá, amit már majdnem teljesen benőtt a növényzet. Egy fél órás út után végül elértünk egy tisztásra. A tisztás kísértetiesen nézett ki. Az erdőt és a városka határát jelző táblát egy poros rét vette körül, mely valószínűleg az egész várost körbe ívelte. Sarah pár méterre a Holytown feliratot tartó tábla előtt állította meg az autót.

- Ez azért elég hátborzongatóan néz ki. - jegyezte meg miközben a körülöttünk elterülő tájat fürkészte.

- Na igen, nem gondolná az ember, hogy az erdő közepén van egy ilyen tisztás.

- Tisztás? Ez inkább egy kicsit túlzásba vitt határvonal. Valaki nagyon szerette volna jelezni, hogy eddig és ne tovább. Még a növények sem nőnek itt. És nézd azt a táblát, olyan mintha nem egy kihalt várost hirdetne.

- Na igen, bátran adhatna színteret egy horrorfilmnek. - értettem vele egyet.

- Akkor hát, menjünk be. - mosolygott rám, majd kipattant az autóból és bevágta maga mögött az ajtót.

Míg kikecmeregtem addig ő a csomagtartóból pakolta ki a felszerelésünket. Hoztunk magunkkal vizet, élelmet, ruhát, fegyvert. Mindent amire csak szükségünk lehet. Bár mindketten tudtuk, hogy nagy baj esetén a fegyvereink nem sok mindent érnek, ám mégis igyekeztünk optimistán hozzá állni a dologhoz, végül is mi akartunk ide jönni. Bár a határt jelző táblánál azért álldogáltunk vagy öt percet mire rászántuk magunkat, hogy belépjünk ebbe a halott városba. Nos azt hiszem mindketten kicsit csalódottak voltunk, hogy nem történt semmi, amikor elsétáltunk a tábla mellett befelé a városba. Ezzel egy időben fel is lélegeztünk.

A táblától számítva még vagy hét percet sétáltunk mire megpillantottuk magát a várost. Az elképzeléseinkkel ellentétben a házak majdnem teljesen épek voltak és látszott rajtuk, hogy pár száz évvel ezelőtt épültek. Meg kellett állapítanunk, hogy az idő múlása egyáltalán nem hagyott nyomott a városon. A város külső házai teljesen épek voltak. Az ablakokat függönyök takarták, a házak előtt némi virág díszelgett. A házak között szélesebb földes út vezetett a város szívébe. Ezt az utat követve haladtunk mi is egyre beljebb. Ahogy házról-házra beljebb értünk már kevésbé voltak olyan épek a házak. Sok épület oldala vagy ajtaja be volt törve, néhol karom nyomok díszelegtek a ház falán. Néhol ketté tört faajtók hevertek a földön. Volt, ahol a fa vagy agyag falakat sötét folt színezte meg. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez vér lehetett.

- Na jó ez kicsit hátborzongató. Olyan mintha csak a héten történt volna itt valami és nem közel tíz évvel ezelőtt. - suttogta Sarah.

- Igen, és nézd ezeket a házakat. Talán még a dédszüleink laktak ilyen házakban fiatal korukban, vagy talán már ők sem. Ezen kívül sehol egy villanyvezeték, mégis mikor épült és hogy nem vette ezt eddig észre senki? - kérdeztem értetlenül.

- Szerintem erről majd Roze-t kéne kérdezned. Hacsak nem találunk egy házban erről feljegyzéseket.

A város belsejébe igyekezve vért találtunk, de testeket nem. Aztán végül kiderült, hogy miért nincsenek testek az utcán. A templom, mely valószínűleg központi helyet töltött be a városka életében most romos volt és kormos. Egyértelműen látszott rajta, hogy valaki szándékosan felgyújtotta, de előtte még behordta a halottakat. Hogy ezt egy ember, vagy a túlélők tették nem lehetett tudni. Sarah-val az egész napot azzal töltöttük, hogy bejárjuk a helyet, de senki élőt vagy holtat nem találtunk. Vér és törmelék persze mindenhol volt, de ezt leszámítva rendesen kipucolták a helyet. Utolsó lehetőségként a fogadót vettük célba. Reményeink szerint ott tartottak feljegyzéseket arról, hogy kik jártak erre. De hiába néztük át töviről-hegyire a helyet semmi hasznosat nem találtunk.

