A bár
Szombaton reggel felébredve elfogott a mardosó magány, majd mikor kinyitottam a szemem rá jöttem, hogy ez azért van mert egyedül vagyok az ágyban. Így szomorkásan kikeltem az ágyból, hogy magamra vegyek egy boxert és egy trikót és elvonultam a fürdőbe, hogy belekezdjek a reggeli rutinba.…
Ez az egyik kedvenc filmem. Annak ellenére, hogy elég szomorú hangvételű. Ez a szám pedig fantasztikusan illik hozzá. Ajánlom mindazoknak akik szeretik a romantikus filmeket és nem félnek sírni rajtuk. :)
Az a bizonyos nap
Talán kezdhetném ott, mikor megismertem őt. Első évesek voltunk az egyetemen, de már annak is a végén. Talán egy hónap lehetett vissza a vizsgákig. Én éppen keményen dolgoztam ebben az időszakban azért, hogy megvehessem magamnak azt a gépet amelyiket szerettem volna. Nagyon meleg…
Bestiák lakják a világunkat.
„A Dvayn vállalat igazgatóját és családját feltehetőleg Bestiák ölték meg tegnap este a saját házában. Tudtuk meg az ügyben nyomozó rendőröktől. Bár még semmi biztosat nem tudnak mondani, de a tetthely romjai és a holtestek állapota erre a következtetésre vezette őket.…
Üdv minden idetévedőnek.
Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy a kisebb- nagyobb történeteket, melyek eszembe jutnak megoszthassam másokkal. Legalább motiválhatom magam, vagy ti engem az írásra. :D Illetve ne írásra, ha nektek nem tetszik.Szívesen várom hozzászólásaitokat, megjegyzéseiteket…