A délután fennmaradó néhány óráját arra használtuk, hogy a lakóházakat nézzük át. Nem reménykedtünk túlságosan abban, hogy megtudjuk mi történt itt, viszont abban igen, hogy a nemrég eltűnt fiatalokról megtudunk valamit. Végül este nyolc órakor abba kellett hagynunk a keresést, mert egy-két órán belül sötétedik és nem állt szándékunkban itt tölteni az éjszakát. A kutatásunk közben semmit nem találtunk, olyan mintha soha nem jártak volna itt a fiatalok. Vagyis egy dolgot találtunk, ami felkeltette az érdeklődésemet. Egy íjat. Egy zöldre festett, kézzel faragott íj volt, amin nem fogott az idő. Gyönyörű volt. Hosszas tanakodás után végül elraktam a hozzá tartozó nyilakkal együtt. Nem akartam sírrablónak tűnni, de itt már tényleg nem volt semmi haszna, csak itt porosodott. Bár azért nagyon reménykedtem, hogy semmiféle ősi rontást vagy átkot nem fogok magammal cipelni. Az már igazán nem hiányzott volna az életünkből.

Kicsit szomorúak, de azért nyugodtabban ültünk be az autóba és indultunk hazafele. Szomorúak voltunk és csalódottak, mert semmivel nem jutottunk előrébb a fiatalok eltűnésével kapcsolatban. Sarah persze azért is csalódott volt, mert nem sikerült semmit kideríteni Roze-ról. Én inkább megkönnyebbültem, hogy senki nem akarta letépni a fejünket, vagy egyéb förtelmes módon végezni velünk.

¤¤¤

Fáradtan és izzadtan baktattam fel Kate lakásának emeletére. Kate autója itt volt, Sarah-é viszont nem. Habár ez semmit nem jelentett, hiszen nem tudtam, hogy ha elmennek valahova nem-e Sarah-éval mennek. Szomorú voltam mikor az ajtó nem nyílott. Nyűgösen előkerestem a táskámból Kate lakáskulcsát, majd beengedtem magam. A lakás üres volt, és a szagok alapján mostanság nem járt benne senki. Biztos elmentek valahova kikapcsolódni, vagy a szüleiket látogatják. Bepakoltam a koszos ruháimat a mosógépbe, majd a konyha felé vettem az irányt, hogy lefekvés előtt harapjak valamit. A hűtőn volt egy jegyzettömb amire Kate a bevásárlólistát írta. Most egy üzenet állt rajta Kate-től.

„Sarah-val Holytownba mentünk.

Kérlek ne haragudj rám.

Kate.”

Nem voltam mérges, viszont a félelem kerülgetett. Holytown elvileg már nem veszélyes, de akkor is az utolsó helyek között volt, ahova Kate-et engedtem volna. Így kitöröltem a fáradságot a szememből, berohantam a hálóba keresni valami kényelmesebb viseletet aztán már rohantam is az erdő felé, ahol a levett ruhákat egy magammal hozott táskába raktam, majd átváltozva felkaptam a táskát és már rohantam is Holytown irányába.

Bármennyire is rohantam másnap hajnalban értem el a város határát. A várost jelölő tábla mellett megálltam és visszaváltoztam. Itt volt Sarah autója, látszólag sértetlen volt. Gyorsan felöltöztem, vettem egy mély levegőt és átléptem a határt. Mondhatni semmi sem történt. Nem éreztem kényszert, hogy végezzek mindenkivel, mint legutóbb mikor itt jártam. Viszont a farkas viszolygott ettől a helytől, így nem állt szándékomban átváltozni. Sietős léptekkel haladtam a város felé, ott is egyenesen a főtérre.

A főtér koszos, mocskos kövezetén ott feküdt Kate és Sarah, egymáshoz kötözve. Egy fél pillanatra megálltam, hogy felmérjem a területet, hátha leselkedik itt valami veszély, de aztán elengedtem a dolgot és a lányokhoz siettem. Ahogy melléjük értem mindketten rám néztek. A kezdeti félelem a szemükben elmúlt és megkönnyebbülés váltotta fel. Kate szólásra nyitotta a száját, de nem volt ideje. Egy fegyver elsült a közelemben, aztán éreztem ahogy a shotgun töltény darabkái a bal vállamba csapódnak. A lendülettől elvágódtam a földön és fájdalmamban felnyögtem.

- Csak hogy itt vagy. – kurjantotta egy ismerős férfihang. – Már azt hittem egy örökkévalóságig kell rád várnom.

-Nathaniel… - morogtam fel, majd felültem és a tekintetemmel a férfit kerestem. Ott állt pár méterre tőlem, és egy őrült vigyor terült el az arcán. – Sisakvirág? – néztem rá, mikor a vállamat mardosó nem, hogy alábbhagyott volna, hanem még élesebb lett.

- Naná. – mosolygott tovább.

- Jól vagytok? – néztem a lányokra, de szerencsére ők nem kaptak belőle.

- Nyugi, majd velük is elbánok, miután végeztem veled. – kacagta, majd újra tárazta a fegyverét és rám emelte. A következő lövésére már fel voltam készülve, így csak a hűlt helyemet találta el. Ezután már nem volt ideje újra tölteni. Hamar ott teremtem előtte és a fegyvert kivéve a kezéből kettétörtem, majd egy jól irányzott rúgással gyomron rúgtam. Repült két métert majd kissé meglepetten nézett rám.

- Ennyi? – néztem rá kérdőn – Ennél azért kicsit többre számítottam egy vadásztól.

Nath csak mosolygott tovább, felállt a földről és elővett egy kést az övéből. De azt sem tartotta meg sokáig. Amint felém rontott vele kicsavartam a kezéből és a következő ütéssel a földre küldtem. Egy kis ideig elpihengetett ott, így megfordultam és a lányokhoz sétáltam. A késsel elvágtam az őket tartó köteleket, majd felsegítettem őket.

- Gyertek menjünk ki. – szóltam nekik csendesen, ők pedig bólintottak egyet.

- Csak ne olyan sietősen. Még előbb meg foglak ölni téged. – üvöltötte mögöttem a vadász, majd rám vetette magát.

Csak lassan lépésről-lépésre haladtunk kifelé a városból. Mögöttem a lányok jöttek, csendben figyelve az előttük játszódó eseményeket. Előttem a vadász, aki nem adta fel. Állandóan rám támadt, de hiába próbált megütni, csak kevésszer sikerült neki, nekem ellentétben viszont számtalanszor. A város határáig játszottuk, hogy ő megtámad én behúzok neki egy nagyot, ettől ő vagy repül egyet, vagy rám ront én ellököm. Már a város határától 5 méterre voltunk, mikor megemberelte magát és megállt előttem. A szemöldöke felrepedt, az orra eltörött, vérzett a szája. Hát nem volt egy szép látvány. Ott szobrozott előttem, az arcán a fájdalmai ellenére is ott volt az az őrült vigyor és látszott, hogy próbálja magát összeszedni. De én sem nyújtottam jobb látványt. A bal vállamból szivárgott a vér, ahol a töltények eltaláltak, a sisakvirág égette és nem engedte összeforrni a húst, a jobb öklöm felszakadt a sok ütéstől és enyhén vérzett. Fáradt voltam és már untam ezt a harcot. Nem akartam nagyon bántani a vadászt, de a hosszú kivezető út során, végig jártatta a száját és fájdalmasabbnál fájdalmasabb részleteket emlegetett fel, vagy csak azt ecsetelte, hogy hogyan fog végezni Kate-el, így már elég frusztrált voltam ahhoz, hogy hajlandó legyek kicsit engedni a farkasnak és átváltozok. De akkor biztos, hogy a farkas letépi a fejét, az meg egy csomó kellemetlenséget idézne elő, így inkább csak arra koncentráltam, hogy megőrizzem viszonylag a higgadtságomat. Végül Nathaniel összeszedte magát és minden erejével felém vetette magát. Sikerült megütnie, de aztán egy lökéssel csináltam elég helyet, hogy egy utolsó felütéssel kirepítsem a határon kívülre. Ott végül elterült és nem kelt már fel. A lányok kíséretében én is kisétáltam. Odaléptem a fekvő férfihoz, akinek most már az egész feje vérben úszott, megbökdöstem a lábammal. Egy nagyon halk nyögés volt a válasz, ezért lehajoltam és az egyik lábánál fogva kijjebb húztam a határtól Sarah autója felé. Az autó mellett ugyanis ott állt egy gyönyörű barna ló, a hátán táskákkal. A férfit a földön hagyva odaléptem a lóhoz és az egyik kis táskában kezdtem kutatni. Az ujjaim hamar rátaláltak a fiolára, amit kerestem. Bármit lehet mondani erre a tökfejre, de azt, hogy felkészületlen lenne azt nem. Levettem a fiola tetejét, majd a tartalmát a férfi szájába öntöttem. Miután kiürült az üveget egyszerűen csak a férfi mellkasára helyeztem.

A lányok ez idő alatt kinyitották az autót és vizet vettek elő. Kate megitta a vize felét, majd odalépett hozzám és megitatta velem a maradékot, majd szorosan megölelt, amit egy fájdalmas nyögéssel jutalmaztam.

- Ne haragudj. – nézett rám szomorúan.

- Nem haragszom. – mondtam majd megcsókoltam, a csók után fáradtan elhevertem a földön és Kate-et is magammal húztam. Nem sokkal később Sarah is csatlakozott hozzánk és leült Kate másik oldalára.

- Meghalt? – kérdezte Sarah, miközben egy elsősegély csomagot nyújtott át Kate-nek. Kate azonnal kinyitotta és egy csipeszt, gézt és fertőtlenítőt vett ki, majd nekiesett a vállamnak.

- Nem, hamarosan kutya baja sem lesz. – mondtam ahogy a férfi látszólag változatlan állapotát néztem. De a szer szép lassan tette a hatását. Mire Kate kivette a vállamból az utolsó tölténydarabot addigra a férfi arca teljesen meggyógyult. Bár az arca még tiszta vér volt. Így elég morbid látvány volt ahogy felül, szomorúan ránk néz, majd feltápászkodik és lóhoz sétál. A ló is fújtatott egyet neki jelezve, hogy nem valami szép látvány, de azért hagyta, hogy gazdája egy másik táskából rongyot és vizet vegyen elő. Először meghúzta a kulacs tartalmát, majd benedvesítette a rongyot és letörölte a mocskot az arcáról.

- Tudod, csak simán ki is taszigálhattál volna. – mondta csendesen, mikor ezúttal már tiszta fejjel nézett ránk.

- Valóban, de át is változhattam volna és letéphettem volna a fejed. – jegyeztem meg, mire elgondolkodott majd megvonta a vállát.

- Ja, az mondjuk szarabb lett volna. – értett egyet, majd egy másik üveget vett elő a táskájából és felém hajította. Az üveg tartalma nem nézett ki valami jól, de azért kinyitottam és két korttyal eltüntettem. Szívem szerint kihánytam volna, de azért megpróbáltam bent tartani. Mint kiderült jó döntés volt. Kate hiába vette ki a szilánkokat a sisakvirág azért addigra dolgozott és sok helyen szétmarta a sebet, így az nem állt neki meggyógyulni. A löty (bármi is volt az) megszüntette a sisakvirág hatását és segített a regenerálódásban.

- Köszönöm, ez igazán segített. – mosolyogtam rá, miközben megmozgattam a vállamat.

- Ugyan, ez a minimum, miután rád lőttem. Bocsi. – nézett rám bocsánatkérőn – És sajnálom a … Nos sajnálom ahogy viselkedtem. – mondta a lányoknak is. – Nem értem mi ütött belém.

- Tetted, amit parancsoltak neked. – válaszoltam.

- De te nem öltél meg. – értetlenkedett.

- Nem, mert nem tartozol ide. – feleltem nemes egyszerűséggel. – Ha a város egyik lakója lennél már halott lennél. Mire emlékszel?

- Oh. Arra, hogy idejövök mert éreztem, hogy valaki behatolt a területre. Aztán megláttam a lányokat, utána már csak arra, hogy itt akarom őket tartani amíg te meg nem érkezel és aztán meg akarlak ölni téged. Nem értem, hogyan sikerült megint belesétálnom a csapdájába.

- Szerintem nem sétáltál bele. – nyugtattam meg. – Nem teljesítetted a feladatodat és amíg a városban tartózkodunk nem tudsz mást csinálni, mindent meg kell tenned, hogy végez velem.

- Nagyszerű – nevetett fel kínjában. – Még szerencse, hogy te bevégezted a feladatot. – tárta szét a karját.

- Nem egészen, de mivel az egyetlen ember, aki túlélte nagyon messze lakik innen és soha nem teszi be a lábát ebbe a porfészekbe, így nem is kell aggódnom, hogy valaha is végzek vele.

- Á igen. Sam. Szerencsés vagy. – motyogta.

- Szerencsés? – kacagtam fel. – Te ebben hol látod a szerencsét? Megöltem az Isten tudja hány ártatlan embert és Sam csak azért élte túl mert még az őrület előtt kihoztam őt a városból. Szerinted ebben hol a szerencse? – néztem rá kérdőn.

- Megmentettél legalább egy ember. Vagyis igazából kettőt. Engem is megmentettél, vagyis nem öltél meg, és engem most már második alkalommal.

- Van, aki az elsőből sem tanul. – kacsintottam rá, majd mindketten felnevettünk.

- Lányok, ez az elbaszott tökfilkó Nathaniel, egy vadász, akivel itt ismerkedtem meg. Nathaniel, had, mutassam be neked a lányokat, akiket fogva tartottál. Ő Kate, a párom, ő pedig Sarah, Kate testvére.

- Örvendek a találkozásnak. Bár más körülmények között ismertük volna meg egymást. Tényleg sajnálom, ami történt. – sóhajtotta Nath, majd illedelmesen meghajolt.